4. A POLITIKAI LAPOK ELTERJEDÉSE
4. A POLITIKAI LAPOK ELTERJEDÉSE
A kiegyezés utáni években a magyarországi politikai sajtó a kiadott lapok számát és példányszámát tekintve nem maradt el sokkal a legfejlettebb európai országoktól. A kiegyezés megkötésével a két központú Monarchia második centruma és a magyarországi politikai élet központja Budapest lett, így a politikai sajtó is itt koncentrálódott. Budapesten az 1870-es években mintegy tíz-tizenöt, többségében már magyar nyelvű politikai napilap jelent meg (s az országban ezenkívül még három-négy), több mint Bécsben, sőt több mint Londonban, ahol 1870-ben csak hét napilapot adtak ki. Az országban magyar nyelven emellett még harminc-harmincöt politikai hetilap is megjelent, csaknem több mint egy-egy nyugat-európai országban. Ennek megfelelően 1872-ben nálunk 40 000 főre jutott egy hírlap, Angliában 18 000, Franciaországban 23 000, Poroszországban 26 000 és Oroszországban 350 000 emberre.
A példányszámok összehasonlítása azonban már jóval kedvezőtlenebb képet mutat, bár a társadalmi fejlettség különbségét tekintve már nem annyira mennyiségi, mint inkább szerkezeti az elmaradottság. Figyelembe véve ugyanis az etnikum, illetve az írni-olvasni tudók eleve adott különbségét, az irányzatokhoz kötődő politikai lapok példányszámai bátran összehasonlíthatóak. A bécsi Neue Freie Presse húszezer, a Vaterland négyezer, a legnagyobb párizsi lap, a Figaro negyvenezer, a többi párizsi lap öt-tízezer előfizetővel rendelkezett. Ugyanekkor a világszerte olvasott Times 63 000, a Daily News pedig 90 000 példányban jelent meg.
Az utoljára 1869-ben kivetett hírlapbélyegadóból 140 000 forint jövedelem folyt be az államkincstárba, s példányonként egy krajcár bélyegadóval, évi 300 példánnyal számolva a magyarországi politikai lapok előfizetőinek számát 40 000 főre becsülhetjük. A magyar nyelvű politikai lapok előfizetőinek száma azonban már alig haladhatta ekkor túl a tízezer főt, hiszen a főváros kétnyelvűsége és a német nyelvű polgárság súlya, a gazdasági élet német nyelvhasználata még mindig megmutatkozott a politikai sajtóban is. A kortársak szerint kétszer-háromszor több német politikai lapot olvastak, mint magyar nyelvűt, s e becslés a külföldi (főleg bécsi) lapokkal együtt aligha lehet túlzó. Még 1875-ben is kereken kétmillió magyar nyelvű politikai lappéldánnyal szemben mintegy öt és fél millió német nyelvűt továbbított a posta, ugyanakkor a szépirodalmi és szaksajtónak már csak egytizede jelent meg német nyelven (négymillió magyar és négyszázezer német nyelvű példány!).
A vezető német lapnak, a kormány félhivatalosának, a Lloyd Társaság tulajdonában lévő, Falk Miksa által szerkesztett Pester Lloydnak tízezer előfizetője volt! Mocsáry Lajos szerint: „aki igényt tart arra, hogy körmönfont, ügyes gazdának, hogy industriosus és speculativus gazdának nevezzék, az a Lloydot járatja, azt hiszi, hogy így nem csalja meg a zsidó. Mert hát a búzaár, mely a Lloydban van kitéve, hiteles! Ezen döntőérv a magyar 39lapoknak évenkint többezer példányba kerül.” (Egyetértés. 1874. június 20.) De megélt még két laptársa, a konzervatív irányú Ungarischer Lloyd és a Jókai, Horn Ede által szerkesztett balközépi irányú Neuer Freier Lloyd is, egyenként kb. 2000 példánnyal. A hetvenes években jelentek meg a mozgékonyabb, kis formátumú Journalok, melyek egyike, a tízezres példányszámot meghaladó Neues Pester Journal tulajdonosát, Bródy Zsigmondot, a Napló korábbi munkatársát kistisztviselőből milliomossá tette.
Nemcsak a fővárosi, hanem a vidéken megjelenő lapok jelentékeny hányada is német nyelvű volt. Ezt részben a vidéki városokban élő németség száma indokolta, részben pedig a hazai polgárság azon hagyományos tapasztalata és felfogása okozta, hogy megbízható információt a német nyelvű lapokból szerezhet be. Változást ezen a téren is – a német és az amúgy is jelentéktelen nemzetiségi lapok rovására – a magyar alkotmányos berendezkedés kiépülése hozott, miután a pártok és a kormányzat megteremtették saját, magyar nyelvű politikai sajtójukat.
A hazai magyar nyelvű újságok példányszámai a lapok féltve őrzött titkai közé tartoztak. A Hon is csak annyit állított büszkén, hogy neki van a legtöbb előfizetője; s ez a rekord az Athenaeum számadásai szerint mintegy négyezer előfizetőt jelentett. E társaság másik lapja, a Pesti Napló már csak háromezer előfizetőt mondhatott magáénak. A Magyar Újság, a Századunk és a Reform egyenként ötszáz példánnyal indult, s körülbelül kétezer előfizetésig vitte, tehát virágzásuk idején épp hogy rentábilisnak bizonyultak. A Magyarország 1200 előfizetőjével csupán kormányszubvenció révén tudott fennmaradni.
A hírlapolvasás egyelőre a fővárosi társadalom csekély hányadára terjedt ki. Az olvasni tudás mértéke itt azonban nem volt oly csekély, hogy azt egyedül indokolhatta volna; a kiegyezést követően itt a 6 éven felüliek több mint 70%-a ismerte a betűket. Az újságok gyors terjedését főként a közönség politikai információk iránti egyoldalú és ingadozó érdeklődése, továbbá az olvasni tudók heterogén anyanyelvi összetétele gátolta. 1873-ban a tizenegy fővárosi napilap előfizetői Budapest lakosságának 10, sőt ezen belül még az olvasni tudóknak is mindössze 17%-át tették ki. Kiugróan magas példányszámokat csupán a nagy hírlapi polémiák hoztak, elsősorban Kossuth nyílt leveleinek vitája, melyek új olvasók ezreit toborozták a különböző irányzatok politikai sajtója számára. (Nem utolsósorban ebben rejlik annak az oka, hogy a Pesti Napló is közölte Kossuth leveleit, ahogyan más lapok gúnyosan emlegették: az előfizetési időszak közeledtével.) A Cassandra-levél ötvenezernél több magyar és német nyelvű példányban kelt el, Pulszky Ferenc válaszlevele a különben jelentéktelen példányszámú 1848-ban négyezer példányban, majd kétezres utánnyomásban és tizenötezer német nyelvű példányban jelent meg. Böszörményi László sajtóperében külön vádpontot képezett, hogy Kossuth váci választóihoz intézett levelét a Magyar Újság a szokásosnál több, hatezer példányban jelentette meg.
