Műanyagok és szálerősítésű anyagok

Full text search

Műanyagok és szálerősítésű anyagok
Az első korszerű műanyag, a teflon az urándúsításnak köszönheti létét, ugyanis az urán-hexa-fluorid tárolása sok gondot okozott, és a kutatók arra gondoltak, hogy talán egy fluortartalmú műanyag alkalmas lehet erre: ez volt a teflon, amely hőálló, tapadása nagyon kicsi (s ez került idővel a teflonedények falára).
A műanyagok általában egy alapmolekula sokszoros összekapcsolódásával, polimerizálódásával nyerik el végleges tulajdonságaikat.
A fémek közül szinte kizárólag a platina és bizonyos speciális ötvözetek férnek össze az emberi test szöveteivel. Ma már készítenek szilikongumiból izületpótlásokat és koponyatető-lezárásokat, műanyagból készülnek szívbillentyűpótlások, és a Jarvik-féle műszív megalkotását is a korszerű műanyagok tették lehetővé. Kísérleteztek művérrel is, amely oxigént szállít, és egyre gyakrabban alkalmazzák a beültethető szemlencsét, amely képes a látást visszaadni. Újabban hajlékony lencsékkel is kísérleteznek, amelyeket sokkal kisebb nyíláson lehet a szembe juttatni; sőt olyanokkal is, amelyeket folyadék formájában lehetne a szembe juttatni és ezután, végleges helyén polimerizálódva hozná létre az új lencsét. A kemény műanyagok és általában a kemény anyagok ridegek, ezért törékenyek, könnyen megrepednek és a repedés tovaterjed. Ennek megakadályozására dolgozták ki a szálerősítésű, ill. a társított anyagokat. Ezeknél két vagy több anyag társításával egyesítik ezek előnyös tulajdonságait. Általában az egyik anyag adja a keménységet, a másik viszont megakadályozza a repedés tovaterjedését. Erre egyébként igénytelenebb esetekben egyszerű fűrészpor is alkalmas lehet, ezt alkalmazzák pl. egyes műanyag lökhárítókban, mert a fűrészporszemcsék is megállítják a repedés tovaterjedését. A szén hőállóságát is kihasználják a különleges alkalmazásoknál használt szén-szén társított anyagok: ezeknél a beágyazó szenet félig kristályos grafitszálakkal erősítik meg, s ez 2500 °C-on is nagymértékben megőrzi szilárdságát.
Különleges műanyag a kevlar: szerkezete a folyadékkristályokéra hasonlít, s a terheléskor keletkező repedések a folyadékkristály újrarendeződésével maguktól megszűnnek: a kevlar szilárdsága az acélénak nyolcszorosa. Az amerikai rendőrségnél használt golyóálló mellényt kevlarszálakból szövik.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi