A kettősnulla-megoldás
A kettősnulla-megoldás
1977-ben a Szovjetunió megkezdte fizikailag és erkölcsileg egyaránt elavult R–12 (SS–14) és R–14 (SS–5) típusú szárazföldi, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáinak RSZD–10 (SS–20) típusú, ugyancsak közepes hatótávolságú rakétákkal történő felváltását.
E rakétacsere, tisztán haditechnikai szempontokat figyelembe véve, kétségkívül indokoltnak tekinthető, ha azonban azt is figyelembe vették volna, hogy a közel 20 évvel későbbi fejlesztésű RSZD–10, ill. a lecserélt, a rakétafejlesztés hőskorából származó R–12 és R–14 között óriási minőségi különbség áll fenn (az új rakéta összevethetetlenül magasabb harcértéket képvisel bevethetősége, mozgékonysága s találati pontossága miatt), semmiképpen sem így, előzetes bejelentés, figyelmeztetés nélkül kezdtek volna a csere végrehajtásához.
A szovjet minőségi rakétacsere nyomán a NATO – elsősorban nyugat-európai tagországai fenyegettségérzésének növekedte miatt – 1979 decemberében meghozta az ún. kettős határozatot. Eszerint az Egyesült Államok kezdjen tárgyalásokat a Szovjetunióval közepes hatótávolságú ballisztikus rakétái csökkentéséről, s ha ezek, az INF (Intermediate-range Nuclear Force = közepes hatótávolságú atomerő) elnevezéssel ismertté vált tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor 1983 végétől – az új szovjet rakéták rendszerbe állítására adandó válaszlépésként – megkezdődik 572 db új amerikai közepes hatótávolságú atomfegyver (108 ballisztikus rakéta és 464 robotrepülőgép) telepítése 5 nyugat-európai NATO-országban.
Az 1981. évi amerikai elnökváltozás, a SALT–II. ratifikálási bonyodalmai miatt az említett szovjet–amerikai tárgyalások csak a NATO-határozat után két évvel, 1981. november végén kezdődtek meg. Az amerikai fél eredeti javaslata (az ún. reagani nullamegoldás) az volt, hogy eltekint a NATO-határozatban megjelölt fegyverek telepítésétől, amennyiben a Szovjetunió leszereli 1977 óta telepített SS–20 rakétáit. Az akkori szovjet vezetés számára az amerikai nullamegoldás elfogadhatatlan volt, s egyben ragaszkodott a kétségtelenül létező, önálló brit és francia közepes hatótávolságú rakétafegyvereknek az egyensúlyba való beszámításához. A tárgyaló felek kompromisszumkészségének hiánya miatt a tárgyalások nem vezettek eredményre, így 1983 novemberében megkezdődött az említett NATO-határozat végrehajtása.
Az új közepes hatótávolságú amerikai atomfegyverek nyugat-európai telepítésének megkezdését követően az akkori szovjet vezetés kivonult az INF-tárgyalásokról, és szüneteltette a hadászati fegyverek korlátozásával foglalkozó START-tárgyalásokat, továbbá katonai válaszintézkedéseket határozott el, egyebek között ún. rövidebb hatótávolságú rakéták telepítését az NDK-ban és Csehszlovákiában. Az INF-tárgyalások csak 1985 márciusától kezdődtek újra – a hadászati fegyverekről folytatott tárgyalásokkal együtt –, azonban jóval bonyolultabb helyzetben, hiszen folyt az amerikai közepes hatótávolságú atomfegyverek nyugat-európai telepítése, valamint a szovjet rövidebb hatótávolságú rakéták telepítése az NDK-ban és Csehszlovákiában.
Az 1985 áprilisában hatalomra került új szovjet vezetés megkezdte a szovjet katonai biztonsági koncepció, s vele együtt a leszerelési, fegyverzetcsökkentési kérdések gyökeres átértékelését. Előtérbe került az elegendő biztonság elve az ésszerű elégségesség alapján. Mindez lehetővé tette a leszerelési tárgyalásokon korábban elfogadhatatlannak látszó amerikai javaslatokkal való egyetértést, s számos kérdésben – egyebek közt a helyszíni ellenőrzés problematikájában – a korábbi merev elutasító álláspontok módosítását.
Így a közepes hatótávolságú atomfegyverek kérdésében 1987-ben jelentős előrehaladás történt. Az új szovjet vezetés a biztonság fenntartására elegendőnek ítélte meg – még a várható 50%-os csökkentés esetén is – hadászatiatomfegyver-állományát, eltekintett a brit és a francia rakétaerő beszámításától, s hajlandó volt elfogadni az 1981-es amerikai javaslatot. Az azóta telepített amerikai közepes hatótávolságú rakéták és robotrepülőgépek felszámolása fejében felszámolja az eurázsiai kontinensen telepített összes közepes hatótávolságú rakétáját. Ezenkívül – szovjet javaslatra – felszámolják az összes szárazföldi telepítésű 500-1000 km hatótávolságú, ún. rövidebb hatótávolságú rakétát is.
Az ilyenformán kettősnulla-megoldást előíró szerződés 1987 végére elkészült.
