DR. KÓKA JÁNOS

Full text search

DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! A társadalmi, szakmai, regionális egyeztetésre és vitára sor kerül az ősz folyamán. Többször elmondtuk, a decemberi menetrendváltás lesz az az időpont, amelytől a kihasználatlan vasútvonalak megszűnnek. A MÁV-reformmal kapcsolatban nagyon sok mindent mondtam már, de akkor most egy kicsikét megfordítom, és azt kérdezem önöktől, hogy ki fizesse ki önök szerint azt a közel 7 milliárd forintot, amelyet a magyar állam ma kihasználatlan járatok fenntartására fordít. Megkérdezem, hogy önök szerint rossz vasútra vagy jó tömegközlekedésre van-e szükségük a falvaknak. Illetve megint föl kell tennem azt a kérdést, hogy a Fidesz azt szeretné-e, hogy felszedjük ezeket a síneket, mert a rekultivációval kapcsolatos felvetéseik, illetve a fenntartással kapcsolatos felvetéseik ide vezethetnek.
Ön ravasz trükknek nevezi azt a megoldást, amellyel megmaradhat az infrastruktúra, viszont a veszteségeinket enyhíthetjük. Ha ravasz trükknek nevezi, akkor tegye meg, de tudnia kell, hogy 1999-ben, a Fidesz-kormány 2258. számú kormányhatározata ezer kilométer vonalhosszon a MÁV üzemeltetési kötelezettség alóli mentesítéséről rendelkezett, mint ahogy korábban mondtam.
Ami pedig a konkrétumokat illeti: az ön által említett vonalakon sehol nem haladja meg a vonatonkénti átlagos utasforgalom a 30 főt. Egy-egy szerelvény elindítása 45 ezer forint veszteséget okoz az államnak, amit az adófizetőkkel fizettetünk meg. A Kisbér-Pápa szakaszon 14 fő utazik átlagosan, a Veszprém-Bakonyszentlászló vonalon 29 fő. Ordító pazarlás, amihez 16 éve senki nem mert hozzányúlni! (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Végre nekikezdünk a vasút reformjának, hogy spóroljunk pénzt, és jó minőségű szolgáltatásokat tudunk nyújtani, más nem jön az önök oldaláról, mint folyamatos ellenkezés. (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból.)
Én azt mondom, hogy fel kellene nőnünk oda, hogy ellenzék és kormány közösen gondolkozik abban, hogy a II. nemzeti fejlesztési terv forrásainak a felhasználásával hogyan tudnánk egy XXI. századi, modern európai vasutat csinálni.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Csak pénzben gondolkoztok, az a baj! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Ha te tudod pénz nélkül, akkor csináld!)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi