III.
III.
A czímerszerző Somkereki Antal nevével az 1391/92-iki osztály-ügynél találkozunk először a családi iratokban. Ezután tíz évig alig történik felőle említés; pedig ép ez idő alatt vetette meg alapját későbbi nyilvános szereplésének, melylyel magának jelentékeny nevet, dicsőséget és anyagi előnyöket szerzett s családját Erdély nevezetesebb nemzetségei közé emelte.
Mint a későbbi oklevelek elbeszélik, 1396-ban részt vett Zsigmond király és a szövetséges keresztény hadseregnek Bajazet szultán ellen indított nagy hadjáratában; jelen volt s vitézül harczolt a szerencsétlen nikápolyi ütközetben, s a Dunán hajót tartván készen, egyik főtényezője volt Zsigmond megszabadulásának. Hihetőleg elkisérte a királyt Konstantinápolyba s vele együtt tért vissza a dalmát részeken keresztül az országba.
1401-ben, midőn Zsigmondot a magyar főurak megfosztották szabadságától, Somkereki Antal, már ekkor java korabeli férfi, Knin vára kapitányi tisztét viselte, s megmaradva állhatatosan királya hűségén, e nevezetes délvidéki várat vitézül megvédte Hervoja ostroma ellen.
Majd Csehországba kisérte el urát, midőn ez Venczel császár zavaros ügyeinek tisztázásával elfoglalva, az 1402. és 1403. évek nagy részét oda künt tölté. S a Nápolyi László pártja által előidézett trónvillongások alatt is híven szolgálta Zsigmond érdekeit.
1407-ben Erdélyi Antal néven mint somlyai várnagy szerepel. A következő éveket erdélyi jószágain csendes visszavonultságban tölté. De már 1414-ben ismét Zsigmond udvarában találjuk, 111mint Garai Miklós nádor udvari főemberét; elkiséri az udvart Németországba, jelen van Aachenben, 1414 november 8-án Zsigmondnak és Borbálának koronázásán s együtt megy a királyi udvarral a konstanzi zsinatra.
Mindezen hű szolgálataival a királyi kegy és bőkezüség jelentékeny nyilvánulásaira tette magát érdemessé.
Zsigmond már 1402 julius 22-én neki adományozta az erdélyi püspöktől Kecskés váráért cserébe átvett Harina, Bilak és Necz beszterczevidéki helységek 70 jobbágyteleknyi birtokát. 1403 november 5-én új adománylevelet állított ki e birtokok felől, és 1405 junius 21-én készséggel adta beleegyezését, hogy e három helység Kónya fiainak Szécsényi Franknak és Simonnak sáromberki és gernyeszegi birtokaival cseréltessék ki. Sáromberek és Gernyeszeg helységekbe és a sáromberki révbe a beigtatás meg is történt 1405 julius 5-én, miről az erdélyi káptalan julius 20-án adta ki jelentését.
Egy másik királyi adomány 1403 május 14-én a Marczali Miklós és Csáki Miklós erdélyi vajdák hűtlenségében részes Komán János elkobzott birtokait adta Antal úrnak s testvérének Jánosnak, valamint Gilét-fia Lászlónak, a ki első unokatestvérük volt.
1410 augusztus 16-án Tétényben Zsigmond király megengedi Somkereki Antalnak s általa Becse-fia Demeternek és Mihály-fia Jánosnak, hogy erdélyi jószágaik valamelyikén, alkalmas helyen, megerősített kastélyt (castellum seu fortalitium) építsenek s azt a többi kastélyos nemesek módjára tarthassák. Ez engedélyét 1414 julius 24-én privilegialis alakban írta át, s 1415 ápril 7-én Konstanzban megújította, midőn Antalnak és atyafiainak kővár (castellum lapideum) építésére adott szabadságot.
Somkerek helysége számára 1412 junius 26-án, Sáromberek számára 1415 márczius 10-én eszközölte ki Antal úr a vásártartás nevezetes kiváltságát, mely a hetivásárokon kívül két-két országos vásár tartásának engedélyét foglalta magába.
1414 november 25-én, Kölnben, Garai Miklós nádor előterjesztésére Zsigmond a szabad ispánság nevezetes kiváltságával, a pallosjoggal ruházta fel Somkereki Antalt és rokonait: János-fia Pétert, másik János-fia Lászlót és László-fia Miklóst, a kik ekkép Erdély elsőrendű földesurai közé emelkedtek.
A kiváltságok és adományok jelentékeny sorát méltóan zárja be az 1415-iki czímeradományozás, mely Somkereki Antal összes vérrokonságát részesévé tette e kitüntetésnek. Úgy látszik, hogy az armális, a kővár-építés engedélyével együtt, útlevél jellegével birt, melylyel az udvar kötelékéből megváló derék vitéz hazatért családja körébe, hogy békés visszavonultságban élvezze eddigi fáradozásainak gyümölcséit.
Ez éven túl ugyanis leginkább helyi vonatkozású oklevelekben találjuk szereplésének nyomait.
Somkereki Erdélyi Antal mester, – így nevezik őt az utolsó évek oklevelei – 1429 körül halt meg. Testvérének Jánosnak két fia, Péter (1410–18) és János (1410), közül egyiknek sem volt gyermeke, s így őt tekinthetjük a somkereki Erdélyi család megalapítójául, melynek nemzedékrendjét 1526-ig a következő táblázat tünteti föl:
112Somkereki Erdélyi Antal. 1391–1429.; Gilet 1417–29.; János 1417–18.; Miklós alvajda, tordai főispán 1417–76. n. N. Borbála 1487.; László 1418–29.; István alvajda, görgényi várnagy 1422–82 † 1486 e. n. Darai Majos Anna.; Borbála 1417–18.; Katalin 1417–18 † 1459 e. f. Vizaknai Miklós alvajda.; Tamás 1470–1594 n. N. Orsolya 1507.; János 1470–1507 n. 1. Horogszegi Szilágyi Jusztina e. Pongrácz Lászlóné 1481–98. 2. Csekei Petronella utóbb losonczi Bánffy Péterné 1503–18.; Márton 1470–18 n. Terényi Sikesd Magdolna 1495–99.; Jutka 1478–1505 f. Bethlen Gergely.; Anna 1478–79.; Potenciána 1478–79.; Klára 1478–79.; Magdolna 1478–1505 f. Vizaknai Ferencz.; Gergely 1504–22.; Gáspár 1505–15.; Boldizsár 1505–15.; Klára 1505–07.; Magdolna 1505–07. f. Ombozi Miklós.; János 1505–1520.; Ferencz 1505–1525.; Antal 1505–1519.; Kata 1505–19. f. Munkácsi Gáspár.; Klára 1505–1519 f. Deési János.; Erzsébet 1505–1519.; Zsófia 1505–1519.; László 1463.; Kata 1463.; Anna 1463–87.; Potenciána 1463–87 f. Sombori László.; Adviga 1463.; Ilona 1463–1501. f. Farnadi Veres Benedek.; Orsolya 1463–93 f. Berendi Bak Boldizsár.
E leszármazók közül Erdélyi Antal két fia, Miklós és István viseltek magasabb tisztséget. Hunyadi János és ennek fia László, majd Mátyás király szolgálatában követve atyjuk nyomdokait, az előbbi 1448-ban erdélyi alvajda és Torda vármegye főispánja volt; az utóbbi, István, 1462-től 1465-ig töltötte be az alvajdai tisztet, melylyel a görgényi várnagyságot egyesitette. Miklóst Mátyás király hű szolgálataiért 1463 márczius 18-án minden javaira nézve fölmentette az ötvened fizetése alól. István alvajda később, 1467-ben, egyik főrészesévé lőn a Szentgyörgyi grófok, Elderbach Berthold és a Szapolyaiak vezetése alatt kitört erdélyi lázadásnak; augusztus 18-án, mint az erdélyi magyar nemesség egyik képviselője, vett részt a kolozsvári gyűlésen, mely a nevezett főurakat a fölkelés vezéreivé választotta. E miatt a lázadás leverése után jószágvesztéssel bünhődött; Mátyás 1468 október 2-án minden birtokát unokaöcscsének, Erdélyi Lászlónak, adományozta. De már az év végén visszafogadta a megtérőt királyi kegyelmébe, s deczember 28-án kelt oklevelében visszahelyezte jószágai birtokába.
A család további sorsára ezúttal nem terjeszkedhetünk ki, csak annyit jegyzünk meg, hogy a XVII. században kihalt, s birtokai fejedelmi adomány útján Teleki Mihály kezére kerültek. A nagy kiterjedésü jószágokkal együtt a gróf Teleki család levéltárába kerültek a családi iratok is, melyek középkori anyaga rövid idő alatt napvilágot fog látni a Teleki-codex első két kötetében. A kiváló előzékenység, melylyel e codex szerkesztője annak sajtókész kéziratát rendelkezésünkre bocsátotta, tette lehetővé, hogy e régi család czímereslevelével kapcsolatban behatóbban ismertethettük leszármazásának történetét.
DÉCSÉNYI GYULA.
