II. SZÍN.
Mylord, mylord!
Ki vagy?
Valaki Stanley lordtól.
Hány óra?
Most üti a négyet.
Hastings jő.
Urad ma éjjel tán nem alhatott?
Úgy látszik, abból, a mit mondanom kell.
Először is köszönti önt, nemes lord.
S aztán?
Aztán üzeni, hogy ma éjszaka
Álmába’ siskát a vadkan lesodrá;
S hozzá tevé, hogy két tanács ül össze,
S az egyik olyast végezhet, mit a
Másikban ő és ön megkeserülne:
Azért ohajtja tudni, hogy vele
Nem tetszenék-e rögtön lóra ülni
És lóhalálban éjszaknak szaladni,
Kerülve a vészt, melyet lelke jósol?
Menj csak uradhoz vissza, jó legény,
S mondd, hogy ne féljen a kettős tanácstól:
Az egyiken én is, ő is ott leszünk,
A másikon barátom, Catesby lesz,
S ott szóba rólunk semmi sem jöhet,
Miről ne lennénk jókor értesitve.
Félelme, mondd, hogy bárgyu s oktalan;
S álmát tekitnve, bámulok, hogy oly
Együgyü, hinni nyűgös szendere
Tréfáit. Futni a vadkan előtt,
Mielőtt a vadkan üzne, annyi mint a
Vadkant felingerelni, hogy kövessen,
S kergesse, kikre nem akart vadászni.
Mondd néki, keljen fel, s jöjjön ide;
Aztán együtt megyünk fel a Towerbe,
Hol, látni fogj’, a vadkan szívesen lát.
Megyek, mylord, s megmondom ezt neki.
Catesby jő.
Nemes uram, szerencsés jó napot.
Jó reggelt, Catesby: jókor fölkelél.
Mi hir, mi ujság ingó államunkban?
Mylord, valóban tántorgó világ,
S úgy vélem, addig egyenest sem áll, míg
Richard nem hordja országunk füzérét.
Hogyan! füzért hord! Tán a koronát?
Azt, jó uram.
Inkább e főt csapják le vállaimról,
Mint lássam oly rossz helyt a koronát.
De föltehednéd, hogy kivánja ezt?
Éltemre, föl; s reméli, kész ön is
Pártolni őt, hogy elnyerhesse azt;
S annak fejében egy jó hirt üzen:
Hogy mái nap Pomfretben elleni
Meghalnak, a királyné rokoni.
E hirt valóban meg nem gyászolom,
Mert ellenim valának szüntelen;
De hogy Richardra adjam szavamat,
Mellőzve jó uramnak fiait,
Az Isten látja, holtig nem teszem.
Ég tartsa meg e jámbor érzületben.
De azt egy év után is kaczagom, hogy
Kik jó uramnál gyűlöletbe hoztak,
Gyász estöket megéltem s láthatom.
Halld, Catesby, két hét nem telik, nehányon,
A kik nem is gyanitják, túladok.
Meghalni rút dolog, kegyelmes úr,
Nem is gyanitva, készületlenül.
Oh szörnyü, szörnyü! S ez volt az eset
Grey-, Rivers- s Vaughammel; s még így teszek
Néhánynyal, a kik mint én, vagy te, oly jó
Hiszemben élnek, s kik, tudod, Richard
És Buckingham herczegnek kedvesek.
E herczegek magasztalják, uram;
Fejét magasztalják a hid fölé. | (Félre.) |
Tudom, s megérdemeltem tőlök azt.
Stanley jő.
Csak hogy jön. Ember, hát a dárda, hol van?
Ön fél a vadkantól, s fegyvertelen jár?
Mylord, jó reggelt. Jó reggelt, Catesby.
Tréfálhat ön; de a külön tanács
Inyemre nincs, a szent keresztre, nincs.
Mylord, az én éltem szintoly becses,
Mint az öné; sőt még sohsem vala
Drágább nekem, mint ma, azt mondhatom.
Ha biztosak nem volnánk, azt hiszi,
Ily diadalmas volnék, mint vagyok?
Vigan hagyák el Londont a pomfreti
Lordok, hivék, hogy szintén biztosak;
Okuk nem is volt, hogy ne bizzanak:
S im látja, mily hamar borúl a nap:
Gyanús e gyors csapása a boszúnak.
Ég adja, ok nélkül gyáváskodom!
Megyünk a Towerbe? Az idő mulik.
Jőjön, ne féljen. – Tudja-e, mylord?
Ma fejezik le, a kikről beszélt.
E hűknek a fő jobban illenék,
Mint soknak, a kik vádlák, a kalap.
Hanem jerünk, mylord.
Hirnökszolga jő.
Majd követem; |
(Stanley és Catesby el.) |
Annál jobban, mert nagysád kérdezi.
Barátom, most én is jobban vagyok,
Mint a minap, hogy itt találkozánk:
A Towerbe akkor én rabúl menék,
Föladva a királyné pártja által;
De mostan azt mondom (ne add tovább),
Ma amaz ellenim mennek halálra,
S én jobban állok, mint akármikor.
E boldogságban Isten tartsa meg.
Köszönöm, fiú. Ne, egy kis borravaló.
(Oda veti erszényét.) |
Köszönöm, nagyságos úr. | (El.) |
Örűlök, hogy látom nagyságodat.
Jó sir John, tiszta szívből köszönöm.
Adós maradtam a minap misédért;
Jer szombaton, jutalmad’ megkapod.
Buckingham jő.
Hogyan, lord kamarás, pappal beszél!
Barátinak Pomfrétben kell a pap:
Gyónásra önnek nincs szüksége még.
Midőn megláttam e szent férfiut,
Eszembe juttak, a kikről beszél.
Mit, ön is a Towerbe megy?
Én is, mylord; s nem késhetem soká:
Én visszatérek még nagysád előtt.
Én tán ebédre is ben maradok.
Tán estebédre is, bár nem tudod.
Jön-é velem?
Szolgálatára állok. | (Elmennek.) |