A történelmi dráma
A történelmi dráma
Mint azt többen is hangsúlyozták a hetvenes évek történelmi drámájával kapcsolatban, a múlthoz való fordulás nem feltétlenül menekülés a jelentől: az egyes történelmi jelenségek, események, folyamatok színrevitelével a szerzők – áttételes módon – saját koruk kérdéseire keresték a választ. A történelem itt nem pusztán ürügy aktuális gondolatok kifejezéséhez, de nem is elsősorban a nemzeti múlt újjáteremtése, bukásukban is nagyszerű történelmi személyiségek példájának felmutatása a célja, mint Illyés Gyula vagy Németh László darabjaiban. A jelenre való utalás itt a példa gondolati ívének tanulságában, általános érvényűségében 1369rejlik – a közvetlen allegorizálás, aktualizálás helyett. A történelem tehát – lényegében – a maga szuverenitásában, önérvényűségében jelenik meg, elsődlegesen mégsem a történelmi hitelesség a megjelenítés kritériuma.
A történelmi drámák divatja, a számos külföldi minta mellett, elsősorban az erdélyi magyar írók példája nyomán terjedt. Ez a példa talán magyarázata is a történelem iránti szokatlanul nagy érdeklődésnek – amelyet a jelen iránti érdektelenség legfeljebb indirekt módon indokol. A hatvanas évektől az erdélyi irodalom egyre szélesebb körökben válik közkinccsé Magyarországon is. Erdélyben – eltérő helyzetüknél fogva – a hagyomány, a múlt, a történelem más hangsúllyal, más felhangokkal, mélyebb és tragikusabb színekkel jelenik meg, mint nálunk. Az erdélyi történelem, a létért és a fennmaradásért folyó szüntelen küzdelem, a kultúra megőrzése és a vallás megújításának harcai drámai hősök egész arcképcsarnokát hagyták örökül; innen választotta hőseit: Misztótfalusi Kis Miklóst, Apáczai Csere Jánost, a két Bolyait Németh László is.
A hetvenes évek drámairodalmában fontos szerepet játszanak a két erdélyi író: Sütő András és Páskándi Géza művei. A később Magyarországra települt Páskándi Géza történelmi darabjai (Vendégség, 1971, Tornyot választok, 1974) és Sütő András trilógiája (Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1974; Csillag a máglyán, 1975, Káin és Ábel, 1978) – noha a magyarországi irodalom körén kívül esnek, hatásuk nem hagyható figyelmen kívül azért sem, mivel például Sütő darabjának első bemutatója Kaposváron volt, megelőzve a romániai bemutatót (Kolozsvár-Napocai Állami Magyar Színház, 1975). A történelmi drámának azt a válfaját, melyet Páskándi Géza és Sütő András tettek népszerűvé, a szakirodalom szinte egybehangzóan a "hitvitázó dráma" elnevezéssel illeti. Mint az elnevezés mondja, e drámákban hitvita folyik, azaz, különböző gondolatrendszerek összecsapása képezi a konfliktust. Cselekvő hős helyett vitázó hősök állnak a középpontban; tettek helyett gondolatok, eszmék körül zajlik a dráma. "A hatalom-problematika helyébe ezekben az években a hit-problematika lépett" – írja összefoglaló tanulmányában Tarján Tamás. A megállapítás túlságosan is kategorikus: a hitvitázó drámákban a hit és hatalom problematikája együtt, egymással összefonódva jelenik meg. Sütő darabjának hőse, Kolhaas Mihály az önkényeskedő és zsarnok hatalommal kerül szembe, igazságát keresve; s a hatalom törvényességébe vetett hite okozza vesztét is. A trilógia második darabja, a Csillag a máglyán épp arról szól, hogy milyen következményei lesznek annak, ha a győztes, új hit hatalomra kerül, s gyakorolja is a hatalmat. A Vendégség, Páskándi Géza darabja a hatalomnak kiszolgáltatottak manipulálhatóságáról szól: a besúgó és a besúgott ugyanazon külső hatalom szorításában vergődik, tehetetlenségük egyforma, csak az erkölcsi magasabbrendűség különbözteti meg őket egymástól.
A történelmi dráma egyik jellemző motívuma – Tarján Tamás találó megfigyelése szerint –, a "testvér-motívum" az a szerkezet, melyet két egymást részben kiegészítő, részben egymással szembenálló hős határoz meg; az eszmék, hitek szembenállását az ő konfliktusukban szemléltetve. Ezt a fajta drámaépítést alkalmazta Gyurkó is a Szerelmem, Elektrában, s erre épülnek – más-más módon – Páskándi, Sütő darabjai is. Szervét Mihály és Kálvin, az ifjúkori barátok úgy 1370állnak szemben egymással, mint a megőrzött és szabadon továbbgondolt eszme és a hatalom rögzült, pozícióit féltő, reálpolitikus új hit képviselői. Egyazon tőről sarjadtak, akárcsak Elektra és Oresztész, vagy Illyés Testvérek (1972) című drámájának hősei, a Dózsa-testvérpár. A motívum legősibb toposzát dramatizálja Sütő András a Káin és Ábel (1978) című drámában.
