II. JELLACHICH HADJÁRATA.
II. JELLACHICH HADJÁRATA.
Szeptember 4-én visszahelyezi egy királyi kézirat Jellachich bánt méltóságába, melytől őt a junius 10-én kiadott, de soha sem teljesített kir. rendelet megfosztotta. Egy héttel később a bán 36,000 emberrel átlépi a magyar határt.
Alig ismerünk a történetben példát, hogy egyszerre annyi férfiú állott volna a kötelességek összeütközésének problemája előtt, még pedig minden csak félig-meddig bizonyos útmutatás nélkül, mint akkor. A bán szembeszáll a nádorral, egy cs. kir. főherczeggel, lázadónak nevezi a király által törvényesen kinevezett magyar kormányt s a királyi méltóság helyreállítását mondja hadjárata indokának. Mindkét fél egy uralkodónak esküdött hűséget. Mely részére álljon a Magyarországban állomásozó cs. kir. ezredek tisztikara, melyet királyi parancs rendelt a magyar miniszterium alá? Hisz maga Latour, az osztrák hadügyminiszter, ki titkon támogatta a bánt, arra utasította a nála kérdezősködő, Magyarországon levő tiszteket, hogy Mészáros Lázár hadügyminiszternek engedelmeskedjenek. Érthető a tartózkodás az összecsapástól, melyet még növelt a magyar miniszteriumnak időközben történt lemondása, és a nádornak, kivel a bán találkozni nem akart, hirtelen eltávozása a táborból. Jellachich úgy szólva kardcsapás nélkül jutott el Sz.-Fehérvárig. A horvátok már biztosnak vélték a diadalmas bevonulást Pestre, a főváros legnagyobb aggodalomban. Ez izgatottságban történt gróf Lamberg Ferencz kir. biztos eléggé nem sajnálható s meg nem róható meggyilkoltatása a hajóhídon.
A magyar részen álló tábornokok és tisztek haboztak, míg a visszavonulás tartott, de midőn a bán támadott, nem néztek mást, mint vitézi kötelességöket. Pákozdnál szeptember 29-én visszaverik a horvátokat. Jellachich fegyverszünetre lép, melyet arra használ föl, hogy seregével Bécsnek illan. E csatában a rendes katonaság mellett a honvédek és nemzetőrök is kiállották a tűzpróbát. Roth és Philippovics fegyverletétele Ozoránál már kizárólag a nemzeti sereg győzelme Görgey és Perczel Mór vezetése alatt. Meg volt kötve a véres frigy. A császári katonaság magyar része elválaszthatlanul oda van lánczolva a nemzeti ügyhöz. Hogy minő nehezére eshetett e választás Móga tábornoknak s sok tisztjének, kitűnik abból a tényből, hogy például a császári 5-ik tüzérezred egyik fele magyar, a másik pedig horvát részen harczolt a velenczei tó mellett. Radetzky babérjait kivívni egyaránt segítettek huszárok és a határőrök. Benn az országban sok idegen ragad fegyvert a magyarért, mig az Ausztriában állomásozó magyar honfitársai ellen harczol. Az események rohanva haladnak elő, s szinte véget vetnek az egyes ember önrendelkező jogának.
Október 3-án jelent meg a királyi manifesztum, mely feloszlatottnak nyilvánítja a Kossuth Lajos s követői által törvénytelenségekre vezetett országgyülést, és Jellachichot nevezi ki teljhatalmú királyi biztosnak. Formalilag nem volt hibátlan az intézkedés, a mennyiben nem írta alá alkotmányos miniszter, lényegében nem volt más, mint az addig a pártok fölött álló korona nyilt lelépése a küzdőtérre. A magyar országgyűlés ellenben, Kossuth Lajos indítványára, honárulónak jelenti ki azt, ki engedelmeskedni mer a bánnak. Október 7-én a honvédelmi bizottságra ruházza a kormányt. Tulajdonkép ez volt az első nyilt forradalmi lépés: a franczia jólétbizottság utánzása. Már egy nappal azelőtt Bécsben is kitör a forradalom: a nép és a deákság fölkel, Latour hadügyminiszter, ki összeköttetésben állott Jellachichcsal, borzasztó halált szenved; a város, a fegyvertárral együtt a fölkelők kezébe jut, az udvar Olmützbe kénytelen távozni.
Ez általános anarchiában mindegyik fél elfoglalja, a mi keze ügyébe esik. Péterváradot, Eszéket és Komáromot a maga részére biztosította a magyar kormány; Arad és Temesvár őrségei csak a császári kormánynak fogadták el a parancsát. A magyar nemzet ügye solidarissá válik a föllázadt Bécsével, a császári kormány pedig már nyiltan támogatja a magyarság ellen fegyverkező horvát, szerb és román nemzetiségeket, és a tótok közt is készül pártütést szervezni. Már nem csak a magyar állam önállósága forog veszélyben; az oláh jobbágyság megujítja nagyobb mértékben a Hóra-világ borzalmait, rabolva és gyilkolva a védtelen magyar helyekben; a szerbek felé is a fajháború dühöng, melyben a magyar és a velök tartó német helységek magokra hagyatva is daczolnak a ráczok vad rabló vágyával. És miután a császári kormány magáénak vallja Jellachich ügyét, csak természetes, hogy a Móga alatt szintén az osztrák határ felé húzódó magyar sereg kisérletet tesz a Windischgrätz és a bán hadai által ostromlott császári város fölmentésére. Sikertelen: a schwechati csata okt. 30-án elveszett és másnap Bécs megnyitotta kapuit. Az imént győztes sereg rendje megbomlik, és két alkotó része, a rendes sereg és a nemzeti elem még nem képez egy igazi egészet. A volt cs. és kir. tisztekben nem bíztak, nem hihetik róluk, hogy minden utógondolat nélkül harczoljanak régi társaik ellen. Mennyi balvéleménnyel kellett megküzdeniök Damjanichnak és Leiningen-nek, hogy csak a legdicsőbbeket emlitsük! A kaszások és nemzetőrök pedig még nem szokták meg a háborút, özönével fogyasztják a puskaport és a többi hadi készletet, a csatában pedig ritkán állják meg a helyöket.
Ausztria Bécs elfoglalása után egységesebb, mint valaha. Kormányát Schwarzenberg Felix herczeg vezeti erős kézzel, a hadvezérek, Windischgrätz és Jellachich s győztes seregök égnek a vágytól, leverni a magyar «lázadást», és a deczember 2-án bekövetkezett trónváltozás az utolsó tartózkodást is megszüntette, mert az új uralkodó nem tett esküt a magyar alkotmányra.
Hét felől indult a császári sereg mintegy központ felé a főváros és az ország zöme, a magyarság lakta vidékek ellen. A Felső-Dunánál maga Windischgrätz herczeg táboroz a fősereggel. A Muránál Nugent, a horvátokkal, áll szembe Perczellel. Délen a szerbek portyáznak a magyarlakta területre, Theodorovics cs. vezér által is segitve. Erdélyt Puchner b. tartja megszállva, kinek seregét a fellázadt sok ezernyi oláhság támogatja. Galiczia felől Schlick tör be derék sereggel. A jablunkai szoroson át Götz tábornok törekszik a bányavárosok felé. Az éjszaknyugati megyékben tót lázadást provokálnak Hurbán és Sztúr, mely Szimunics ezredeire támaszkodik. Nem csoda, ha általános a meggyőződés Ausztriában és külföldön, hogy nem sokára vége lesz a magyar szabadság álmának. A revolutio szülőhazája, Francziaország, már szakit a köztársasággal s aláveti magát Napoleon Lajosnak. Olaszországban, Poroszországban, Bécsben, Prágában, a hol csak fölemelte fejét a revolutio, sehol sem állotta meg a sarat a rendes sereg ellen. Hogy történhetnék ez az annyi párt által szakgatott, oly kevés segédeszközzel rendelkező Magyarországban?
