II. SZÍN.

Full text search

Ugyanott. Trónterem a palotában.
János Király, koronásan, Pembroke, Salisbury és más Urak jönnek. A király trónra lép.
JÁNOS KIRÁLY.
Megkoronázva újra, újra itt
Ülünk, s remélem, jó szemmel tekintve.
PEMBROKE.
Ez „újra”, felség, úgy tetszett; különben
Ez „újra” most egyszer fölösleges.
Felséged immár koronázva volt,
Megfosztva sem lőn e királyi dísztől;
Néped szívében nem forrt lázadás;
Országod’ új vágy nem zavarta fel
Várt változások, jobb kormány után.
SALISBURY.
És így e pompát kétszer venni föl,
Dús czímre új czikornyát hímzeni,
Futtatni szín aranyt, kifestegetni
A liljomot, pancsolni violát
Illatszerekkel, a jeget gyalulni,
Pótolni a szivárvány színeit,
Vagy mécs-világgal gyámolítni fényét
Az ég dicső szemének: ez pazar
S nevetni méltó ráadás vala.
PEMBROKE.
Ne vón, királyi tetszésed müve,
E tett hasonló ismételt regéhez:
Előlkezdése fülháborgató,
Kivált, ha rosszkor zaklatnak vele.
SALISBURY.
Ez által ódon, ismert képe a
Jó agg szokásnak eltorzul nagyon
És, mint vitorlát egy szélfordulás,
Az elme-járást úgy téríti el,
Megbokrosítja a józan tanácsot,
Beteggé tészi az ép véleményt,
Gyanússá a valót, a mért ilyen
Ujdon szabásu köntöst ölte fel.
PEMBROKE.
Kézműves is ha jónál jobbra tör,
Becsvágyban elvész a tanult ügyesség;
S gyakorta mentség a hibát nagyobbá
Növeszti, mint volt a mentség előtt:
Így, folt takarván kicsi repedést,
Jobban gyanúba ejti a likat,
Mint maga a lik, a foldás előtt.
SALISBURY.
Váltig tanácslók mi az ünnepély
Előtt is ezt már; de méltóztatott
Felséged föl se venni: jó, legyen;
Hisz’ akarásunk, részben mint egészben,
Ott áll meg, a mit felséged akar.
JÁNOS KIRÁLY.
Némely okát már közlém második
Koronázásomnak, s azt hiszem, erősek;
Többet, erősbet is fogok, mihelyt
Félelmem enyhül; addig, kérjetek:
Mit kell javítni, a mi nem megyen jól,
És látni fogjátok, mily készakarva
Meghallgatom s adom kérelmetek’.
PEMBROKE.
Én hát, ezeknek szája is levén
És hangadója szívök vágyinak,
Magam nevében s az övékben is,
De legkivált ten-biztosságodért,
Mely fő törekvés mind nekem s nekik,
Szívből könyörgök, hogy bocsásd el Arthurt,
Kinek fogsága e veszélyhozó
Okoskodásra készti a tömeg
Elégedetlen, morgó ajakát:
Ha, mit nyugodtan birsz, joggal birod:
Mért akkor e félsz, mely (mondják) csupán
A rossz’ nyomán jár, hogy kalitba csukd
Ifjú öcsédet, elfojtsd napjait
Barbár tudatlanságba, s fiatal
Korától megvond a nemes gyakorlat
Oly dús előnyét? – Hogy hát ez ürűgy se
Maradjon trónod ellenséginek:
Parancsold, kérjük, hogy mellette kérjünk;
Magunk javára ezt csak annyiban
Teszszük, mivel szabadságán saját
Üdvöd alapszik, s ezen a miénk.
JÁNOS KIRÁLY.
Legyen tehát; megbízlak kiskora
Vezérletével.
Hubert jő.
Nos, Hubert, mi újság?(Hubert súg a királynak.)
PEMBROKE.
Ez a vértettre választott egyén,
Parancsát egy barátom látta is.
Rút bűne’ képe a szemében űl,
A pisla nézés háborgó kebel
Tanúja: megtörtént, félek s hiszem,
Mitől remegtünk, hogy rá bizatott.
SALISBURY.
S ni, a királynak, hogy’ jő-megy szine
Merénye s a bel-furdalás között,
Mint szemben álló két sereg között
A nyargalóczok. Szenvedélye megkölt:
Ki kell fakadnia.
PEMBROKE.
S ha fölfakad,
Rút evje e fiú halála lesz.
JÁNOS KIRÁLY.
Mi vissza nem tarthatjuk a halál
Erőszakos kezét. – Kérelmetek
Megadni bennem él az akarat;
De tárgya elhúnyt, nincs többé, urak:
Azt mondja, Arthur virradóra meghalt.
SALISBURY.
Féltünk bizony, halálos a baja.
PEMBROKE.
Hallók biz’ azt, halálán van szegény,
Bár azt sem érzé maga, hogy beteg.
Ezért felelni kell, vagy itt, vagy ott!
JÁNOS KIRÁLY.
Mit hánytok énrám ily komor szemet?
Avagy enyém a végzet ollaja?
A szívverésnek én parancsolok?
SALISBURY.
Ez szembeötlő gaz játék, s gyalázat,
Hogy ezt a nagyság oly durván üzi.
Szerencsét hozzá; most élj boldogul.
PEMBROKE.
Megállj, lord Salisbury; én is megyek:
Keressük fel szegény fiú örökjét,
Kicsíny országát, az erőszakos sírt.
A vér, kié hosszába’, széltibe’
E nagy sziget, négy lábbal éri be.
Gonosz világ! Ezt nincsen tűrni mód:
Ez még kitör, s elébb tán, mint utóbb.(Urak el.)
JÁNOS KIRÁLY.
Égnek boszútól. Bánom tettemet:
Vérben vetett alap nem biztosít;
Mások halála életet nem ad.
Egy Híradó jön.
Ijedség űl szemedben. Hol az a vér,
Melyet lakozni láttam arczodon?
Ily rút idő nem tisztúl vész nekül:
Ontsd. – Hogy megyen Frankhonban a világ?
HÍRADÓ.
Frankhonból Ángliába. – Ily erőt
Kül támadásra nem szedett soha
Egy tartományból senki, mint a fransz.
El is tanúlta gyors átköltödet:
Mert míg füledhez jutna készülése,
Már itt van a hír, hogy megérkezett.
JÁNOS KIRÁLY.
Ha! Részegen feküdtek és aludtak
Tudósitóink? Mit csinál anyám,
Hogy ily hadat gyűjt a franszok királya
S ő meg se hallja?
HÍRADÓ.
Porral van füle
Betömve; ápril elsején kimúlt
Nemes királynénk; és úgy hallani,
Constantia asszony is tegnapelőtt
Örjöngve meghalt; ezt csak szóbeszédből
Hallám; való-e vagy se? nem tudom.
JÁNOS KIRÁLY.
Késleld futásod’, szörnyü kénytelenség!
Kössünk frigyet, míg bőszűlt nagyaim’
Lecsöndesítem. – Meghalt az anyám!
Hogyan felfordúlt hát fransz birtokom! –
Ki a vezére a fransz haderőnek,
Mely, mint igaznak mondod, partra szállt?
HÍRADÓ.
Maga a dauphin.
JÁNOS KIRÁLY.
Elkábitod fejem’
RICHARD jő, Pomfreti Péter-rel.
Rossz híreiddel. – No, mit mondanak
Gazdálkodásodhoz? Csak sohse tömd
Rossz hírrel a fejem’, már tele van.
RICHARD.
Ha félsz a legrosszabbat hallani,
Essék fejedre hát hallatlanúl.
JÁNOS KIRÁLY.
Öcsém, megengedj: elnyomott az ár,
De újra föntlélekzem, a habon.
Most már kihallgatásra kész vagyok
Akármi nyelvnek, szólna bármiről.
RICHARD.
Hogy’ boldogultam a papok között,
Arról beszéljen gyüjtött összegem.
De átkelőben országszerte a
Népnél csodás képzelmeket találtam,
Sok mende-mondát, hiú álmokat;
Nem tudja bár, mitől, de fél nagyon.
Itt hozok egy jóst, Pomfretben fogám,
Sarkába száz meg száz ember tolult;
Nyers hangu, durva rímekben nekik
Azt gajdolá, hogy délben Áldozókor
Felséged a koronát leteszi.
JÁNOS KIRÁLY.
Hitvány ábrándozó, mér’ tetted azt?
PÉTER.
Előre látom, hogy beteljesűl.
JÁNOS KIRÁLY.
Hubert, vitesd el, börtönözd be jól;
S az nap delén, mikorra koronám
Letételét jósolja, függni fog.
Add jó kezekbe, s fordúlj vissza, mert
Szükségem van reád. –(Hubert és Péter el.)
Oh, kedves öcs!
Hallád, mi hír van? mely had érkezett?
RICHARD.
A fransz, uram; minden száj hirdeti;
De meg’ Bigot s Salisbury lordokat
Találtam épen lángvörös szemekkel:
Többed magukkal Arthur tetemét
Keresni mentek; úgy mondják, az éjjel
Kivánatodra meggyilkoltatott.
JÁNOS KIRÁLY.
Nemes rokon, menj, elegyűlj közéjök.
Módját találtam, hogy megnyerjem újra:
Hívd vissza őket.
RICHARD.
Majd fölkeresem.
JÁNOS KIRÁLY.
De most, azonnal; egy, kettő: siess!
Oh! csak ne lenne jobbágy-ellenem.
Midőn kül ellen büszke támadása
Rémíti szörnyü fénynyel városim’!
Légy Mercurom; köss szárnyat a bokádra,
És vissza ismét szállj, mint gondolat.
RICHARD.
Időnk lelke tanítson gyorsaságra.
JÁNOS KIRÁLY.
Lelkes, lovaghoz illő szó vala.(Richard el.)
Eredj utána, mert tán kelleni
Fog a lordok közt s köztem híradó:
Te légy az.
HÍRADÓ.
Tiszta szívből, fejdelem.(Híradó el.)
JÁNOS KIRÁLY.
Anyám meghalt!
Hubert vissza jő.
HUBERT.
Felség, az a hír, öt hold volt az éjjel:
Négy helyben álló; míg az ötödik
Csodás keringést tőn a négy körűl.
JÁNOS KIRÁLY.
Öt hold?
HUBERT.
Vén emberek s banyák az utczán
Ebből veszélyes módra jóslanak.
Arthur halála köz hír ajkukon,
S őt emlegetve, csóválják fejök’,
Egymás fülébe súgnak; a beszélő
Megrántja csuklón a rá hallgatót,
Míg ez riadt mozdúlatot csinál,
Homlokredőzve int, s forog szeme.
Láttam kovácsot, így állt pőrölyével,
Miközben a vas űlőjén kihült,
Tátott ajakkal nyelni egy szabó
Ujságait, ki hirtelen fonákul
Rántott papucscsal, a kezében olló
S mérték, beszélt tengernyi franczia
Seregrül, a mely Kentben talpon áll.
Egy másik vézna, mosdatlan müvész
Arthur halálát kezdve, vág szavába.
JÁNOS KIRÁLY.
S te mért akarsz így elrémíteni?
Mit hányod ennyit az Arthur halálát?
Te gyilkolád meg; nékem volt okom
Holtát kivánni, nem neked, megölni.
HUBERT.
Nem volt, uram? hát nem te sürgetél?
JÁNOS KIRÁLY.
Fejdelmek átka szolga környezet,
Mely kész parancsul fogad egy szeszélyt
S az élet véres hajlokába tör;
Mely a hatalmas egy szemvillanását
Törvénynek érti, s tudja, mit jelent
Egy ráncz e szörnyü felség homlokán,
Holott szeszély tán, inkább mint parancs.
HUBERT.
Tettemre itt van írásod, pecséted.
JÁNOS KIRÁLY.
Oh! majd ha menny s föld közt vég számadásra
Megyünk, ez írás, e pecsét leend
A kárhozatra ellenünk tanú.
Hányszor nem indít a rossz eszközök
Látása rosszra! – Ha te nem vagy ott,
Természet által immár bélyeges,
Ki-vált, kijegyzett czinkos a gonoszra:
Eszembe sem jut e gyilkos merény.
De észrevévén szörnyü arczodat,
Késznek találva, képesnek, mohónak
Véres gonoszra, főbe járó tettre:
Halkan elejtém, hogy haljon meg Arthur;
S te, csakhogy egy király kedvébe juss,
Nem vétkeléd, megölni egy királyfit.
HUBERT.
Uram –
JÁNOS KIRÁLY.
Ha csak fejet rázsz, elhallgatsz, midőn
Homályosan kimondám czélomat,
Vagy kétkedőleg vetsz reám szemet,
Úgy, mintha nyíltabb szóra kérdenél:
Mélyen pirulva megnémúlok, és
Abbanhagyom, mivel félelmeid
Félelmeim’ fölgerjesztik vala.
De te megértéd puszta jelemet,
S viszont jel által ösztönzéd bünöm’;
Igen, megállás nélkül ráleve
Bősz lelked, ádáz jobbod elkövetni
A tettet, a melyet kimondani
Mindkettőnk nyelve aljasnak talált.
Ki, színem elől! többé ne lássalak!
Fő-rendem elhagy; országommal, épen
Kapumnál, idegen tábor daczol;
Mi több, e testi országban, eme
Vér- és lehellet-lakta tartomány
Határi közt is belharcz, pártütés
Foly, lelkem és öcsém halála közt.
HUBERT.
Más ellenidre fegyverkezz’: magad
S lelked között ím békét szerzek én.
Nem halt meg Arthur: e kéz, e tulajdon
Kezem, még szűz, ártatlan ekkorig,
Nem festi vérnek bíbor mocska ezt.
És e kebelbe még nem szállt soha
Bősz gerjedelmü gyilkos gondolat.
Fölséged a természetet gyalázá
Képemben, a mely kívül durva bár,
Szebb lelket burkol, hogysem egy gyerek
Hóhéra lenne ily ártatlanúl.
JÁNOS KIRÁLY.
Él Arthur? Oh siess hát lordjaimhoz,
Öntsd lángoló dühökre híredet,
Hajtsd vissza őket a hűségre hozzám.
Mit szenvedélyem arczodról beszélt,
Bocsásd meg; a düh vak volt bennem, és
A vérbe fordult szem rút képzete
Csufabbnak tüntetett fel, mint valál.
Oh! ne felelj; csak hívd magánszobámba
A lordokat; menj, hogy hamar jöhess.
Lomhán sürgetlek: te jobban siess.(El.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi