VII. SZÍN.
Más szoba ugyanott.
Király és Laertes jönnek.
KIRÁLY.
Üssön pecsétet mentségemre most
Ten-szíved, és fogadjon el barátul,
Miután meghallád, értelmes fülekkel,
Hogy az, ki jó atyád’ megölte, épen
Éltemre tört.
Üssön pecsétet mentségemre most
Ten-szíved, és fogadjon el barátul,
Miután meghallád, értelmes fülekkel,
Hogy az, ki jó atyád’ megölte, épen
Éltemre tört.
LAERTES.
Világos. De miért
Nem láttat ily bünös, ily főbejáró
Tettekre törvényt felséged, mikor
Nagysága, bizton-léte, bölcsessége
Ösztönzi, s minden?
Világos. De miért
Nem láttat ily bünös, ily főbejáró
Tettekre törvényt felséged, mikor
Nagysága, bizton-léte, bölcsessége
Ösztönzi, s minden?
KIRÁLY.
Mik, bár előtted petyhüdtek talán,
Nálam rugósak. Anyja, a királyné,
Él-hal fiáért: ez asszony pedig
(Már üdvöm, átkom – bármelyik legyen)
Úgy összeforrt lelkemmel, életemmel,
Hogy, mint a csillag nem, körén kivűl,
Úgy én, kivűlte, nem foroghatok.
Más ok, mi gátol a nyilt számvetésben,
Nagy kedvessége a köznép előtt,
Mely, szeretetbe mártva csínyeit,
Mint némely forrás a fából követ,
Hibáiból is mind erényt csinálna;
Úgy hogy nyilam, könnyű ily nagy viharban,
Mind visszatérne íjjához megint,
Nem a hová irányzottam velök.
| Oh, két fő okért, |
Nálam rugósak. Anyja, a királyné,
Él-hal fiáért: ez asszony pedig
(Már üdvöm, átkom – bármelyik legyen)
Úgy összeforrt lelkemmel, életemmel,
Hogy, mint a csillag nem, körén kivűl,
Úgy én, kivűlte, nem foroghatok.
Más ok, mi gátol a nyilt számvetésben,
Nagy kedvessége a köznép előtt,
Mely, szeretetbe mártva csínyeit,
Mint némely forrás a fából követ,
Hibáiból is mind erényt csinálna;
Úgy hogy nyilam, könnyű ily nagy viharban,
Mind visszatérne íjjához megint,
Nem a hová irányzottam velök.
LAERTES.
Így hát derék atyám megölve: húgom
Kétségb’esésig hajtva iszonyún,
Kinek tökélye – ha visszahatólag
Szabad dicsérnem – mint versenyre hívó
Állt a jelenkor csúcsán egyedül.
De üt boszúm órája még.
Így hát derék atyám megölve: húgom
Kétségb’esésig hajtva iszonyún,
Kinek tökélye – ha visszahatólag
Szabad dicsérnem – mint versenyre hívó
Állt a jelenkor csúcsán egyedül.
De üt boszúm órája még.
KIRÁLY.
Ne háborítsa álmod’ ez; ne véld,
Hogy mi oly lusta kelméből vagyunk,
Hogy rázni hagyjuk a vésznek szakállunk’
S tréfára veszszük. Hallj többet rövid nap.
Atyád’ szerettem, szeretem magam’;
S ez, úgy hiszem, elég rá, hogy belásd – –
Mi az? mi újság?
Hírnök jő.
Ne háborítsa álmod’ ez; ne véld,
Hogy mi oly lusta kelméből vagyunk,
Hogy rázni hagyjuk a vésznek szakállunk’
S tréfára veszszük. Hallj többet rövid nap.
Atyád’ szerettem, szeretem magam’;
S ez, úgy hiszem, elég rá, hogy belásd – –
Mi az? mi újság?
Hírnök jő.
HÍRNÖK.
Ez a felségedé, ez a királyné
Számára.
| Hamlettől levél: |
Számára.
KIRÁLY.
Hamlettől? ki hozta?
Hamlettől? ki hozta?
HÍRNÖK.
hajóslegények; én nem láttam őket;
Nekem Claudio adá, neki
Az a ki hozta.
| Mondják, |
Nekem Claudio adá, neki
Az a ki hozta.
KIRÁLY.
Mi már ez? Visszajött a többi is?
Vagy csak kötődés, melyben semmi sincs?
| Hallgasd meg, Laertes. |
| Mehetsz. | (Hírnök el.) |
| (Olvas.) „Hatalmas felség, adom tudtára, hogy ki vagyok téve országába, meztelen. Holnap fogok engedelmet kérni, hogy fölséges szine elé járulhassak; midőn is, bocsánatkérésem után, elő fogom számlálni hirtelen s méginkább különös visszatértem okait. | Hamlet.” |
Vagy csak kötődés, melyben semmi sincs?
LAERTES.
Övé az írás?
Övé az írás?
KIRÁLY.
S itt egy utóiratban: „egyedül”:
Mit mondasz erre?
| Hamleté, „Mezítelen”, – |
Mit mondasz erre?
LAERTES.
Felséges úr. De hadd jőjön: beteg
Szivem hevűl, csak rágondolva is,
Hogy azt megélem és szemébe vágom:
„Te tetted ezt!”
| Az eszem megáll, |
Szivem hevűl, csak rágondolva is,
Hogy azt megélem és szemébe vágom:
„Te tetted ezt!”
KIRÁLY.
(S mért volna így? de mért ne volna így?)
Fogadsz-e szót nekem?
| Ha ez így van, Laertes |
Fogadsz-e szót nekem?
LAERTES.
Föltéve, hogy nem békeszót fogadtatsz.
| Igen, uram, |
KIRÁLY.
Békét, magaddal. Ha most visszatér
(Megbokrosodva, többé rá nem áll,
Hogy útra menjen), majd feltüzelem
Egy oly menényre, terve kész agyamban,
Melyből egyéb út nincs, mint a bukás.
Halála semmi vádat nem lehell,
Még anyja is kimenti, vak-esetnek
Tartván cselünket.
Békét, magaddal. Ha most visszatér
(Megbokrosodva, többé rá nem áll,
Hogy útra menjen), majd feltüzelem
Egy oly menényre, terve kész agyamban,
Melyből egyéb út nincs, mint a bukás.
Halála semmi vádat nem lehell,
Még anyja is kimenti, vak-esetnek
Tartván cselünket.
LAERTES.
Én szót fogadok,
Felség, kivált ha úgy fordúl, hogy én
Lennék az eszköz.
Én szót fogadok,
Felség, kivált ha úgy fordúl, hogy én
Lennék az eszköz.
KIRÁLY.
Épen összevág.
Mióta kün jársz, sokszor emlegettek
– S Hamlet előtt is – oly erényedért,
Miben, szerintök, főképen ragyogsz;
S meg nem irigylé összes érdemid’
Úgy, mint ez egyet, mely pedig közöttük
A legméltatlanabb.
Épen összevág.
Mióta kün jársz, sokszor emlegettek
– S Hamlet előtt is – oly erényedért,
Miben, szerintök, főképen ragyogsz;
S meg nem irigylé összes érdemid’
Úgy, mint ez egyet, mely pedig közöttük
A legméltatlanabb.
LAERTES.
S mi az, uram?
S mi az, uram?
KIRÁLY.
Bokréta csak, az ifjuság kalapján,
De kell az is; mert ifjat épen úgy
Megillet a könnyelmü viselet,
Mint éleműlt kort a czoboly perém,
Mely meleget tart, és kellő tekintélyt.
Egy norman úr volt itten, pár hava
– Láttam, csatán is, francziát: derék
Lóhátasok; – de e norman lovag,
Egész varázslat, hogy’ forrt a nyereghez,
És oly csudákat tétetett lovával,
Hogy összenőve látszott a nemes
Barommal s megfelezve testeik;
S úgy megtetézte a fogalmamat,
Hogy képzeletben csel-fogásait
Utól nem értem.
Bokréta csak, az ifjuság kalapján,
De kell az is; mert ifjat épen úgy
Megillet a könnyelmü viselet,
Mint éleműlt kort a czoboly perém,
Mely meleget tart, és kellő tekintélyt.
Egy norman úr volt itten, pár hava
– Láttam, csatán is, francziát: derék
Lóhátasok; – de e norman lovag,
Egész varázslat, hogy’ forrt a nyereghez,
És oly csudákat tétetett lovával,
Hogy összenőve látszott a nemes
Barommal s megfelezve testeik;
S úgy megtetézte a fogalmamat,
Hogy képzeletben csel-fogásait
Utól nem értem.
LAERTES.
És norman vala?
És norman vala?
KIRÁLY.
Norman.
Norman.
LAERTES.
Megesküszöm rá, hogy Lamord.
Megesküszöm rá, hogy Lamord.
KIRÁLY.
Az, az.
Az, az.
LAERTES.
Jól ismerem; valóban ő
A nemzet éke, gyönge.
Jól ismerem; valóban ő
A nemzet éke, gyönge.
KIRÁLY.
Rólad ő
Szép vallomást tőn: mester-voltodat
Párbaj-tusákon úgy magasztalá,
Kivált a vívó-tőrrel mit mivelsz,
Hogy felkiálta: látni kéne azt!
Ha lenne, a ki mérközzék veled;
De nemzetének, esküvé, legelső
Vivói egy mozdúlat-, egy fogásnak
Vagy egy tekintetnek, szemben veled,
Nem lennének ura. E vallomás
Fölmérgesíté Hamletet, de úgy,
Hogy mind’ könyörögve azt kivánta csak,
Bár haza jönnél s megvínál vele.
No, ebből aztán –
Rólad ő
Szép vallomást tőn: mester-voltodat
Párbaj-tusákon úgy magasztalá,
Kivált a vívó-tőrrel mit mivelsz,
Hogy felkiálta: látni kéne azt!
Ha lenne, a ki mérközzék veled;
De nemzetének, esküvé, legelső
Vivói egy mozdúlat-, egy fogásnak
Vagy egy tekintetnek, szemben veled,
Nem lennének ura. E vallomás
Fölmérgesíté Hamletet, de úgy,
Hogy mind’ könyörögve azt kivánta csak,
Bár haza jönnél s megvínál vele.
No, ebből aztán –
LAERTES.
Mit aztán, uram?
Mit aztán, uram?
KIRÁLY.
Laertes, kedves volt atyád neked?
Vagy vásznon írott bú az a tiéd:
Arcz, melynek szíve nincs?
Laertes, kedves volt atyád neked?
Vagy vásznon írott bú az a tiéd:
Arcz, melynek szíve nincs?
LAERTES.
Mért kérdi, felség?
Mért kérdi, felség?
KIRÁLY.
Nem, mintha tán vélném, hogy nem szeretted,
De mert tudom, hogy minden szeretet
A mint idővel támad, úgy idő
Mérsékli lángját és hevét, tudom
Tapasztalásból. Mert e lángban is
Él egy lohasztó bél avagy kanócz;
S mindig egyenlőn jó nincs semmise,
Mert a nagyon meggyűlt jóság maga
Saját bővébe fúl. Tegyük tehát,
Míg hőn akarjuk, a mit akarunk;
Mert változékony ez az „akarás”,
És annyi gátja, csüggesztője van,
A mennyi a nyelv, a kéz, vakeset;
A „kell” meg egy pazar sohaj csupán:
Enyhítve, kárt tesz. De az elevenre!
Hamlet jő, vissza: mit mernél csinálni,
Hogy tettel inkább légy atyád fia,
Mint puszta szóval?
Nem, mintha tán vélném, hogy nem szeretted,
De mert tudom, hogy minden szeretet
A mint idővel támad, úgy idő
Mérsékli lángját és hevét, tudom
Tapasztalásból. Mert e lángban is
Él egy lohasztó bél avagy kanócz;
S mindig egyenlőn jó nincs semmise,
Mert a nagyon meggyűlt jóság maga
Saját bővébe fúl. Tegyük tehát,
Míg hőn akarjuk, a mit akarunk;
Mert változékony ez az „akarás”,
És annyi gátja, csüggesztője van,
A mennyi a nyelv, a kéz, vakeset;
A „kell” meg egy pazar sohaj csupán:
Enyhítve, kárt tesz. De az elevenre!
Hamlet jő, vissza: mit mernél csinálni,
Hogy tettel inkább légy atyád fia,
Mint puszta szóval?
LAERTES.
Oltár előtt is!
| Hát nyakát szelem |
KIRÁLY.
A gyilkos merényt
Nem szentesíti hely; de a boszúnak
Korlátja nincsen. Ha ezt akarod,
Maradj szobádban veszteg, jó Laertes;
Hamlet vegyen hírt megjöttöd felől;
Mi majd előtte feldicsértetünk,
Kettős zománczba vonjuk hirneved’,
Melylyel a norman felruháza; szóval
Egymásra késztünk, és fogadkozunk
A fejetekre. Ő, a mily unott,
Nagylelkü, nem gyanító semmi cselt,
A tőrök élét nem vizsgálja meg;
Egy kis fogással oly kardot cserélsz,
Mely nem fenetlen, s egy hamis szökéssel
Atyád halálát megfizetteted.
A gyilkos merényt
Nem szentesíti hely; de a boszúnak
Korlátja nincsen. Ha ezt akarod,
Maradj szobádban veszteg, jó Laertes;
Hamlet vegyen hírt megjöttöd felől;
Mi majd előtte feldicsértetünk,
Kettős zománczba vonjuk hirneved’,
Melylyel a norman felruháza; szóval
Egymásra késztünk, és fogadkozunk
A fejetekre. Ő, a mily unott,
Nagylelkü, nem gyanító semmi cselt,
A tőrök élét nem vizsgálja meg;
Egy kis fogással oly kardot cserélsz,
Mely nem fenetlen, s egy hamis szökéssel
Atyád halálát megfizetteted.
LAERTES.
Egy házalótól olyat írat vevék,
Olyan halálost, melybe mártva kés,
Hol vért ereszt, nincs oly varázs tapasz,
Bár birja minden fű-fa erejét
A hold alatt, hogy egy kis karczolásra
Megmentsen a haláltól valakit.
E szerbe mártom én szablyám hegyét,
Hogy gyönge sértés már halál legyen.
| Úgy lesz; de a tőrt megmártom elébb. |
Olyan halálost, melybe mártva kés,
Hol vért ereszt, nincs oly varázs tapasz,
Bár birja minden fű-fa erejét
A hold alatt, hogy egy kis karczolásra
Megmentsen a haláltól valakit.
E szerbe mártom én szablyám hegyét,
Hogy gyönge sértés már halál legyen.
)
KIRÁLY.
No majd bővebben megfontoljuk ezt,
S hogy vág idő, eszköz, czélunkra össze.
Ha elhibáznók, és ha szándokunk
Kilátszanék a rossz játék alól,
Jobb el se kezdjük. Kell hát tartalék
Tervünk mögött, egy, kettő is, mi állja,
Ha ez kipukkan. Várj! hadd lám csak – úgy –
Ügyességtekre nagyban fogadunk –
Megvan!
Majd a tusán ha szomjuság epeszt
(Hogy már dühösben szúrtok a miatt)
És ő italt kér: egy pohár leend kész
Ez alkalomra, melyből egy csipet
– Kerűlje bár el a mérges döfést –
Tervünket biztosítja. De mi zaj?
No majd bővebben megfontoljuk ezt,
S hogy vág idő, eszköz, czélunkra össze.
Ha elhibáznók, és ha szándokunk
Kilátszanék a rossz játék alól,
Jobb el se kezdjük. Kell hát tartalék
Tervünk mögött, egy, kettő is, mi állja,
Ha ez kipukkan. Várj! hadd lám csak – úgy –
Ügyességtekre nagyban fogadunk –
Megvan!
Majd a tusán ha szomjuság epeszt
(Hogy már dühösben szúrtok a miatt)
És ő italt kér: egy pohár leend kész
Ez alkalomra, melyből egy csipet
– Kerűlje bár el a mérges döfést –
Tervünket biztosítja. De mi zaj?
Királyné jő.
Nos, jó királyném?
KIRÁLYNÉ.
Egy bú a másik’ sarkában tapod,
Oly gyorsan jönnek. – Húgod vizbe fúlt,
Laertes.
Egy bú a másik’ sarkában tapod,
Oly gyorsan jönnek. – Húgod vizbe fúlt,
Laertes.
LAERTES.
Vízbe? Oh, hol?
Vízbe? Oh, hol?
KIRÁLYNÉ.
Egy fűzfa hajlik a patak fölé,
Mely szürke lombját visszatükrözi.
Ahhoz vivé ő eszelős füzérit:
Csalán-, kakukfű-, torma-, kosborát
(Ezt pásztorink durvábban nevezik,
Holtember-ujjnak szűz leányaink).
Ott egy behajló ágra koszorúját
Függesztené, s a mint kapaszkodik,
Egy gonosz ág letört; s ő maga is
Gyom-ékszerével a siró folyamba
Zuhant alá. Ruhája szétterűlve
Mint hableányt tartá fen egy korig;
Mi közben régi nótákból danolt,
Mint ki nem is gyanítja ön baját;
Vagy oly teremtmény, ki a viz-elem
Szülötte és lakója. Csakhamar
Azonban ittas és nehéz ruhái
Dallam köréből levonák szegényt,
Sáros halálba.
Egy fűzfa hajlik a patak fölé,
Mely szürke lombját visszatükrözi.
Ahhoz vivé ő eszelős füzérit:
Csalán-, kakukfű-, torma-, kosborát
(Ezt pásztorink durvábban nevezik,
Holtember-ujjnak szűz leányaink).
Ott egy behajló ágra koszorúját
Függesztené, s a mint kapaszkodik,
Egy gonosz ág letört; s ő maga is
Gyom-ékszerével a siró folyamba
Zuhant alá. Ruhája szétterűlve
Mint hableányt tartá fen egy korig;
Mi közben régi nótákból danolt,
Mint ki nem is gyanítja ön baját;
Vagy oly teremtmény, ki a viz-elem
Szülötte és lakója. Csakhamar
Azonban ittas és nehéz ruhái
Dallam köréből levonák szegényt,
Sáros halálba.
LAERTES.
| Oh jaj! hát beléfult? |
KIRÁLYNÉ.
Belé, belé.
Belé, belé.
LAERTES.
Sok is a vized, szegény Ophelia!
Elfojtom hát könyűm’. De lám, minő
Bolond az ember! a természet rátart,
Mondjon akármit a szégyenkedés.
Ha ez kicsordult, a nő is kiment.
Élj boldogul, királyom! tűz beszéd
Lobogna nyelvemen, ha el nem oltja
Sok is a vized, szegény Ophelia!
Elfojtom hát könyűm’. De lám, minő
Bolond az ember! a természet rátart,
Mondjon akármit a szégyenkedés.
Ha ez kicsordult, a nő is kiment.
Élj boldogul, királyom! tűz beszéd
Lobogna nyelvemen, ha el nem oltja
| Ez a bolondság. | (El.) |
KIRÁLY.
Mi nagy bajjal csitíthatám dühét!
Most, félek, újra felzaklatja ez.
| Jer, Gertrud, kövessük. |
Most, félek, újra felzaklatja ez.
| Jer hát, kövessük. | (Elmennek.) |
