Otthoni szakápolás
Otthoni szakápolás
Az 1996-ban megalkotott népjóléti miniszteri rendelet (NM) szabályozza a betegek otthonukban történő szakápolását, és más, kórházon kívüli ellátásukat.
Előírja a rendelet az ápoláshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket is.
1995 óta a működési engedéllyel rendelkező szolgálatok a megyei egészségpénztárakkal kötnek szerződést. Ez alapján az otthon ellátott betegek ápolását az egészségbiztosító finanszírozza.
Az otthoni szakápolást és vizitet az orvos rendeli el, ez alapján számolnak el a szolgáltatók a biztosítóval. A szakápolós rendelőlapot a betegnek el kell látnia kézjegyével.
Az egészségügy átalakításának egyik kulcskérdése a kórházi ellátórendszer reformja, mely ágyszámcsökkentést is magában foglal. Ahhoz, hogy ez sikerrel járjon, létre kellett hozni az otthoni szakápolás rendszerét, mely a fejlett egészségüggyel rendelkező országokban már mindenütt jelen van. Az otthoni ápolás megvalósításával lehetővé válik a drága, kórházi fekvőbeteg-ellátás kiváltása egy viszonylag olcsóbb ellátási formával. Ezen túl az otthoni ápolás működtetése egyik feltétele olyan új ellátási formák bevezetésének, melyek nagyon rövid ideig kapcsolódnak egy kórházhoz, és a magyar egészségügyben még alig ismertek, mint pl.: egynapos sebészet.
Az otthonban történő szakápolás teljes rendszerének kialakítása új feladatot jelent az egészségügy számára. Ezen új eljárási forma szükségességét a parlament még 1993-ban felismerte, és már az 1994. évi költségvetés tervezésénél speciális célra elkülönített pénzeszközökből segítette a realizálást azzal, hogy a társadalombiztosítás költségvetésében, valamint a „Népjóléti Minisztérium fejezet” kezelési pénzeszközei között az otthoni szakápolás gyakorlatának kialakítására, együttesen évi 200-200 millió forintot e célra biztosított. Az Országgyűlés 1996-ban arról alkotott törvényt, hogy a biztosított egyén egészségügyi szolgáltatás keretében – tehát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozásával – a kórházi ápolást kiváltó házi szakápolásra térítés nélkül jogosult. E feladat ellátására az Országgyűlés már önálló kasszát is létesített a társadalombiztosítás egészségbiztosítási alap gyógyító-megelőző ellátásokra jóváhagyott előirányzatok keretében. Az 1996-os évre „házi szakápolás” megnevezéssel a kassza 600 millió Ft-ot tartalmaz. Az otthoni szakápolás több jogszabály kiadására kötelezte a kormányt. Az egészségügy társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 114/1996. (VII. 23.) számú rendeletben rendelkezett az otthoni szakápolás finanszírozási eljárásairól is. E rendelet szabályozza többek között azt is, hogy ki rendelheti el az otthoni szakápolást; hogyan történik a szerződéskötés; a szakápolás egyszeri alkalommal történő elrendelése mennyi időre szól; ki gyakorolja az orvosszakmai és ápolásszakmai felügyeletet; mi a finanszírozás alapja; mennyi és milyen típusú szolgáltatást lehet nyújtani; stb.
Az otthoni szakápolás egyik fő célja, hogy elősegítse a háziorvoslás szintjén a végleges ellátást. A másik fő cél az, hogy rendszeresen szakápolási ellátást nyújtson azok számára, akiknél már a kialakult állapotok miatt van szükség a szakszerű ápolásra. Ezen túl lehetőség van a beteg otthonában bizonyos típusú szakirányú terápiás szolgáltatásokra is, pl.: logopédia, fizioterápia, gyógytorna. Otthoni szakápolást háziorvos saját kezdeményezésre, vagy intézeti zárójelentés alapján rendelhet el. A járóbeteg-szakrendelés orvosa vagy kórházi szakorvos közvetlenül csak akkor, ha az intézetnek szerződése van szakápolást szolgáltatóval.
Az intézeti zárójelentésben csak akkor javasolható otthoni szakápolás, ha a javaslatot tevő intézet a beteg háziorvosánál előzetesen biztosította, lekötötte az ellátandó részére a szakápolást.
A népjóléti miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy rendeletben határozza meg az otthoni szakápolási tevékenységre vonatkozó szakmai szabályokat. A vonatkozó rendelet [20/1996. (VII. 26.) NM] utal az otthoni szakápolás fogalmára, felsorolja az otthoni szakápolás keretében ellátható feladatokat, és azt, hogy ezeket a szakápolási feladatokat kik, milyen körülmények között, milyen tárgyi feltételekkel és milyen szakképesítéssel végezhetik. A szakmai rendelet előírja azt is, hogy a szakápolás nyújtására jogosult ápoló milyen dokumentációt köteles vezetni, és milyen egyéb jelentési kötelezettséget kell teljesítenie.
Mivel az otthoni szakápolás biztosítási alapon történik, e szolgáltatást nyújtónak a megyei egészségbiztosítási pénztárakkal szerződést kell kötni, melynek szabályait a kormányrendelet egyértelműen rögzíti. Az otthoni szakápolás bevezetésének másik legvitatottabb kérdése a finanszírozás volt. A kompromisszum eredménye az ún. vizitdíj bevezetése lett. A vizitdíj a mindenkori kórházi krónikus napidíj 60%-ával megegyező. A biztosított részére naponta egy vizitdíj számolható el még akkor is, ha az ápolás szakmai szabályai szerint ez kétszeri vagy többszöri megjelenéssel teljesíthető ellátást jelent.
A konszenzuskeresés további vitatott pontja az otthonokban nyújtandó szakápolás időtartama volt. Szakmai megegyezés abban született, hogy egy megjelenéssel legkevesebb fél óra, de legfeljebb három óra szakápolási tevékenység nyújtható. Amennyiben a beteg állapota miatt 14 óra alatt több mint 3 óra szakápolási tevékenységet igényel, vagy felügyeletre szorul, úgy továbbra is megfelelő fekvőbeteg-intézetben kell ellátni.
Az otthoni szakápolást szolgáltatók lehetnek települési önkormányzatok, kórházhoz kapcsolódó szerveződések („kórház falak nélkül”), vállalkozások, különféle civil szervezetek. Viszont a tényleges szakápolási tevékenységeket csak a népjóléti miniszter rendeletében előírt szakképesítéssel rendelkezők láthatják el.
A háziorvosok száma
Egészségügyi szakdolgozók
Szakdolgozói állások száma fekvőbeteg gyógyintézetekben terület szerint, 1996
Iskola-egészségügy
Gondozóintézetek
