Marczali Henrik: A MAGYAR SZABADSÁGHARCZ.
Marczali Henrik: A MAGYAR SZABADSÁGHARCZ.
Metternich szerint három előkészítő korszaka van a forradalomnak. Az elsőn még segíteni lehet, a harmadikon már nem. Magyarország szerinte már 1844. óta második phasisában van a mozgalomnak. De hogy mikor, mily viszonyok közt törhet ki a harcz, arról a nagy diplomata nem szól. Ép oly kevéssé látta előre a küzdelmes napokat a nemzet leghivebb fia, Széchenyi István, kinek lángeszét a hazaszeretet aggodalma szinte jósló tehetséggé élesitette. Ő látta a forradalmat az elmékben, de más kitörésre nem gondolt, mint osztályháborúra.
Bár Magyarországon meg volt a forradalmi anyag, különösen az ifjuságban, annak kitörését tisztán hazai okokból magyarázni nem lehet. A nagy szellemi mozgalom békésen jutott érvényre a 1847–48-iki országgyülés törvényeiben Ez a diéta, az utolsó, Kossuth előrelátása ellenére, csakugyan constituante-á, alkotmányozó gyüléssé vált. Az európai viszonyok nagy bonyodalmának, a nemzet és a dynasztia közötti viszony gyökeres változásának kellett beállania, hogy megtörténjék az, mire a legmerészebb sem mert volna gondolni. Nem egyes ember, hanem a viszonyok hatalma idézte elő a véres megoldást. A forradalmat, mint épen nagy vezetője kijelentette, senki sem csinálta, az «csinálódott».
Az a fegyveres küzdelem, mely Magyarország 1848-iki békés átalakulását követte, egészen sajátszerű történeti jelentés a maga eredetében s lefolyásában. Lényegesen különbözik ama mozgalmas év többi kitöréseitől s hadjárataitól. Három különböző stadiumát, mintegy fejlődési fokát lehet kimutatni. Mint az 1848-ki törvények által új alapra helyezett magyar állam önvédelme az ellene zúdult nemzetiségek ellen veszi kezdetét. Midőn a bécsi miniszterium s kormány nyiltan a nemzetiségek pártjára áll, akkor a magyar nemzet függetlenségi harczává változik. Végre midőn hazánk diadalt nyert e küzdelemben, a keleti nagy császárság kezet fog Ausztriával a Magyarországban egyesülő «európai felforgató párt» legyőzésére.
Visszatükrözteti e hármas színt az a sereg, melynek dicsősége és gyásza mindnyájunk dicsőségévé és gyászává lett. Először hazánk területi épségeért és a magyarság törvényes túlsúlyáért küzd; majd régi bajtársaival kénytelen megvívni, hazája politikai lételének megtartásáért; végre Magyarország függetlenségével együtt, e forradalom nagy lantosának szavai szerint a világszabadságért vérzik el a szabadság lengyel, olasz és német harczosaival együtt, e két császárság túlnyomó ereje ellenében.
Nem lehet czélunk e páratlan harcznak, mely által a magyar nemzet századok után ismét magára vonta a világ osztatlan figyelmét és érdeklődését, egyes fegyvertényeit elbeszélni, egyes mozzanatait megmagyarázni és megitélni. Nagy és a legfontosabb részleteket bőven megvilágító irodalom áll már rendelkezésünkre, az adatok jobbára együtt vannak. Lelkesíteni pedig ki akar ott, hol Petőfi és Heine dala hangzik! Czélunk nem lehet más, mint a további eseményekre nézve a legfontosabb intézkedések, hadmenetek, csaták felsorolása. Mindegyik magán hordja e harcz világtörténeti és nemzeti jelentőségének bélyegét, a minthogy mindegyik egy-egy emléke vezetők egyéniségének, a «névtelen hősök» hazaszeretetének és a szabadság iránti lelkesedésének, melynek bár múló diadala, annál dicsőbb, mennél vitézebb, disciplináltabb és rendezettebb hadakkal állottak szembe.
I. A SZERB LÁZADÁS. A FORRADALOM KEZDETE.
II. JELLACHICH HADJÁRATA.
III. A FORRADALMI SEREG ÉS VEZÉREI.
IV. A TÉLI HADJÁRAT.
V. A TAVASZI HADJÁRAT.
VI. A SZABADSÁGHARCZ BEFEJEZÉSE.
