TASÓ LÁSZLÓ

Full text search

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon köszönöm a kérdését, fontos dolog. Azzal kezdeném azonnal, hogy 2007-2013-ban bizony mostohagyerek volt egész Kelet-Magyarország a források elosztása területén. Ebben Hajdú-Bihar megyét is ki kell emelnem, hogy bizony-bizony a sok fejlesztés, amit akkoriban elterveztünk és szerettünk volna megvalósítva látni, azok mind elmaradtak. Fontos beruházásokat húztak ki a listáról, és láttuk azt, hogy megint csak a sor végére kerülünk. De hál’ istennek, 2010-től kezdődően Észak-Magyarországon, Dél-Magyarországon, Kelet-Magyarországon, Magyarország vidéki településein, térségeiben megindulhattak a fejlesztések, és hál’ istennek, Hajdú-Bihar megyében is nagyon sok olyan komoly beruházást kezdhetünk el és kezdődött már el, amelyre jogosan büszkék az ott élők, és nagyon vártak már rá.
Ezek között, mint ahogy említette is, a Románia felől érkező teherforgalom mérséklését segíteni fogja majd, amikor ki fog épülni, pontosabban folytatni fogjuk az M35-ös továbbépítésével a határig tartó szakaszt, amely Berettyóújfalu térségében már az M4-esbe csatlakozik majd bele, onnan pedig meg fog épülni az a folyosó, amiről több alkalommal a legutóbbi időszakban szóltak.
(12.10)
Lesz gyorsforgalmi kapcsolatunk - most már második is - Romániával, tehát magyarul: azt a korridort, amit terveztünk megvalósítani, a jövő évtől kezdődően mindenképpen kezdjük megvalósítani.
De szeretnénk már elkezdeni ebben az évben az M35-öst és az M4-est is és természetszerűen azokat a fejlesztéseinket, amelyekre már készülünk. A 471. számú főút felújítása megkezdődött, annak a 32 kilométer szakaszát is természetszerűen határidőre be fogjuk majd fejezni. A 42-es, 47-es utak fejlesztése is sorra kerül, sőt tudja, képviselő úr, hogy a 47-est úgy is tervezzük, hogy továbbra is, amit megkezdtünk már a déli szakaszon, folytatjuk észak felé, és a kétszer kétsávosítás is be van tervezve.
Pillanatnyilag örömmel számolhatok be arról, hogy mennek a fejlesztések, a felújítások, 48 kilométeren újul meg Hajdú-Bihar megyében nagyon sok útszakasz, és azt gondolom, hogy ez a lépés tovább fog folytatódni, hiszen a következő évben a kormány indítani tervez egy százmilliárd forintos beruházási csomagot, amelyből Hajdú-Bihar megye nem fog kimaradni. Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi