Mezőgazdaság és állattenyésztés.
Mezőgazdaság és állattenyésztés.
A talaj- és éghajlatnak ép az imént vázolt sokfélesége hiúvá teszi a kisérletet, hogy Alsó-Ausztriát egészében tárgyaljuk. A szemléleti statisztika módjára öt gazdasági vidékre kell azt osztanunk, a mi a termelés módjai iránti tájékozást lényegesen megkönnyíti. A tartomány legmagasabb pontjáról, a több mint 2.000 méter magas Schneebergről mind belátni ezt az öt vidéket. A stajer határ mentében vonúl az alpesi vidék; ezzel határos a Bécsi-erdő hegyvidéke, mely a Bécsi-erdőt a Bisamberggel s az Alpeseknek tovább nyugatra nyúló előhegyeit foglalja magában. A Duna bal partján a Manhart-hegyvidék majdnem a Manhart-hegy fölötti egész negyedet magába foglalja. E két hegyvidék között a Duna jobb partján, az Ennstől egész a tullni mező alsó végeig terűl a halmok vidéke, mely aztán a Duna bal partján egy felől a Manhart-, más felől a Bisamberg meg a Leiserberg között egész a morva határig vonúl s borvidéknek neveztetik. Az ötödik vidék végre a Bécsi medencze, a Bécsi-erdőtől, a Bisambergtől s a Lieserbergtől egész Magyarország határáig terjedő vidék, melynek messze nyúló rónaságai s ezek pusztaszerű éghajlata Alsó-Ausztria ezen részének is hasonló jelleget kölcsönöznek.
Igen szűk területen a legkülönbözőbb alakúlású talaj s a földművelés alapjainak igazi ellentétei találkoznak. Így példáúl a Schneeberg hűvös magaslatain a fatenyészet s végre maga a törpe kuszófenyő is elmarad s alpesi moha- és zúzmó-szőnyegnek engedi át helyét, míg ellenben keletre alig néhány órajárásnyira, Gloggnitz és Neunkirchen vidékén már ott találjuk az első szőlőhegyeket, s a tengerinek szemes-termény gyanánt való tenyészete is azt mutatja, hogy itt az éghajlat már melegebb. Az egész Bécsi medencze, valamint a halomvidék is meleg és száraz, avagy csak mérsékelten nedves. A Dunától délre ellenben csakhamar átmegy a talaj a rónaságból és völgységből az előhegységbe és az alpesi vidékbe; a földművelés legfelső határvonalát éri el, sőt egy több, mint 7.000 hektár területű síkság, mármint Alpes, fölibe nyúlik még az erdők tenyészvidékének is, s abban a mértékben, a mint a melegség lassankint csökken, szaporodik a légköri csapadék mennyisége. A Manhart vidéke a Retz és Krems közötti borvidék határától, aztán különösen a Dunától hirtelen hűvös halom- és hegyvidékké magaslik, melynek mérsékelt mennyiségű csapadéka van. Ott, a hol a Duna útat tört magának a dévényi kapunál, 10°C átlagos évi hőmérséklettel, s csak 40 centiméter évi csapadékmennyiséggel kell számolnunk; ilyen vidékeknél a szárazság valóságos csapás; a vörös lóhere nem sikerűl, a fűves földnek kevés a termése, s az inség még nagyobb, ha a kedvezőtlen talajjal még kedvezőtlen talajminőség is párosúl, mint példáúl a Morvamezőn a futóhomok, vagy a neustadti kőmezőn a sok kő és kavics. Minő ellentéte ez az Alpesek vidékének! Az évi közepes hőmérsék alacsonyabb állása s a csapadék nagyobb mennyisége kicsalja azt az üde növényzetet, mely itt a gazdasági birtokokon uralkodik, de azon fölűl a Duna jobb partján terülő egész vidéket is díszesíti egészen a hegyek keleti hajlásáig.
A tartomány egyes részeiben található természeti nagy változatosság előfordúl a mívelési ágak megoszlásában is, a mint azokat mostanában az itt korábban uralkodó erdőségek nagy részének kiirtása után találjuk. Valamint az erdőpagonyok, melyeknek ismertetése alább következik, azonképen váltakoznak a mezőgazdasági mívelés nemei. A Bécsi medenczében és a halmos vidéken a természetes rétek és legelők átlag csak egy harmadát teszik a mezőgazdasági mívelés alatt álló területnek; a Bécsi-erdő és az Alpesek vidékén ellenben már többet, mint a mindenesetre kevesebbet jövedelmező legelőké; a többi vidékeken ugyanannyi, sőt kétszer-háromszor annyi rét van, mint legelő. Az egyes kerületekben még nagyobb a különbség; mert, a míg a hegyvidéken némely gazdaságnak alig van, vagy épen nincs is szántóföldje, addig a lapályon nem egy gazda van, a kinek természetes fűtermő-terület hozzávétele nélkűl kell gazdálkodnia földjén. Mily különböző alakúlást kell tehát a gazdaság egyes ágazatának, de kivált az állattenyésztésnek öltenie!
Ha a természeti állapotok e rövid ismertetése után a föld és telkek megoszlásán is végig pillantunk, azt látjuk, hogy Alsó-Ausztriában túlnyomó számmal vannak képviselve a kisbirtokok, mivel azokra az összes területnek 77 százaléka, a mezőgazdasági mívelés alatti földnek meg épen 88 százaléka esik. Ez utóbbinak csak nyolczadrésze esik a nagybirtokra. Ezen az igen szerény területen több mint 600 bejegyzett nemesi jószág és uradalom osztozik, melyeket a legtöbb esetben nagybirtokoknak tekinthetünk. Alig 20 jószágnak van 1.000 holdnál, vagyis 575 hektárnál több szántóföldje. Az egyes udvarházak ennélfogva szintén csekély kiterjedésűek és csak a Morvamezőn s a vele határos vidékeken találni ama nagy gazdaságokra emlékeztető udvarokat, a minőkből a szomszéd Magyarországnak igen kifejlett nagybirtokai állanak. A nagybirtokok e gyér volta bizonyára szintén egyik oka annak, hogy a mezőgazdasággal összefüggésben álló műszaki iparágak, melyek Cseh-, Morvaországban és Magyarországon oly nevezetes szerepet játszanak, Alsó-Ausztriában csak ritkán fordúlnak elő; mert az a három czukorgyár és a kevés számú, jobbára törkölyből égető nagyobb szeszgyár szinte elenyészik, ha a szomszéd országokéihoz mérjük.
Nem tagadhatni, hogy Alsó-Ausztriában úgy a kisbirtok, mint a nagybirtok bizonyos szétforgácsolásban szenved; mert a kisbirtokhoz tartozó egy-egy gazdaságra átlag csak 6 hektár esik; a voltaképi parasztgazdaságok a hegyvidéken 30-tól 80 hektárig, sokszor még többre is terjedő földet foglalnak magokban, a tartomány többi részeiben 20–60 hektárt. Ha még a parczellák nagy számát s azt a körűlményt is tekintetbe veszszük, hogy csak 1.300 községben van meg a jobb kikerekítésű udvarházi rendszer, míg 1.870 községben a régi falusi rendszer uralkodik: világos, hogy ez utóbbiakban az elaprózás még nagyobb arányokban lép föl, mint a minőket az átlagos számok jeleznek.
Alsó-Ausztriának, nem tekintve nehány olyan területét, minő a morvamezei futó homok, a kőmező – Steinfeld – s hasonlók, meglehetősen kedvező talajviszonyai vannak. A zab mellett főterméket képező rozs jövedelme megjelöli a föld jelenlegi termékenységét: egy hektáron 11 métermázsa rozs terem, több ugyan, mint a szomszéd Magyarországon, de még mindig igen szerény jövedelem. Szerény azonban a mezőgazdasági mívelés foka is. Sok területnek lecsapolásra, másoknak ellenben öntözésre lenne szüksége, s különösen a Morvamező a Duna partján, a főváros kapui előtt valósággal szomjúhozza a termékenyítő vizet. A műtrágya kevéssé használatos, a főváros csatornái a Dunába öntik tartalmukat, sőt még az istállói trágya és a trágya-lé kezelése sem mondható a kisbirtokon kifogástalannak. Igen sok jobb talajú legelő sokkal több hasznot hajtana, ha szántóföldnek használtatnék. Hát még a szántóföld maga! A Bécsi medenczében s a Manhart vidékén a szántóföldnek évenkint 19 százaléka, a halmos vidéken 15, a Bécsi-erdő hegyes vidékén 8 százaléka ma is meddő ugar. A háromnyomású gazdaság részben megmunkált ugarral, ez a gazdaságnak túlnyomóan uralkodó rendszere; e mellett van aztán két-, négy nyomású és szabad szemtermelő gazdaság, végre az Alpesek meg a Manhart vidékén az „ekart”- (Eggarten) gazdaság, a hogy itt a szemes vetés, meg a több évi fűtermés változtatását nevezik.
Mivel a gabona-vetés meg a fekete ugar háromnegyedét foglalják el a szántóföldnek, a többi mezei növények számára, minők: a tengeri, a hüvelyes vetemények, a pohánka, mely a Morvamezőn méhlegelőűl is szolgál, továbbá a kender, takarmány- és czukorrépa, katáng, repcze, karórépa, mák, a szántott területnek csak csekély része marad fönn. A főváros szükséglete azonban a burgonyának, fejes káposztának és mezei zöldségnek nagyobb termelését követeli, míg ellenben a lóhere, a luczerna és az esparsette, a keverék-takarmány s a zölden vágandó tengeri vagy ú. n. csalamádé s más hasonlók, tehát az egész zöld takarmány-termelés, fájdalom, nagyon is háttérbe szorúl. Mivelhogy Alsó-Ausztriában, – kivéve Bécs környékét, a hol a maláta nagy tömegekben áll a marhatartók rendelkezésére, – egészben véve kevés az oly műszaki ipartelep, a hol alkalmas hulladék volna kapható, a marhatartás főként a rétekre és legelőkre szorúl. Ezeket is beleszámítva, a termőföldnek mégis több mint 40 százaléka a takarmány termelésére szolgál.
Az alsó-ausztriai állattenyésztés fő ága a tejelő tehenek tartásában áll. Az 1880 decz. 31-ki összeszámlálás szerint 106.833 ló és 91.739 ökör mellett a tehenek állománya 293.732 darab, a fiatal marháé pedig, melyből a pót-tehenek nagyobb része kerűl, 168.510 darab. E haszonhajtó állatok mellett a juhok száma, 178.541 darabbal, elenyésző csekély; a 69.870 kecske, sőt még a 293.732 darab sertés is igen mérsékelt állománynak mondható. A nehezen szállítható tejet a főváros számára túlnyomólag a tartomány tehenei szolgáltatják. A tehéntartás az egész marhaállománynak 40–50 százalékát teszi s ez az arány a tartomány összes vidékein meglehetősen ugyanaz. Ellenben a marhaállomány többi osztályainál már nagy a változatosság. Így az Alpesek és a Manhartsberg vidéke főképen szarvasmarhát tenyészt, míg ellenben a Morvamező a lasseei kiállításokon egy oly vidék mintaképeűl mutatja be magát, mely a lótenyésztést is űzi. Az Alpesek s a Manhart vidékén a növendék marha csaknem akkora számú, mint a tehén; a halmos és sík részeken már csak egy harmadát, a többi vidéken felét teszi a tehénállománynak, Bécsben és előhelységei területein pedig 14.957 tehenet tartanak a nélkűl, hogy ivadékról gondoskodnának. Így fejlik ki aztán Alsó-Ausztriában az egyik s a másik vidék között az az élénk marha-forgalom, melyet még a szomszéd országokból való behozatal is növel. Voltaképi marhahízlalást főként csak Mank vidékein, föl a felső-ausztriai határig s a Manhart táján űznek.
A marhaállományban a fajtáknak és alfajtáknak egész hosszú sora van képviselve. Első sorban áll, mivel az összállománynak csaknem felét teszi, a mürzthali fajta, kivált a Duna job partján. E Stíriából származó fajta, mint kitűnő tejelő, igás és hízó marha nagy becsben áll s Gloggnitz, Neukirchen és Gutenstein vidékén második hazát talált. Tenyésztésének további sikereit azok a bikakiállítások is elő fogják segíteni, melyeket e fajtára nézve pl. Allandban rendeznek. A tartománygyűlésnek ez irányban hozott határozata olyan foganatos, hogy most az egész tartományban több ezer fiatal bikát vezetnek így elő. A második helyet a Manhart hegyes vidékének marhája foglalja el, mely az összállománynak több mint egy negyedét teszi, kiváló ökröket szolgáltat s gföhl-i, zwettl-i, waldvierteli vagy arbesbachi név alatt ismeretes. E faja a középnémetországi hegyimarhának a mariahofernivel való keresztezéséből származik, melyet legújabban a Bajorországból sűrű behozatallal biró scheinfeldernivel igyekeznek javítani, hogy előmozdítsák a nagy keresletnek örvendő arbesbachi ökör tenyésztését, mely kiválóan piaczra és kivitelre való. Ehhez sorakozik a stockeraui fajta, a középnémetországi hegyi marha s a mürzthali keresztezése; a feldsbergi, a mervinek és a berninek keresztezése; csekélyebb részben a muraföldi, mariahofi, pinzgaui, algaui, montafoni, berni, helmete, raabsi, cseh, magyar és egyéb marha, melyek együttvéve csak egy negyedét teszik az egész marhaszámnak.
A tehénállomány statisztikai becsű-adatok szerint mintegy 370 millió liter tejet szolgáltat évenkint. Ennek háromnegyede a tartomány s nagyobb részben Bécs tejszükségletét fedezi. Vajat, olvasztott vajat, sajtot, túrót a tejnek csak csekély részéből készítenek. E czikkek távolról sem fedezik a lakosság szükségletét s a hiányzót kivűlről kell behozni úgy a tartományi, mint a fővárosi lakosság részére.
Bikakiállítás Allandban.
Schrödl Antaltól
