VIHAR BÉLA (1908–1978) (RÓNAY LÁSZLÓ)
VIHAR BÉLA (1908–1978)
(RÓNAY LÁSZLÓ)
(RÓNAY LÁSZLÓ)
Vihar Bélának (1908–1978) tizenhat éves korában közölték első versét a Raith Tibor szerkesztette Magyar Írásban. Első versgyűjteménye 1933-ban Út önmagadtól címmel Miskolcon jelent meg. A felszabadulás előtt ezenkívül már csak 1941-ben adott ki verseskötetet Budapesten, Betűk békessége címen.
259Nehéz volna e két kötet alapján költészetét a líratörténeti folyamatba illeszteni. Kígyóének (1970) című kötete megjelenése alkalmából készült önéletrajzában azt írja: "egy szétzúzott nemzedék tagja." A húszas évek avantgarde lírikusai közt nem egy hasonló módon kezdte pályáját, mint Vihar Béla. Jó néhányan elsodródtak a kezdeti iránytól, s az újrealista, tárgyias lírához kapcsolódtak. Ebbe az irányba haladt volna Vihar Béla is, de ihlete egy időre kiapadt, mivel a vidéki élet, a származása miatt ráosztott történelmi vesszőfutás és személyes sorsának tragédiái kisodorták az irodalmi élet belső köréről. Majd csak 1958-ban jelentkezett ismét versgyűjteménnyel, A szerelem születésével.
Pályakezdésének törekvéseit látja igazolódni a felszabadulás után. "Aki kétszer születik, két anya vigyázza lépteit. Én is két anya gyermeke vagyok" – írja Vallomás, intelemmel című versében. S ugyanebben: "Az én szocializmusom erkölcsi mozgalom is, vagy enélkül semmi."
A szerelem születése (1958) után gyakran jelentek meg kötetei. 1960-ban Baráti asztal, 1962-ben Önarckép, 1965-ben A Négy Felelet címen jelent meg versgyűjteménye. 1966-ban József Attila-díjat kapott, s 1968-ban első válogatott gyűjteményét is alkalma nyílt közreadni Párbeszéd az idővel címmel. Többé nem apadt el ihlete. 1970-ben a Kígyóének, 1973-ban a Küzdelem az angyallal és 1976-ban a Szamárháton című verseskötete jelent meg. A megújult ihlet összeköttetést keresett pályakezdő lírájával. 1934-ből való Szamár című verse: "Szürke vagy, mint a föld, állasz piciny patákon, s mint két kart, tárod szét füledet, te törpe ló, paripák Chaplinje: kómikum." Ennek a szamárnak a hátára ül föl ismét a hetvenes évek elején, s így foglalja össze szellemi fejlődésrajzát: "valami parancsot véltem teljesíteni, elindulván a görbe, kis Malom utcából, ki a világba, bensőmben egy üzenettel, amelynek már-már elfeledett szövegét próbálom azóta is meglelni…", majd így folytatja: "így ügetek, kocogok az irónia makacs szamarán…" Dikciója megőrizte a szabadvers ösztönzését, a hatvanas-hetvenes években írott versei Füst Milánéira emlékeztetnek.
A szerelem születése című kötet megjelenésére Weöres Sándor ír szonettet: "Könyvedben minden út és forduló igaz, ahogy mondod: Szerelem születése." Weöres ráismer a rokon törekvésre Vihar Béla költői megújulásában. E megújulás természetéről vall az 1978-ban, a költő halála évében megjelent új válogatott gyűjtemény is, az Egy katona megy a hóban. Félszázados költői pályát tekint át ebben. A verseket nem a hagyományos időrendi csoportosításban közli, hanem más szerkesztési elv szerint: hét ciklusban, hét koncentrikus körön oszlanak meg; nem az életrajz időrendi fonalán, hanem a személyiség sorsegységének mélységi tagolódásában. Ebben a kötetszerkezetben van középpont és vannak közelebbi meg távolabbi körök, amelyeknek szervező rendje a személyiség súlypontjáról növekedő sugarakkal tágul. A legbelső kör az életrajzé, a második a természet és ember rejtelmes kapcsolatáé, a harmadik a szerelemé, a negyedik a társadalmi viszonyoké, az ötödikben a történelem szólal meg, a hatodik körön a múló idő lebeg, a hetediken pedig a lírikus ars poeticai reflexióit gyűjti ciklusba. Ahogy szülőföldjeinek emlegetésével a bolyongás képzetét keltette, evvel a koncentrikus 260körökre tagolt szerkezettel a lineáris idő fölötti lebegést fejezi ki. Mintha a költőnek nem is lehetne más a kifejezési célja, csak az, hogy életének metafizikai jelentését tárgyiasítsa, a rábízott üzenet rejtjeleit anyanyelvi formákba fordítsa át. Költészetének ilyen törekvését fejezi ki posztumusz kötete, Az alkonyat kapujában (1980) is.
