Krassó-Szörénymegye.

Full text search

Krassó-Szörénymegye.
A délmagyarországi hegyvidéki többi része, mintegy 9750.16 négyszögkilométer terjedelemben Krassó-Szörénymegyére esik. E vidék hajdan részben a szörényi bánsághoz tartozott. Krassó először 1230-ban fordúl elő az oklevelekben, mint vármegye. Három évvel később történik emlékezés az első szörényi bánról, Lukácsról. IV. Béla király 1238-ban a szörényi bánságot a mai Románia terűletén egészen az Oltig kiterjesztette; a tatárjárás után pedig 1247-ben hűbéri kötelezettség mellett a Szent János-vitézeknek adományozta, a kik azonban már 1260 táján odahagyták. 1330-ban Róbert Károly Széchy Dénest nevezte ki szörényi bánná. Zsigmond király 1429-ben a szörényi bánságot a német lovagokra bizta, de három évvel később a török kiűzte őket Szörény várából. 1435 után Hunyadi János viselte a szörényi bánságot. A mohácsi vész után a szörényi bánság megszűnik, de megszületik Szörénymegye, mely János király s később az erdélyi fejedelmek birtokához tartozott és magában foglalta a mai Krassó-Szörénymegye egész terűletét. E megyét a lugosi és karánsebesi bánoknak nevezett két főtisztviselő kormányozta egész 1658-ig, a mikor Barcsay Ákos, hogy az erdélyi fejedelemséget elnyerhesse, Lugost és Karánsebest a törököknek átadta. E vidék csak 1718-ban szabadúlt föl a török uralom alól, de egészem 1751-ig katonai és 1751-től 1779-ig polgári kincstári igazgatás alatt állott. Mikor 1779-ben Temes és Torontál megyéket új életre keltették, a mai megye éjszaki részéből Krassómegyét alakították, a déli rész pedig, mint katonai végvidék, tovább is elszakítva maradt az anyaországtól. A határőrvidék föloszlatása után az 1873. évi XXVII. törvényczikk e terűletből az új Szörénymegyét alakította, de mint külön vármegye nem sokáig állott fenn, mert már hét év múlva egyesítették az akkori Krassómegyével; így alakúlt meg a mai Krassó-Szörénymegye.

A buziási fürdő.
Cserna Károlytól

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi