I. SZÍN.

Full text search

London. Előszoba a palotában.
Egyik ajtón Norfolk herczeg, másikon Buckingham herczeg és lord Abergavenny jőnek.
BUCKINGHAM.
Szép jó napot! Örűlök! S hogy van ön,
Mióta a franknál találkozánk?
NORFOLK.
Jól, köszönöm nagysádnak, s egyre még
Fris bámulója az ott látott csodáknak.
BUCKINGHAM.
Engem szobámban, rossz láz tarta foglyúl,
Midőn a két dicső nap, a világ
Két fénye, ott az Andren völgyiben
Találkozék.
NORFOLK.
Guines s Arde közt. Ott valék,
Midőn egymást köszönték, még lovon;
S mikor leszállva, szoros ölelés
Által egygyé forrottak! – Igy együtt:
Hol az a négy király, a ki fölérné
Súlyával e kettős egyet?
BUCKINGHAM.
Egész
Idő alatt a négy fal rabja voltam!
NORFOLK.
Oh, ritka pompa láthatása lőn
Nagysádra nézve veszve! Mondhatom:
Nőtlen legény volt még a fény eleddig;
Ott nősüle – s pedig rangján fölül.
Minden nap túltett az előbbenin,
Mig az utolsó midet elnyelé.
Ma a frank, merő aranyban, mint megannyi
Bálvány ragyogott. Holnap Angliát
Varázslók Indiává: minden ember,
Mint egy-egy bánya állt; apródaink
Kis arany khérubok; magok a hölgyek, oly
Terhhez szokatlan’, úgy lihegtek a
Nagy pompa, kincs alatt; erőködésök
Volt a pirositójok. Most e lőn
Páratlannak kiáltva: majd amaz
Tevé czudar koldussá, annyival
Múlván felül. A két király – egyenlők –
Majd föltünék, majd elhomályosúlt,
Csak a szerint, hogy melyik volt jelen.
Ki melyiket látta, azt magasztalá.
S ketten ha voltak együtt: minden azt
Vallá: csak egyet lát, s nem merte a
Legjobban értő összemérni, vagy
Birálni őket. S ha e két nap (igy
Nevezzük) harsonákkal fölriasztá
A lovagok szivét: képzelhetetlen
Lőn ott kivíva. Mi addig mese
S merő nagyítás volt: most hihető
S valószinű lőn.
BUCKINGHAM.
Ejh! tulozza ön!
NORFOLK.
Becsűletemre, s a mily igazán
Valaha szóltam: a legékesebb
Eléadás csak elvesz a valóból,
Mely önmagának ékes nyelve volt.
Minden remek volt! Semmi pártütés
A tiszta rendet meg nem zavará, mely
Mindent a legjobb fénybe állitott;
S tisztét betölté mind, a legkisebb is!
BUCKINGHAM.
S ki volt vezére? vagy ez ünnepek
Sok lánczszemét ki tartá egybe’? – Mi?
NORFOLK.
Valóban egy olyas, kiben az ily
Munkára nem keresnénk hajlamot.
BUCKINGHAM.
S kérem, ki az?
NORFOLK.
Mindennek bölcs s ügyes
Elrendelője: York bibornok úr volt.
BUCKINGHAM.
Vigye az ördög! Minden lébe kanál,
A nagyravágyó! E világias
Hiu űzelemhez mi köze volt neki?
Csodálom, ily czölönk a jóltevő
Napfényt mikép foghatja föl s veszi
A többi földtűl el!
NORFOLK.
Valóba’, sir,
Van benne ily dologra kedv s anyag.
Mert ősök nélkül, kiknek érdeme
Nyit sok utódnak útat, sem magas
Tettekre nem mutatva a korona
Szolgálatában, sőt nagy pártfogással
Se’ birva, csak – mikép a pók – saját
Szövetébül, azt mutatja meg, mikép
Tör néki útat önnön érdeme,
Mit ég adott, s mi néki a király
Mellett az első helyet szerzi meg.
ABERGAVENNY.
Azt nem tudom: mit adott az ég neki –
Vizsgálja élesebb szem azt; – de gőgjét
Látom ki minden ízén. Hol vevé azt?
Ha nem pokolbul: úgy az ördög egy
Fukar, vagy már kiadta mindenét,
S ő, önmagában, uj pokolt teremt.
BUCKINGHAM.
E frank kalandban is mi a manót
Merészle: a király tudtán kivül
Kiválogatni a kiséretét!
Czérnára füz minden nemest, s belőlök
Úgy válogatja, kikre sok tehert
S minél kevesb dicsőséget rakand!
S a kit kiír, bár a magas tanácsot
Csak meg se’ kérdve: annak menni kell.
ABERGAVENNY.
Van rokonom – de három legalább –
Kik ezzel oly csorbát ejtének ős
Örökjükön, mit az aligha fog
Valaha kiheverni.
BUCKINGHAM.
Oh bizony
Soknak letört a háta, kik e nagy
Pompába’, földjöket vevék reá!
S mit szült e balgaság, ha nem nyomor
Hajtásait!
NORFOLK.
Aggódva gondolám
Gyakran, hogy e köztünk s a franczia
Közötti béke meg nem éri, a
Mibe került a megkötése!
BUCKINGHAM.
És
Mikor reá az a vihar kitört:
Mindenki jós lőn s össze sem beszélve
Mind egyezőleg jóslá, hogy e vész
A béke köntösét megtépve, gyors
Végét jelenti annak.
NORFOLK.
Az világos!
A frank belőle gúnyt űz már, s kezet tett
Bordeauxban áruinkra.
ABERGAVENNY.
Hát ezért
Küldték el a követjét?
NORFOLK.
Biz azért.
ABERGAVENNY.
Takaros egy szövetség, s drága áron
Vásárlva!
BUCKINGHAM.
Mind a nagyon tisztelendő
Bibornok úr müve!
NORFOLK.
Nagyságod engedelmivel
Mindenki tudja, a bibornok úr
S nagysád között minő magán-viszály van.
Tanácslom – és fogadja ezt egy oly
Szívtől, mely önnek üdvöt, jót kiván –
Tekintse a bibornok befolyását
Bosszúja mellet; és gondolja meg,
Hogy bármi gonoszt szándékol, eszköze
Sohsem hiányzik. Nagysád ismeri
Természetét: bosszúálló; s tudom,
Hogy kardja éles s szintoly messzi ér;
S hová nem érne: oda elhajitja.
Fogadja meg tanácsom’: üdvös az
Nagysádra nézve. – Ím itt jő a szirt,
Melyet, tanácslám, hogy kerüljön.
Wolsey bibornok, ki előtt a táskát viszik; több Testőr, két Titkár papirokkal, jőnek. A bibornok, a mint átmegy, szemét Buckinghamre szegzi s ez viszont reá. Mindketten megvetőleg.
WOLSEY.
A Buckingham herczeg sáfára? –ah!
Hol vallomása?
1. TITKÁR.
Itt, kegyelmes úr.
WOLSEY.
S személyesen kész?
1. TITKÁR.
Kész, kegyelmes úr.
WOLSEY.
Jó: ugy kisül minden. S Buckingham e
Kevély tekintetet felejti majd!
(Wolsey és Kisérete el.)
BUCKINGHAM.
Ez a szelindek mérges száju ám;
Legjobb aludni hagynom. – Hah! a koldus
Tintája több a nemes vérinél!
NORFOLK.
Miért e hév? Kérjen mérsékletet
Mylord az égtül: ez az egyetlen ír,
A mely baján segit.
BUCKINGHAM.
Szemébül is
Magamra rosszat olvasok. Lenézett,
Mint egy silány inast! E perczben is
Megront, tudom. A királyhoz mene;
De megyek én is s szembe szállok.
NORFOLK.
Oh
Ne, sir. Haragja hadd kérjen tanácsot
Eszétül: mit tegyen? – Ki meredekre
Mász, lassan indul. A vak indulat
Túlvérü ló, melyet – magára hagyva –
Saját tüze kifáraszt. Angliában
Nincs senki, önnél jobb tanácsadóm:
Legyen magának az most, mi nekem
Volt gyakran.
BUCKINGHAM.
A király elé megyek,
S önérzetem hangjával torkolom
Ez ipswichi bitort le; vagy kiáltom:
Hogy emberekbe’ nincs már fokozat.
NORFOLK.
Fogadja szóm’; se ne fűtsön oly mohón
Az ellenség alá, hogy önmagát
Égesse meg tüzében. Tul-sebes
Rohammal eltaszitjuk ám a czélt
És átugorjuk. Hisz a tüz, midőn
Dagasztja a fövő vizet, habár
Sokasitni látszik: elemészti azt.
Fogadja szóm’, mylord! Nincs Angliában,
Ki önnek jobb tanácsot adhatna, mint
Saját maga! Csak szenvedélye lángját
Az ész vizével – nem kioltani –
Csak mérsékelni birja!
BUCKINGHAM.
Köszönöm, sir,
S megyek, mikép tanácslá. Ám e rút
Gőgös pimasz – kit nem düh s sárepém
Neveztet igy velem, de legerősb
Hit és igazság s józan öntudat,
S bizonyítékok, a kristály pataknál
Tisztábbak, a mely minden kis kavicst
Meglátni enged – oly tisztán tudom,
Hogy áruló!
NORFOLK.
Ne mondja: áruló!
BUCKINGHAM.
De mondom, a király előtt; s erős
Mint sziklapart, lesz a bizonyíték!
Várjunk: e szentes róka, vagy talán
Farkas, vagy mind a kettő (mert a mily
Ragadozó: szintoly ravasz, s a mily
Mohó a rosszra: szintoly kitanult
Azt végbevinni; benne hivatal
S lelkűlet egymást kölcsönös hatással
Fertőzteték meg) csakhogy mint ithon,
Frankhonban is pompázhassék, vevé
Reá urunkat, a királyt, e fényes
Találkozásra és e frigyre, mely
Tömérdek kincset elnyelt, s széttörék,
Mint egy pohár kiöblitésekor.
NORFOLK.
Ugy van!
BUCKINGHAM.
Csak türelem, sir. E ravasz bibornok,
A békepontokat tetszéseként
Forgatta; és a melyre rákiálta:
„Igy jó lesz!” ugy lett, bár többet nem ért, mint
Mankó a holtnak; ámde udvaroncz-
Papunk tevé, tehát jó, mert a nagy
Wolsey, ki nem hibázhat, tette. Jó!
Tovább mi jő. Szakasztott kölyke ez
A vén eb árulásnak! Károly császár
Oly szin alatt, hogy nénjét a királynét
Jó látogatni – szin csupán, mivel
Wolsey urammal sugdósodni jött –
Fennyen vonúl be; attól tartva, hogy
A két király – mienk s a frank – közötti
Találkozás s frigy néki kárt tehet
(Volt is valami benne!), titkon a
Bibornok úrral alkuvék; hiszem,
Sőt rá megesküszöm, kétségtelen, hogy
Előbb adott a császár pénzt, mig ő
Igéretet; s igy, ki se’ mondva még,
Megnyerve volt már mind, a mit kivánt.
S mikor az út megrakva, és arany-
Közve állt: a császár azt kivánta,
Hogy a király szivét fordítsa el
A franczia frigytől és bontsák fel azt.
Ugy lett. De tudja meg most a király,
S mindjárt meg is tudandja általam,
Mint adja el becsületét e pap,
Saját hasznára!
NORFOLK.
Fáj, hogy róla ezt
Kell hallanom, s ohajtanám, legyen
Csak félreértés!
BUCKINGHAM.
Egy betűnyi sincs!
Szakasztva úgy állítom őt elé,
Mint nem soká leálarczozva lesz.
Brandon, előtte fegyveres Őr, utána két Őr, jő.
BRANDON.
Tudod, mi tiszted, őr: hajtsd végre.
ŐR.
Sir,
Mylord Buckingham herczeg, Hereford,
Stafford s Northampton grófja, foglyom a
Király nevében, felségsértés miatt
BUCKINGHAM (Norfolyhoz).
Csak nézze meg mylord! Nyakamba hullt.
A háló! Árulás s csel ejte meg!
BRANDON.
Fölötte fájlalom, hogy önt, mylord,
Rabúl, s e dolgot ily gyászvég felé
Kell im vezetnem. Ő felsége igy
Akarta, nagyságodnak jőni kell a
Towerbe.
BUCKINGHAM.
Hasztalan hivatkozom
Ártatlan életemre. Rajtam oly
Árnyék nehezlik, melytől legfehérb
Részem setét lesz. Hát legyen meg ebben
S mindenben Isten akaratja! Én
Meghajlok. Oh lord Aberga’ny, Isten
Veled!
BRANDON.
Nem! ő is jő. Király parancsa,
Hogy ön is a Towerbe megy, mig ő
Felsége nem határoz.
ABERGAVENNY.
Mint a herczeg
Mondá: legyen meg Isten végzete.
Meghajlok a király tetszésinek.
BRANDON.
Itt a király parancsa: Montacute
Lordot befognom, és a herczeg úr
Papját, de la Car Jánost, valamint
Titoknokát, Peck Gilbertet.
BUCKINGHAM.
Ugy, úgy!
Mind összeesküvők! – No, nincs-e több?
BRANDON.
Egy karthauzi még –
BUCKINGHAM.
Oh! Hopkins Miklós?
BRANDON.
Az.
BUCKINGHAM.
Csalfa volt sáfárom; a dicső
Bibornok őt vevé meg! Életem
Arasznyi csak már. A szegény Buckingham
Árnyéka vagyok; azt is már homály
Felhő takarja, a mely elvevé
Fényét napomnak. – Mylord, Isten velünk.
(Mind el.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi