1. Iszlám Köztársasági Párt:1987-ben oszlatták fel a törvényhozásban gyakorlatilag ellenzék nélküli kormányzó pártot. 1978-ban alapították a Khomeini ajatollah vezette iszlám forradalom támogatására. 1981–82-ben 2 szemben álló frakció erősödött meg, az egyik a forradalom exportjának híve volt, a másik a mérsékeltebb, az egyház és az állam érzékelhetőbb szétválasztását támogatta. A párttal szoros kapcsolatban állt a politikai ellenfeleket terrorizáló Isten Pártja, a Hezbollah.
2. Illegalitásban és emigrációban több, előbb a sah, majd Khomeini diktatúrája idején betiltott szervezet működik: Iráni Felszabadítási Mozgalom (1961-ben alakult az emberi jogok biztosítására), Nemzeti Demokratikus Front (1982 óta Párizsban működik), a több pártot egyesítő Nemzeti Front, a Mudzsaheddin Khalk (iszlám gerillacsoport, 1986 óta bagdadi központtal), az Iráni Kurdisztán Demokratikus Pártja (1945 óta létezik, a kurd autonómia híve), a Feddajin Khalk (baloldali városi gerillaszervezet), Tudeh Párt (az iráni Kommunista Párt, 1941-ben jött létre, 1949–79 között illegális,1983-ban ismét betiltották), a Muzulmán Népi Köztársaság Párt (az iráni azerbajdzsánok szervezete, erős világi kormány híve).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.