A dráma tematikája

Full text search

A dráma tematikája
A politikai és kultúrpolitikai vezetés az irodalmat – s természetesen a színházat is – közvetlenül a politikai célok szolgálatába akarta állítani; legfontosabb értékmérőként a hasznosságot jelölve meg. Ennek a célnak a következményeként a művektől elsősorban azt várták el, hogy közérthetőek, egyszerűek legyenek, s minél hatásosabban magyarázzák el az olvasónak, illetve a nézőnek, hogy mit és miben kell hinnie, hogyan kell cselekednie. Egyetlen üdvözítő módszerként a realizmus fogadtatott el, s szabályozták a feldolgozandó témák körét is: elsősorban a szocialista építésben jelölve meg az ábrázolandó tárgyat. A kötelező pozitív hős jellemzőit így fogalmazta meg Révai József: "Az új magyar szocialista-realista irodalom pozitív hőse az ötéves tervet megvalósító dolgozó ember legyen, közéleti munkájának, érzelmi világának teljes gazdagságában. Csak ilyen irodalom teljesíti nagy feladatát: népünk, ifjúságunk nevelését munkára, önzetlenségre, hősiességre, hazaszeretetre."
A fő témakör tehát a mezőgazdaság átalakulása, az iparosítás meggyorsítása, a termelés növelése. Ezen kívül aktuális gondként feldolgozták a nők munkába állításának – vagy bizonyos munkákra való alkalmazásának kérdését; az ifjúsági és békemozgalom kérdéseit is.
A követelményeknek eleget tenni igyekvő íróktól már 1949-ben megszülettek a sematikus dráma első példányai: Mándi Éva már említett darabjai, Földes Mihály: Mélyszántás (1949) és Fehér Klára Idézés bűnügyben című darabja. Horváth Márton Íródiplomaták című cikkében, mely a Szabad Népben, majd a Csillagban is megjelent, határozott hangon megvédte Fehér Klárát a dilettantizmus vádjával szemben, s kinyilatkoztatta, hogy a szocialista realizmushoz szükségképpen a naturalizmuson át vezet az út, "És mi lesz a "színvonallal", a "naturalizmus veszélyével", a magyar irodalom minőségi hagyományaival? Az lesz, hogy az "arisztokratikus színvonalat" fel fogja váltani a magasabb rendű, fejlettebb, demokratikus színvonal" – hangzott el a veszélyes doktrína.
Az 1951–52-es évadot a kulturális politika mégis úgy könyvelhette el, hogy ebben az évben a drámairodalom óriási lépést tett előre. Három kiemelkedő művet említ a referátum: Urbán Ernő: Tűzkeresztség, Sándor Kálmán: A harag napja és 1335Illyés Gyula: Az ozorai példa című drámáit. Ezek a művek – elsősorban Illyés történelmi drámája – kétségtelenül kiemelkednek a teljesen színvonaltalan művek átlagából; fejlődésről azonban nem beszélhetünk ezekben az években.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi