V. SZÍN.

Full text search

Országút.
Petruchio, Katalin s Hortensio jönnek.
PETRUCHIO.
Hál’ Istennek! közel vagyunk atyánkhoz.
Imé a hold mi nyájasan ragyog.
KATALIN.
A hold! A nap: hisz’ nincs most holdvilág.
PETRUCHIO.
Mondom, hogy oly tisztán a hold ragyog.
KATALIN.
Tudom, hogy oly tisztán a nap ragyog.
PETRUCHIO.
Anyám fiára! és az én vagyok,
Hold, csillag, a mit mondok, az legyen,
Míg én atyád lakába útazom.
Hozzátok a lovakat újra vissza!
Dacz és dacz, mindig és örökre dacz.
HORTENSIO.
Hagyd rá, a mit mond, máskép nem megyünk.
KATALIN.
Kérlek, gyerünk, ha már eddig vagyunk.
Legyen tehát hold, nap, vagy a mi tetszik;
S ha éji mécsnek tetszik azt nevezned,
Ezentúl én ráesküszöm, hogy az.
PETRUCHIO.
Mondom, a hold.
KATALIN.
Természetes, a hold.
PETRUCHIO.
Lám, mint hazudsz; hisz’ az áldott nap az.
KATALIN.
Oh áldott Isten! az áldott nap az,
S nem a nap, ha azt mondod, hogy nem az.
A hold is változó, miként kedélyed.
Az az valóban, a minek nevezted;
Katalinnak bizonynyal az leend.
HORTENSIO.
No Petruchio, tiéd a győzelem.
PETRUCHIO.
Előre hát! Így röppen a golyó
S nem is süker nélkül a czél felé.
De csitt! miféle társaság jön itt?
Vincentio úti öltönyben jő.
(Vincentionak.) Jó reggelt, szende hölgy! Hová, hová?
Mondd meg, Katám, de mondd meg azt őszintén,
Láttál-e ennél csinosabb, üdébb nőt?
Mint harczol arczán a pír és fehérség!
S ragyognak oly szép csillagok az égen,
Mint égi arczulatján ím e szempár?
Tündéri lány! még egyszer jó napot.
Katám, öleld meg ily szép voltaért.
HORTENSIO.
Bolonddá teszi e férfit, nővé tevén őt.
KATALIN.
Bimbózni kezdő, bájos, ifjú, szép szűz,
Hová igyekszel, vagy hol van hazád?
Ily szép gyerek szüléi boldogok,
S még boldogabb a férfi, a kihez
Társul rendeltek a jó csillagok.
PETRUCHIO.
Hogyan, Katám? nem vagy talán bolond!
Hisz’ agg, redős, hervadt, ősz férfi ez,
S nem lányka, mint imént állítgatád.
KATALIN.
Bocsáss meg rossz szememnek, agg apó,
A napsugár úgy elkápráztatá,
Hogy zöldszínű lett minden tárgy előttem;
Most vettem észre csak, hogy tisztes agg vagy;
Bocsásd meg dőre tévedésemet.
PETRUCHIO.
Bocsásd meg, jó öreg, s tudasd velünk,
Vajmerre útazol: ha egy az útunk,
Örömmel veszszük társaságodat.
VÁNDOR.
Tisztelt uram, s vidám hölgy, a ki engem
E furcsa üdvözlettel illetél,
Nevem Vincentio, Písa lakhelyem,
Páduába tartok, látogatni ott
Fiam’, kit oly régen nem láthaték.
PETRUCHIO.
Mi a neve?
VINCENTIO.
Lucentio, uram!
PETRUCHIO.
Jó, hogy találkozunk; fiadra még jobb.
Most a rokonság s a tisztes kor is
Úgy hozza, hogy apónak híjalak.
Im itt e hölgy nőm, a testvére meg
Fiad nejévé lett. Ne búslakodjál,
Ne is csodáld. Jó hírnevű e hölgy,
Derék családból, hozománya dús;
Ezenkívül oly mívelt, a minő
Akármelyik nemes lovag neje.
Öleljelek meg, agg Vincentio;
Jer, látogassuk meg derék fiad’,
Kit érkezésed majd örömre költ.
VINCENTIO.
De hát való ez? avagy csak szeszélyed,
Hogy, mint vidám utas, tréfákat űzz
Azokkal, a kiket útban találsz?
HORTENSIO.
Bizonynyal mondhatom, hogy úgy van ez.
PETRUCHIO.
Jer hát velem, lásd a valót magad.
Előbb kötődtünk s most gyanuskodol.
(Petruchio, Katalin s Vincentio el.)
HORTENSIO.
No Petruchio, megedzéd szivemet.
El, özvegyemhez! És ha tán daczos lesz,
Hortensio tudja már tőled, miként tesz.(El.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi