30. KETEL

Full text search

30. KETEL
1305-ben Ketel néven jelentkezik az oklevelekben. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 75.;
C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1330-ban Ketel, 1332-ben Ketyl, 1457-ben Kethel, 1600-ban Alsó Kethel (C. Suciu: i.m.) formában fordul elő.
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Benedek a pápai tizedjegyzék szerint 8 dénárt fizet. (Györffy: i.h.; Beke: Az erd. egyházmegye. 112.)
Ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII. század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV. századi templom helyett építettek.
1754-ben még szó van a templomról, ill. csak arról, hogy magának a templomnak a helyét is a falu felső részében alig lehetett kivenni, mert szinte nem is látszott a régi alap. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. IV. 357.) A középkori falu katolikus népe a reformáció idején református lesz, a templommal együtt.
A XVII. század közepén már csak filiális egyházközsége van, az említett fatemplommal. Ennek hívei is annyira elapadnak, hogy később már nincs, aki fenntartsa a templomot és egyházközséget.
A régi lakók emlékét néhány helynév őrzi: 1644-ből Felső tábla, Forgókút, Alsó forduló, Hegyeshegy, Fál Antal kertje; 1754-ből Forgókút. (Kádár: i.m. IV. 358.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi