Gádor Béla (1906–1961) (Munkaközösség)
Gádor Béla (1906–1961)
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Gádor Béla pályafutása – néhány korai, kiforratlan írásától eltekintve – igazából 1945 után indult el. Írói iskoláját a Ludas Matyi szerkesztőségében járta ki, ahol legtöbbet a lap akkori főszerkesztőjétől, Gábor Andortól tanult. Gádor Béla a magyar irodalom Heltai Jenő, Nagy Endre nevével fémjelzett vonulatát vitte tovább; ehhez az örökséghez sikerült is alkotó módon kapcsolódnia. Törekvése az volt, hogy e nagy hagyományokra visszatekintő vicclapstílust tartalmilag és formailag egyaránt megújítsa, és hogy a megváltozott társadalmi viszonyok között az új feladatok, célok szolgálatába állítsa.
Humoreszkjeiben elsősorban Karinthy Frigyes örökségének nyomasztó súlyától kellett megszabadulnia; a Karinthy-epigonok üres formalizmusba süllyedő irányzata helyett új, egyszerűségre és világosságra törekvő stílust akart teremteni. "A humor az elhagyás művészete – nem tűr meg egyetlen fölösleges mozzanatot, mondatot vagy szót sem" – vallotta. Írásait nem az öncélú, csillogó nyelvi bravúrra, jól bevált poénokra építette föl, hanem figuráinak kitűnő pszichológiai 919érzékkel megrajzolt viselkedésében mutatta ki a társadalmi átalakulásokat túlélő, makacsul megrögzött emberi gyengeségeket. Néhány írásában a könnyű műfaj korlátain túlemelkedve sikerült maradandó, általános érvényű mondanivalót megfogalmaznia (például Sót vegyenek című jelenetében). Éles, szatirikus hangú karcolataiban apró-cseprő, ámde mindennapi életünket megkeserítő jelenségeket bírált. Humoros írásaiból, rövid jeleneteiből három kötetben jelent meg válogatás (Nevess jobban, 1949; Nehéz szatírát írni, 1955; Sót vegyenek! 1959).
Korábbi írásait is felhasználva írta meg legismertebb vígjátékát, a Katona József Színházban sokáig nagy sikerrel játszott Lyuk az életrajzont. (A darab szövegét fölvette Írtam mérgemben című, életében utolsóként megjelent kötetébe is.) Az Állami Áruház (1952) és a Dollárpapa (1956) című emlékezetes filmek forgatókönyvének írásában társszerzőként működött közre.
A Néhány első szerelem története (1958) című kötet novelláiban kedves öniróniával idézi föl gyermekkorának lírai emlékeit. Megújuló írói törekvéseit mutatja az Otelló Gyulaházán című színházi témájú, szatirikus kisregénye is, melyből nagy sikerű tévéjátékot készítettek. Életművének kiteljesítésében korai halála akadályozta meg.
1966-ban jelent meg válogatás humoreszkjei, jelenetei legjavából és hátrahagyott írásaiból Miért lettem pesszimista? címmel.
