5. SZÓVICCEK ÉS IRODALMI PARÓDIÁK
5. SZÓVICCEK ÉS IRODALMI PARÓDIÁK
A Borsszem Jankó leggyakoribb élc- és karikatúratípusai a szóvicc valamelyik formájába sorolhatók. Egyszerű játékok a szavak elsődleges és áttételes jelentésével, az irodalmi és a sajtónyelv képtelenségeinek bemutatása úgy, hogy hasonlatait, metaforáit lerajzolják, közmondások aktualizált változatai, a különböző tréfás szómagyarázatok és „műfordítások” mind ebbe a vicctípusba tartoztak. Több állandó figuráját a jiddis nyelv valamelyik változatában beszéltette, ami ugyancsak a szójátékok tárházát nyitotta fel a lap előtt, bár azzal a veszéllyel is járt, hogy időnként érthetetlenné válik.
Másik kedvelt élctípusa az egyszerű helyzetkomikumra épült. Ilyen volt Vigyázó Laci rovata, a Tudomány: itt a pösze gyermekbeszéd és a tárgy komolysága közti egyszerű ellentéttel legtöbbször megelégedett a szerzője. Hasonló élctípus volt egy esemény elmondásában az idők összekeverésével űzött játék. Karikatúráinak is leggyakrabban használt élcformája volt az egyszerű szembeállítás, itt azonban már jól megválasztott ellentéttel a társadalmi kritikára vagy a szatirikus megközelítésre is lehetősége nyílt (például az árvíz utáni valóságos nyomor és a jótékonysági bálok dőzsölésének egymás melléállítása).
Kevesebb élcformát talált ki, vagy honosított meg a szatíra felé hajló, tartalmilag súlyosabb élcelés terén. Főként az emberi magatartások és a kor 403követelményei közötti ellentmondások bemutatására szolgált a szerepfelcserélés: vagyis például kötelező előírásként megfogalmazva az, ami ellen küzd (parkok, közvilágítás szétrombolása stb.) vagy eltiltó rendeletként a korszerű közigazgatás. Ehhez a típushoz tartozik a korábbi sajtóparódiákból kinőtt forma. Immár nem létező újságokat karikírozott, hanem társadalmi jelenségek többoldalú bemutatására létrehozta „érdekvédelmi” lapjaikat, különböző rovatokban, hivatalos hangon tárgyalva az elítélendő vagy visszataszító jelenségeket. Ilyen ál-lapparódiákat teremtett: Corruptio. Magyar társadalmi és politikai rákfenekedő közlöny; Uzsor-Irtó. Közhaszontalan újság; A. Szekundáns. Párbaj-vidéki közlöny; A Kis Insultáló; Posta-Tolvaj. Az országos posta-tolvajlók hivatalos közlönye; A Kis Defrandáns. Sikkasztók, börzeszédelgők és váltó lovagok közlönye; Független Öngyilkos stb. Ez az élcformája igen nagy sikert arathatott, mert rövidesen a többi élclapban is elterjedt.
1883-tól a szépirodalmi paródiák gyors felvirágzása következett be a Borsszem Jankóban. Bizonyára Kozma Andornak, a lap „lantosának” volt jelentős szerepe e paródiák és paródiaforma megteremtésében, melynek évtizedekkel később Karinthy Frigyes lett tökéletessé fejlesztője. Előzrnényként már Kecskeméthy Aurél 1863-ban megjelent Handabanda című lapjában, majd a Borsszem Jankó legelső számában is szerepelt egy-egy hosszú összeállítás a kortárs lapok előfizetési felhívásainak paródiájából. Már ezek sem egyszerű stílusparódiák voltak, hanem sokszor sikerrel karikírozták az adott lap szellemiségét is. Hosszú szünet után – a lapparódiák továbbélése mellett – a Czirok Alfonz nevével jelzett sorozatban 1883 elején jelentek meg először a népies városi dalok, a magyar „sanzonok” paródiái: a Salon-népdalok. Néhány hónap múlva egy kitűnő sorozat indult Költői piros tojások címmel. Ez a Szeretnék szántani című népdalt adta elő 15 költőnk modorában Csokonaitól Bartók Lajosig. Olyan nagy sikert aratott ez az ötlet és megvalósítása, hogy hamarosan egy karikaturista próbálkozott meg 6 magyar festő stílusában előadni egyetlen témát – már kevesebb sikerrel. Ez a képzőművészeti stílusparódia a Műcsarnok őszi tárlatai idején rendszeresen megjelent, s jó karikaturisták – például Márk Lajos – bekapcsolódásával később ugyancsak népszerű lett. 1884-ben a költőihez hasonló stílusparódia mutatta be a kortárs prózaírókat is Jókaitól Beniczkyné Bajza Lenkéig.
A nyolcvanas években még egy újabb sorozat Comprimált költészet címen néhány híres vers egész rövid tartalmi kivonatát adta a lehetőleg megőrzött eredeti versformában. Sorozaton kívül még számos, többé-kevésbé sikerült stílusparódia jelent meg, bemutatva tudományos irodalmunk egy-egy művét vagy témáját és főleg a sajtóirodalmat, az egykorú sajtóműfajokat. Néhány sikeres színdarab- és operaparódia is megjelent a Borsszem Jankóban már a hetvenes évek közepétől, ennek azonban gazdagabb tárházát nyújtotta később a Bolond Istók.
A Borsszem Jankó sokoldalú humora, újszerű élcformái csak részben tulajdoníthatók állandó nyugat-európai figyelésének. Ugyanekkora szerepe volt ebben a korabeli mérce szerint előítéletekkel kevéssé terhelt, sokszor a 404frivolitást és cinizmust sem nélkülöző magatartásának. Politikai élclapok között egyedül állt e tekintetben, s az irodalmias, humorisztikus lapok közül is csak a Pikáns Lapok, majd Magyar Figaró képviselt rokon szellemet. Politikai vicceiben, karikatúráiban ritkábban nyilatkozott ez a szemlélete, társadalmi vonatkozású élceiben, anekdotáiban és a zsidó tárgyú viccekben tapasztalható leginkább vagy olyan szabad szellemű profanizálásban, mint a Baka-biblia című sorozat (1879).
Népszerűségének különleges mutatói azok az előadások, amelyeket az ország különböző részein tartottak a Borsszem Jankó figuráiból alkalmilag összeállított színdarabokkal. Már 1880-ban Borsszem Jankó-estet rendezett a Budai Dalárda, 1890-től pedig sűrűn felbukkant egy-egy vidéki vagy fővárosi színielőadás, 1894-ben például Sanyarú Vendel figurája köréépítve. Sanyarút Boross Endre alakította; fél életnagyságú képét kaszinók, olvasókörök és kávéházak is kifüggesztették.
A kilencvenes évekre népszerűségének fedezékében a Borsszem Jankó tartalmilag is, stílusilag is lesoványodott. Népszerű és felszínes politizálása ugyan még időlegesen eltakarhatta ezeket a hanyatlási tüneteket, de csak a millenniumig. Nyolcvanas évekbeli gárdája még újabb élclapi műformákat tudott teremteni, s szemléletileg is még határozott irányvonalat vitt tovább. Ha a lap nem érte is el többé elsőévei színvonalát, laptársaihoz viszonyítva még mindig rangos élclap volt. A kilencvenes évek második felére állandó munkatársai szétszéledtek: kit vezető banktisztviselősége, kit színházi vezetősége, kit pedig költői tevékenysége és irodalmi közéleti szerepe vont el a laptól. A Borsszem Jankó a napi politikához kötődött, és bevált vicceit, karikatúráit kezdte egyre gyakrabban ismételni.
