IX. SZÍN.
Hah! már a föld is szégyel hordani
S megtiltja rája lépnem! – Fiaim,
Elkéstem a világban, útamat
Eltévesztém örökre. Ott aranynyal
Terhelt hajóm. Oszszátok el! tiétek.
És fussatok; még nyitva áll az út
Caesar kegyelmihez.
Fussunk? Mi nem! |
Futottam én is; megmutattam a
Gyáváknak: hogy kell futni s hátokat
Mutatni. Menjetek; szándékom olyan,
Mi nem szorúl reátok; menjetek.
Kincsem hajómon; vigyétek. – Oh!
Olyat követtem el, mi megpirít. Még
Hajszálam is lázong; mert a fehér
Hamarkodónak szidja a feketét,
S gyávának azt ez. – Menjetek, barátim;
Oly emberekhez utasítalak,
Kik egyengessék útatok’, De kérlek,
Ne nézzetek búsan, ne szóljatok
Haraggal; a tanácsot fölvegyétek,
Mit csüggedésem ad: hagyjátok el,
Ki elhagyá magát! – A révbe gyorsan!
Ott áll hajóm: – tiétek, mindenestül.
Most hagyjatok magamra; kérlek ím,
Hisz nem parancsolok már; menjetek;
Kérlek, tegyétek meg. Még látjuk egymást!
(Leül) |
Ne, édes asszonyom; hozzá megyünk,
Vigaszra vár!
Vigasztald, asszonyom. |
Mit is tehetnél – !
Hagyjatok leülnöm! |
Nem, nem, nem, nem, oh!
Uram, nem látod!
Jaj, gyalázat! Oh! |
Felség –
Kegyelmes úrnőm! |
Jó uram!
Úgy, úgy uram! – Philippinél, míg ő
Mint tánczos, úgy tartá a kardot, én
Verém le a zord sápadt Cassiust;
Veszett Brutus tőlem kapá sebét;
Ez csak hivalkodott, és részt se vőn
A harczban; – és most! – Eh, de mindegy!
Félre! |
Vezérem, a királynő!
Menj asszonyom hozzá; szólítsd meg őt;
A szégyen őt kiforgatá magából.
Jó. Tartsatok csak. Oh –
Nemes vezér, |
Lehajtva, félig halva; vigaszod
Hozhatja helyre csak.
Elgázolám |
Uram, királynőd!
Oh! hová vivél, |
Gyalázatom’ szemedtül: arra nézvén,
Mit ráhagytam, összezúzva, hah!
Uram, bocsáss meg félénk lobogómnak!
Nem gondolám én, hogy te is kövess.
Tudtad, királynő, jól, hogy eveződhöz
Van kötve szívem s vonz magaddal. Oh
Tudtad, minő hatalmad van fölöttem;
Ha intesz: istenek parancsa sem
Tart vissza.
Oh, bocsáss meg!
Esdve menjek |
Bujkálva mászszak a hunyászkodás
Álútain, ki még a fél világgal
Játszám imént, sorsot teremtve, törve,
Kedvem szerint! – Tudád, hogy hóditóm vagy,
S kardom, szerelmem által, gyönge lőn
És szavadat fogadja.
Oh bocsáss meg! |
Könyüt ne ejts; fölér egy csöppje a
Vesztés-, nyeréssel! Adj egy csókot! az is
Kárpótol engem. – Nem jött vissza még
A mester? Őt küldém. – Ólom-nehéz
Vagyok. – Hej! asztalt, bort elé! A sors
Hadd lássa, hogy minél metszőbb szele:
Annál kevésbé gondolunk vele! | (Mind el.) |