DÚRÓ DÓRA

Full text search

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Két egymástól, a kormánytól és a pártoktól is független felmérés azt az eredményt mutatja, hogy a tanévkezdés idén nagyobb anyagi terhet rótt a családokra, mint 2014-ben: átlagosan 12 ezer forinttal kellett többet költeniük gyermekenként a szülőknek, mint két éve. Ráadásul az ősz folyamán összesen több mint 80 ezer forintot kell erre a célra fordítaniuk a családoknak, amelyek közül sokan kénytelenek öt hónapon át ezekre a kiadásokra spórolni. Mindez nem normális, hogy az évnek majdnem a fele elmegy úgy, hogy a tankötelezettség tisztességes teljesítésére spórolnak a szülők. Tudom, hogy válaszában majd felsorolja azokat az intézkedéseket, amelyek olcsóbbá tették a tanévkezdést, összességében mégis az történt az önök kormányzása idején, hogy egy gyermek beiskolázásának a költségei növekedtek az elmúlt két évben. További intézkedésekre van tehát szükség, mert most nemhogy azt kérhetjük számon a kormányon, hogy túlságosan kis mértékű a csökkenés, hanem ellenkezőleg, sajnos semmiféle csökkenésről nem beszélhetünk.
Az anyagi terhek növekedése mellett a jogbiztonságot sem tudták garantálni a szakképzésben, az évkezdéshez szükséges rendelet csak augusztus 25-én jelent meg. Nyilvánvaló tehát, hogy a megfelelő felkészülési idő nem állt a pedagógusok rendelkezésére ahhoz, hogy ezeket a dokumentumokat kellően ismerjék és a tanítás feltételeit biztosítani tudják már szeptember 1-jére. A kormányzat illetékeseinek részéről pedig olyan cinikus nyilatkozatokat hallottunk, hogy bíznak a pedagógusokban. Államtitkár úr, ez jó, ha így van, de ezzel a késlekedéssel nem a bizalmukat fejezték ki irántuk, hanem méltatlan helyzetbe hozták őket, kész tények elé állítva a tanártársadalmat, olyan rohamtempót, erőfeszítést vártak el tőlük, amit egy kiszámítható jövőképpel, kiforrott oktatási koncepcióval rendelkező kormányzás idején nem kellett volna hogy átéljenek. Talán ez is az oka, hogy a szakgimnáziumok a felvehető létszám 56,3 százalékát tudták feltölteni jelentkezőkkel, a szakiskoláknál még rosszabb, csak 38,8 százalék a beiratkozók aránya.
A szakma kéréseit mindezek ellenére továbbra is negligálják, ahogy tették azt a KLIK létrehozása vagy éppen a tankönyvpiac átalakítása során is. Meg is lett az eredménye.
Mindezek alapján kérdezem államtitkár urat, hoznak-e olyan intézkedéseket, amelyek mérséklik a családok iskolakezdéssel kapcsolatos terheit, például a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának radikális csökkentésével. Számíthatnak-e arra a tanárok, hogy nem hozzák őket ilyen méltatlan helyzetbe, és abbahagyják a kapkodást az oktatásban? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi