Mit jelent a népi demokrácia?

Full text search

Mit jelent a népi demokrácia?
A szovjet és a román csapatok gyorsan, akadálytalanul vonultak át Háromszék egész területén, majd nyugat felé törtek előre. Nyomban utánuk Zabolára is megérkeztek a korábbi román hatalom emberei, részben ugyanazok, akik az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés után Dél-Erdélybe menekültek. Magabiztosságukat csak növelte, hogy hírül kapták: a Romániával szeptember 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezmény 19. cikkelye kimondta: „A Szövetséges Kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának.”
A négy évig magyar fennhatóság alatti területekre visszatért román közigazgatás és csendőrség azonnal megkezdte a régi-új hatalom kiépítését és a magyarságtól elszenvedett valós vagy vélt sérelmeinek a megtorlását. Ebben kiváló társra talált a Bukarestből útnak indult több mint ötvenezer fős, úgynevezett Maniu-gárdában, amely szeptember 19-én Gavril Olteanu vezetésével ünnepélyes külsőségek között bevonult Sepsiszentgyörgyre.
A gárda fő célja volt, hogy „önkéntes” alakulatokba szerveződve az előrenyomuló szovjet és román csapatok mögötti területeken megfélemlítse, szülőföldjéről elűzze a magyar lakosságot, etnikai tisztogatást hajtson végre. Sepsiszentgyörgyről észak felé indult a Maniu-gárda. Először az Olt folyó völgyében rabolt, pusztított, fosztogatott, erőszakoskodott és gyilkolta le ezrével az ártatlan magyarokat, férfiakat, nőket, gyerekeket, aztán egész Észak-Erdélyt végigdúlták az „önkéntesek”.
Egyik leghírhedtebb tettüket Erdővidéken, Szárazajta faluban követték el: tizennégy székelyt mészároltak le itt, többüket tuskón, bárddal lefejezve családtagjaik és a fegyverrel összeterelt helybeliek szeme láttára. A Maniu-gárda magyarellenes vérengzései miatt a szovjet hadvezetés Észak-Erdélyből és a Székelyföldről kiparancsolta a román közigazgatást, és szovjet katonai adminisztrációt vezetett be helyette.
A szovjet katonai közigazgatás védelme alatt a kolozsvári magyar és román baloldal szinte napok alatt kiépítette Észak-Erdély és a Székelyföld valós közigazgatási önkormányzatát. A korabeli magyar közvélemény által csak „észak-erdélyi köztársaságnak” emlegetett, szovjet katonai fennhatóság alatt lévő területen önálló oktatási és kulturális intézményrendszer épült ki. Külön magyar tanügyigazgatást szerveztek, és tovább működhetett a kolozsvári magyar egyetem is. A magyarság saját közigazgatása alatt maradhatott, de vezetőit és tisztviselőit jórészt kicserélték az egyre inkább a kommunisták befolyása alá került Magyar Népi Szövetség embereivel.
A kolozsvári ideiglenes kormány hatóköre nem érte el a távolabbi magyarlakta területeket, így példul az Erdély fővárosától háromszázötven kilométerre fekvő Zabolára sem. Többek között ezért történhetett meg, hogy egy 1940-ben elmenekült és 1944 őszén a faluba visszatelepedett román csendőr nyomban lefogatta azokat a magyar legényeket és fiatal házasembereket, akik magyar katonaként harcoltak a második világháborúban. Azzal vádolták meg őket, hogy titkos, románellenes fegyveres partizánakciókban vettek részt. Előbb Sepsiszentgyörgyre, onnan a Brassó melletti Földváron felállítottt haláltáborba hurcolták a lefogottakat. Itt raboskodtak 1944 késő őszén és tél elején, fűtetlen barakkokba zsúfolva, kiéheztetve, majd védőoltásnak álcázott injekciókkal tudatosan megbetegítve.
Az embertelen körülmények és az egészségügyi ellátás hiánya folytán a földvári gyűjtőtáborban járvány tört ki, ezrével betegedtek meg és pusztultak el a foglyok. Akik túlélték a borzalmakat, azokat továbbhurcolták a szovjet NKVD felügyelete alatt álló moldvai, Vrancea megyei foksányi (Focs¸ani) hadifogolytáborba. Az ottani, még embertelenebb körülményeket is átvészelő rabokat a Dnyeszter partján fekvő Tighinára küldték tovább. A zabolaiak közül csak hárman kerültek haza, tizenheten elpusztultak, közöttük e sorok írója édesanyjának két testvére. 1944 őszének-telének átmeneti, zavaros hónapjaiban a pávai Pila István játszott érdekes szerepet a vidék magyarságának életében. A férfi Mikes gróf erdőőre volt a Putnai-havason, és a falubeliek szerint egy rádió adó-vevő berendezéssel már 1944 előtt titokban kapcsolatot tartott a szovjet hírszerzőkkel. Ami tény: a vidékre bevonuló szovjet katonai közigazgatás azonnal kinevezte Háromszék megye népőrsége parancsnokának. Pila gyorsan megszervezte a magyarság önvédelmét. Ezzel megmentette a helyi és a környékbeli magyar falvak lakosságát, mert a közeli Olt völgyében – mint írtuk – éppen ekkor garázdálkodtak, öldököltek a Maniu-gárdisták. Ugyanakkor a zabolaiak által megszállottnak, eszelősnek tekintett ember, Pila volt az is, aki személyesen irányította a Mikes-kastély feldúlását, kifosztását, értékes levéltárának és könyvtárának elégetését.
Az 1944 őszétől gyakran változó román kormányok egyik fő törekvése a Szovjetunió jóindulatának a megnyerése volt, hogy ismét bevezethessék Észak-Erdélyben a román közigazgatást. Moszkva ezt a Román Kommunista Párt politikai bázisának az erősítésére használta fel, ugyanakkor azt is elérte, hogy már novemberben Petru Groza miniszterelnök-helyettesként bekerült az éppen akkor megint átalakított bukaresti kabinetbe.
Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes 1945. március 6-án a román fővárosban tárgyalva csak katonai és politikai fenyegetéssel tudta rábírni I. Mihály királyt Petru Groza miniszterelnökké való kinevezésére. Ha az uralkodó a moszkvai kérést visszautasítja, akkor – mint Visinszkij kijelentette – a Szovjetunió „nem felelhet Románia mint független állam fennmaradásáért”. Groza táviratban kérte Sztálint, hogy Észak-Erdélyben engedélyezze a román közigazgatás bevezetését. Erre március 13-án került sor, s ezzel véget is ért az „észak-erdélyi köztársaság” korszaka.
A Groza-kormány hatalomra lépése után a román államhatalom helyi szervei nemcsak Zabolán, hanem szerte Észak-Erdélyben – az említett nemzetiségi statútum ellenére – gyarmatosítóként bántak a magyarsággal. A Háromszék vármegye posztját újra elfoglaló korábbi román csendőrparancsnok 1945. augusztus 21-én, majd szeptember 9-én kelt felterjesztésében arról értesítette bukaresti feletteseit, hogy irredenta magyar csoportok fegyveres ellenállási mozgalmat terveznek, illetve szerveznek a Székelyföldön. Már több titkos fegyverraktárat létesítettek, amelyek közül egyet fel is fedeztek Kovásznán, Pila István irodájában. Nevezett személyt augusztus 15-én tizennégy társával együtt letartóztatták.
A jelentés szerint a megvádoltak éppen a győztes nagyhatalmak – USA, Szovjetunió és Nagy-Britannia – július 17. és augusztus 2-a között Potsdamban tartott konferenciája alatt akartak olyan fegyveres összetűzést kirobbantani, amely felhívja a nagyhatalmak figyelmét a romániai kisebbségek helyzetére, így szolgáltatva alapot a nemzetközi beavatkozásra és Románia katonai megtámadására.
Az újonnan berendezkedett román hatalomnak végül így sikerült eltávolítania a számára kényelmetlenné vált Pila Istvánt, Háromszék megye népőrsége volt parancsnokát, a megszálló szovjet katonai hatóságok bizalmi emberét. Börtönéveit letöltve Pila aztán tovább dolgozott Zabolán erdőőrként, de már nem végzett pártmunkát. Később az erdőben egy, a fejére zuhant farönk okozta halálát.
Az előbbiekhez kapcsolódik – mint írtuk –, hogy Romániai háborús kiugrásával 1944. augusztus–szeptemberben az erdélyi front rövid idő alatt összeomlott. A Székelyföldet gyorsan kiürítő magyar, illetve a Kárpát-kanyarból és a Déli-Kárpátokban visszavonuló német csapatok számos felszerelést hátrahagytak. A Zabola fölötti havasokban is sok fegyvert és lőszert találtak a helyiek, akik közül többen önként csatlakoztak a Fogarasi-havasokban szerveződő, 1945 utáni kommunistaellenes fegyveres ellenálláshoz. A mozgalom leverése után elfogott, majd elítélt Kovács Albert tizenöt évig raboskodott Románia leghírhedtebb börtöneiben.
A zabolai Mikes család tagjai a szovjet csapatok elől 1944 augusztusában Budapestre menekültek, ahol a bombázások alatt Mikes Ármin november 28-án meghalt. Felesége és lányai a magyar fővárosból később Szombathelyre, Mikes János püspöki rezidenciájába távoztak. A hadi események elmúltával Mikes Árminné nyomban hazatért. A kastélyt már kifosztva találta, ezért a kerti lakban húzódott meg. A zabolaiak zöme nagy szeretettel fogadta az özvegyet, akit, családtagjaival együtt, elsősorban élelmiszerrel segítette a falu népe.
Az ötven hektárnál nagyobb birtokok felosztását 1945. március 23-án elrendelő román földreformtörvény helyi végrehajtásakor Zabolán a Mikes család uradalmából kétszáz hektár földet osztottak ki szegény családoknak. Mikes Árminnét a kommunista titkosrendőrség 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjjel hurcolta el Sepsiszentgyörgyre, később Marosvásárhelyre, ahol 1954. július 16-án elhunyt. Lánya, Klementina már korábban Ausztriába ment férjhez. Johanna a férjével, gróf Teleki Gézával együtt az Amerikai Egyesült Államokba menekült. Harmadik gyermeke, Éva 1978. március 7-én bekövetkezett haláláig kétkezi munkásként dolgozott Kolozsváron. Az ő lányának, Mikes Katalinnak sikerült elhagynia Romániát, Ausztriában telepedett le, ahol napjainkban a Grazi Egyetem munkatársa.
Az impériumváltozás utáni években az erős magyar nemzeti identitással élő Zabolán sem szűntek meg az ellenállás különféle rejtett vagy nyílt formái a román államhatalom ellen. A falubeli legények régi szokás szerint még az 1940-es években is virágokkal, szalagokkal feldíszített lovas kocsikon mentek sorozásra, miközben magyar katonadalokat énekeltek. 1947 tavaszán is így történt, amikor a Securitate emberei gúnyolódásnak vélték, hogy a legények szarvasmarhákat fogtak a szekereik elé. A rukkoláson részt vevő fiatalokat behívatták a helyi iskolába, ahol azzal vádolták meg őket, hogy az ökrök szarvaira piros-fehér-zöld pántlikákat raktak, énekeik pedig horthysta katonanóták. A Securitate verőemberei az ifjak közül elsősorban Bende Albertet bántalmazták, akit az esemény szervezésével gyanúsítottak.
A sorozáson részt vett fiatalok elhatározták, hogy a titkosszolgálat üldözése elől Magyarországra szöknek. Bende fegyvert szerzett, és rálőtt arra a különösen kegyetlen szekusra, aki Kovásznára sietett motorkerékpárjával. A járművel felborult tisztnek megsérült a lába. A fiatalembert aznap éjszaka letartóztatták, majd tizennyolc évi börtönre ítélték, amelyből hét és fél esztendőt letöltött.
Kevéssé ismert, hogy 1949. június 20-án Zabolán lázadás tört ki, amelyet a helyiek „papi lázadásként” vagy „papi zendülésként” emlegetnek. A kommunista hatalom erre a napra népgyűlést hívott össze azzal a céllal, hogy a lakosságot felkészítse a burgonyabogár elleni védekezésre. A rendezvényt a református egyház hajdani művelődési otthonában tartották, végeztével azonban a tömeg nem oszlott szét, mert az emberek azt suttogták: a Securitate most gyűjti össze a legjobb gazdákat, valamint a lelkészt, hogy valamennyiüket börtönbe vesse. Valakik félreverték a harangokat, a hívásra még több ember jelent meg a templomtéren.
A titkosrendőrség autója a tömegben akart áthaladni, amikor a zabolaik a járműben felfedezték az egyik falubelijüket, akit a hatóságok korábban azzal vádoltak, hogy titokban fegyvert rejteget. A feldühödött nép megállította az autót, mire a szekusok elmenekültek, és a lefogott Kovács Miklós kiszabadult. A tömeg ezután véresre verte azt a besúgónak tartott férfit, aki egyébként 1944 őszén feldúlta a Mikes-kriptát.
A hatóságok éjjel jól felfegyverzett sepsiszentgyörgyi és brassói rendőröket, munkásőröket szállítottak teherautókon Zabolára. Bekerítették a falut, és reggelre letartóztatták a lázadás hangadóit. A kihallgatások a Securitate kovásznai pincéiben kezdődtek, majd Sepsiszentgyörgyön és Brassóban folytatódtak. A karhatalmisták Zabola plébánosát is súlyosan bántalmazták. Abrudbányai Fikker Ferencet, a falu határozott kiállású református lelkipásztorát legközelebbi híveivel együtt tartóztatták le.
A prédikátort a brassói katonai törvényszék háromévi kényszermunkára ítélte, amelyet a Duna és a Fekete-tenger közötti csatornaépítkezésen töltött le, borzalmas körülmények között, onnan 1952. november 27-én szabadult. Demes Gyula, a református egyház gondnoka és Pozsony József másfél évi, Héjja Gizella több hónapi elzárást kapott, amit a brassói Fellegvárban kialakított börtönben ültek le. Kovács Jánost, aki a szekusokat kirángatta autójukból, a titkosrendőrségen halálra verték. A fegyverrejtegetés vádjával letartóztatott Kovács Miklóst, a zabolai lázadás tulajdonképpeni kiváltóját, kilencévi fogságra ítélték, amit az utolsó napig letöltött. Kovácsnak mindössze nyolcvanhárom ár földje volt, börtönévei alatt a családját mégis rátették a zabolai kuláklistára, és külön adókkal, beszolgáltatásokkal sújtották.
Településünk népe döntően a mezőgazdaságból élt, e tevékenység állami terhei már 1945 után is jelentősen növekedtek. 1946-ban és 1947-ben Zabolát, valamint a környező falvakat aszály sújtotta, a gazdákat mégis szinte teljesíthetetlen terménybeadásra kötelezték.
1947. december 30-án Romániában megszüntették a királyságot és kikiáltották a köztársaságot, majd 1948. február 23-án egyesítették a kommunista és a szociáldemokrata pártot. Az ekkor létrejött Román Munkáspárt főtitkárává Gheorghe Gheorghiu-Dejt választották, aki az országban hamarosan kiépítette a sztálini típusú kommunista diktatúrát. Június 11-én államosították a legfontosabb termelőüzemeket, a bankokat és a szállítási vállalatokat, 1949 elején hozzáfogtak a mezőgazdaság kollektivizálásához.
A Mikes család megmaradt zabolai uradalmát állami gazdasággá alakították át, és megkezdték a helyi gazdák szövetkezetbe kényszerítését. Először a közigazgatásilag községünkhöz tartozó, az 1848-as forradalomig jobbágyfaluként létezett szomszédos Székelypetőfalván szervezték meg a kollektív gazdaságot 1950-ben, Petőfi Sándorról nevezték el. A Zabolával összeépült Páván ez csak 1952-ben sikerült – hatósági erőszakkal. A kulákoknak minősített családok meghurcolásának, a portájukról való kilakoltatásukat követő félelem légkörében jött létre a Győzelem Útja Mezőgazdasági Szövetkezet.
Zabolán még erőteljesebb volt a lakosság ellenállása. A szervezők, a kommunista párt aktivistái 1952-ben csak három úgynevezett társas gazdaságot tudtak alakíttatni a helyi gazdák egy részéből. Az Egyesülés, a Május 1. és az Új Élet nevű gazdálkodási formációkat végül kerek egy évtized múlva, 1961–1962 telén sikerült a hatóságoknak erőszakkal egyesítenie, létrehozva a közös gazdaságot.
Zabolán – miként a többi székely faluban is – a gazdák úgy érezték: a hatalom erőszakkal vette el tőlük évszázados létalapjukat, az életük értelmét jelentő termőföldet, munkaeszközeiket és állataikat.
Azokat a gazdákat, akiket a hatalom nem tudott bekényszeríteni a szövetkezetbe, kulákoknak minősítették, és teljesíthetetlen terheket róttak rájuk. Ha nem tudtak eleget tenni a kötelezettségeiknek, megbélyegezték őket, sokukat kilakoltatták, sőt deportálták. A községünk irattárából származó, 1957. október 4-i listán felsorolt kulákok névsora: Baróthi Albertné, Balogh János, Csekme János, Csekme József, Csekme Károly, Demes Ferenc, Gáll János, Kovács Miklós, Nagy Gergely, Mátyás József, Miskolczi István, Oprea Nicolae és Sáfár György.
A második világháború utáni évtizedekben a kommunista diktatúra felforgatta a székelyföldi faluközösségek korábbi önkormányzatát, illetve közigazgatását. Az 1948. április 13-án elfogadott új román alkotmány szovjet típusú tanácsrendszert vezetett be. A korábbi választott bíró helyett a párt által kinevezett, gyakran írástudatlan, tekintély nélküli, a szegény rétegekből származó magyar személyt állítottak a helyi néptanács elnöki posztjára. Az alelnököt Nicolae Ceaus¸escu hatalomra lépéséig a román lakosok közül jelölték, a néptanács titkárát a megyei pártbizottság nevezte ki. Az 1940-es évek végétől az 1960-as évek derekáig a helyi vezetők munkáját városi, a járási és megyei pártbizottságoktól kiküldött, munkásszármazású aktivisták ellenőrizték, akik szolgai módon végrehajtották a párt központi apparátusának minden utasítását.
Az 1952. szeptember 24-én kihirdetett újabb alkotmány a kisebbségek számára lényegében ugyanazokat a jogokat biztosította, mint a négy évvel korábbi alaptörvény. A döntően magyarlakta Székelyföldön felállította a Magyar Autonóm Tartományt, amelyet tíz rajonra (járásra) osztottak, ezekből nyolc a tulajdonképpeni Székelyföldön feküdt. Zabola a kézdi rajonba került.
Egy újabb közigazgatási átszervezés ürügyén nyolc év múlva gyakorlatilag megszüntették a Magyar Autonóm Tartományt, minthogy a magyarság kárára megváltoztatták az etnikai összetételét. Az 1960. december 24-i alkotmánymódosítás után új nevet kapott – Maros Magyar Autonóm Tartomány –, amelyről azonban leválasztották a déli, döntően magyarlakta Háromszéket, vagyis a sepsiszentgyörgyi, illetve a kézdivásárhelyi rajont, és Brassó tartományhoz csatolták. Ezzel Zabola község is új tartományi keretbe került.

A konteszek ökrös fogaton kirándulnak Pérászka hegyére a XX. század első évtizedében

Juhfejés Zernyén

Meghívó kulákosító gyűlésre

Kuláklista Zabolán

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi