Régi magyar sírkövek.
Régi magyar sírkövek.
Folyóiratunk olvasói gyakran találkoztak Csergheő Géza és Csorna József neveivel magvas czikkek alatt, melyek a középkori magyar sírkövek egyes példányainak ismertetésével foglalkoztak. A tudományos világ régtől fogva kiváló figyelemmel kísérte e két jeles szakférfiú működését, a kik midőn kiváló archaeologusunk Hampel József kezdeményezésére s az Archaeologiai Értesítő és folyóiratunk támogatása mellett középkori műtörténetünk e nembeli emlékeinek felkutatására vállalkoztak, a szakirodalomnak egy valóban régen érzett, feltünő hiányán kívántak segíteni. A kezdetet gyors és határozott siker követte; negyedfél év alatt húsznál több régi sírkő lett ismertetve a két folyóirat hasábjain, melyek legnagyobb része félreeső falusi templomok magányából lőn ekkép a szaktudomány számára megmentve. A munka természetesen még nincs befejezve; az eddigi közlések az anyagnak csak nagyon kis részét merítik ki. A szerzőknek azonban időközben az a jó eszméjük támadt, hogy az eddigi eredményeket a Magyar Tud. Akadémia német folyóiratának közvetítéséve a külföld számára is hozzáférhetővé teszik, ami 222felett már volt alkalmunk mult évi folyamunkban elismerésünket kifejezni. Az Ungarische Revue-ben megkezdett – s részben még közlésre váró – czikksorozat első része most Alte Grabdenkmäler aus Ungarn czímmel önálló kötetben jelent meg, nyolczadfél íven 25 régi síremléknek tartalmazva korrendben haladó és sikerült illusztrácziókkal kísért ismertetését. Ez ismertetésekről már annak idejében elmondottuk, hogy egészen átdolgozva kerültek az új közlés alá. Most azonfelül még oly sirkövekkel is találkozunk soraik közt, melyek még eddig nem voltak ismertetve, a már ismertekhez fűzött magyarázatok pedig úgy műtörténeti, mint genealogiai, de főleg heraldikai szempontból annyi új adalékot tartalmaznak, hogy a kötetet bízvást egész új, önálló dolgozatnak kell tekintenünk. Ez nemcsak okadatolja, de szükségessé is teszi a bővebb ismertetést, annál is inkábbi mert Ipolyi ismert műve óta úgy szólván most van először alkalmunk középkori szobrászatunk ez érdekes emlékeit nagyobb csoportban együtt láthatni, róluk áttekintést szerezni s némi általános szempontok felállítását megkísérteni.
A középkori sírkövek ismerete nemcsak műtörténetünknek képezi egyik legérdekesebb fejezetét és sokoldalu tanulmányainak kimeríthetetlen forrását, de heraldikai tekintetben is kiváló tanulmányi forrásul szolgál. Az ornamentika különböző fázisainak fejlődésében a családi czímereknek mind nagyobb és nagyobb szerep jut a sírköveken. Az úgynevezett czímeres sírköveknél jelentkezik nem egyszer a nemzetség czímere a maga őseredeti alakjában. A későbbi sírköveknél pedig, melyek az elhunyt alakját tüntetik fel, a czímeres pajzsnak és sisaknak díszül való felhasználása a legelső érintkezési pontokat jelzi a heraldika szimbolikus jellege és gyakorlati alkalmazása közt. Német- és Francziaországban, a lovagkor klasszikus földjén a sírkövek díszítésében határozott elvek nyilvánultak; a czímer s a fegyverzet főbb részei elhelyezésének, az alak helyzetének mind meg volt a maga jelentősége, s a kísérő motívumul fellépő állat-alakok alkalmazásában a lovagkori szimbolikának egy sajátságos ága fejlődött ki.
Mindezeket az alapvonásokat – ha nem is oly határozottan, mint a külföldön – hazai sírköveinknél is feltaláljuk, mint a melyek a külföldi befolyást talán még sokkal erősebb mértékben tüntetik fel, mint azt egyéb műemlékeinkről mondhatjuk.
A Csergheő és Csoma könyvében ismertetett 25 sírkő ez irányban igen tanulságos megfigyelésekre adhat alkalmat. Valamint külföldön az egyenes és görbe vonalokból összerótt díszítés volt az a motivum, mely a legrégibb sírfedő kőlapokat jellemezte, így e gyűjtemény első és legrégibb síremlékének, a zségrai sírkőnek is ily Keresztmotivum képezi egyedüli diszítését. Az ily fajta sírkövek hazáját a műtörténet a IX–X. századbeli Elsassban keresi, honnan Szászországon keresztül jutottak Ausztriába, Kölnben hagyván hátra legszebb példányaikat. Minő útvonalon került ez a sajátságos sírkőalak a szomszédból hazánkba, fel a Szepességig, műtörténetünknek bizonyára hálás kérdése volna, ha e tudományág mai apparátusai mellett nem kellene előre lemondanunk a feleletről. A családi czímer már itt is fellép, de csak mint az ornamentika kiegészítő része. Fődíszítésül való felhasználása a sírkövek fejlődésének második fázisát jelzi. Ennek legrégibb példánya a törökök elleni harczban elesett Gagyi László sírköve 1332. évszámmal, mely felül csonkított gúlában végződve, alakjánál fogva is a ritkább exemplárisok közé tartozik. (A törökök emlitése e sírkő feliratán anachronismusnak látszik, de a sírkő stílusa a XIV. századra vall. A fenforgó ellenmondás megoldását a szerzők a történetbuvárokra bízzák, mely feladatnál talán a halálozás dátuma: «die dominico post festum sancti Jacobi apostoli» is némi támpontul szolgálhatna.) Bebek György és László 1371-iki és Tornay János 1406-iki síremlékei e genrehez tartoznak, valamint a Berzeviczy család sírköve a XV. század első feléből, Perényi Istváné 1437-ből, Perényi Jánosé 1458-ból – az évszámok természetesen a halálozás évét jelzik – végül a XVI. századból Telegdy István, Lardi Tádé, Thurzó Zsigmond, Jurisich Ádám és Anna, Telekessy István és Máriássy Krisztina síremlékei. Az elhunyt alakjával vannak díszítve Scolari András váradi püspök és Sirokay László neopolisi püspök sírkövei. (E két díszes főpapi síremlék Thurzó Zsigmond sírkövével együtt új közlés e kötetben, valamint egészen új dolgozat a Berzeviczy család síremlékével foglalkozó czikk is, melynek rajzát pár év előtt Rómer Flóris nagyon rövid ismertetés mellett közölte az Archaeologiai Értesítőben.) Továbbá a szürthei síremlék, Márrássy István 1516-iki, Pálóczy Antal és Mihály 1519-iki sírkövei, Perényi Imre nádor díszes síremléke, s az újabbak közül Warkócz Kristóf Illenfeld András, Pribék László és Csetneky István sírkövei. A síremlékek legdíszesebb alakját, a tumbát ezuttal sajnálatunkra csak egy későbbi és töredékes példány képviseli: Dobó István síremléke, melynek 4 oldalfala a dobóruszkai templom oltárainak alkatrészei gyanánt maradt meg, míg a felső lapot a hős alakjával Pyrker László patriarcha érsek az egri vár falában helyeztette el.
Ekkép e 25 darabból álló gyűjteményben e nembeli műemlékeink egész fejlődésének képét szemlélhetjük, az egyszerű kereszttel megjelölt sírkőtől kezdve addig a pontig, míg a sírtábla a díszesebb sarcophagnak 223ad helyet. S ez már magában foglalja a tervszerűségnek dicséretét, melylyel a szerzők az anyag kiválasztása és csoportosítása körül eljártak. A mi a feldolgozást illeti, teljes elismeréssel emlékezhetünk meg a szakavatottságról, melyet a tárgynak minden oldalról való megvilágításában érvényesülve látunk. Az általános szempontok kifejtésében ugyan sok ismétléssel találkozunk, s a fejtegetésekben sincs mindig megtartva a tárgyi sorrend; de ez oly hiányosság, a mit időszakonkint, külön közlések alakjában megjelent czikkeknél nagyon nehéz kikerülni. Az új adatok közűl, mik főleg czímertani és családtörténeti szempontból emelik a kötet becsét, kiemeljük a Petényi János sírkövéhez fűzött megjegyzéseket a sárkányrendről, melyek heraldikánk e rendkívül érdekes kérdését különösen az összehasonlító czímertan szempontjából világítják meg. A Telegdy-féle czikk tetemesen bővült a sírkő pendantjának ismertetésével, mely vörös márványból kifaragva Telegdy István alakját ábrázolja és sajátságos magyar sisakjával a régi fegyverzet szempontjából igényel különös figyelmet. Családtörténeti új adatokat a zségrai sírkőnél, Bebek György és Tornay János sírköveinél találunk – utóbbinál a családfa Csánki Dézső okleveles adatai szerint két nemzedékkel bővült, – újak még a Szürtheiekről közölt adatok, és a Pribék család XVI. századbeli elágazását feltüntető táblázat.
Ezekben végezve a kötet ismertetésével, buzdítással kell végeznünk sorainkat. Nem a szerzőkhöz, kiknek arra nincs szükségök, – a mint tudjuk, művöknek már második kötetéhez is együtt van az anyag – hanem (mint már régebben is tettük) hazánk művelt közönségéhez, mely az emlékeink összegyűjtésében a szerzőknek tájékoztató közléseivel segítséget nyújtva, nagy mértékben hozzájárulhat vállalkozásuk sikeréhez.
– RR.
