Sulyos veszteség érte társaságunkat, junius 29-én, Pilisen, elhunyt báró Nyáry Jenő, igazgató-választmányunk egyik legrégibb tagja. Nem volt tulajdonkép munkása a történelmi segédtudományok társaságunk által müvelt ágainak, de multunk minden emlékén rajongással csüngő lelke buzgó érdeklődéssel kisérte mindig müködésünket.
1836 február 29-én született Bagonyán, Hont vármegyében, apja Antal, hétszemélynök és koronaőr, anyja pedig Kubinyi Jozefa volt, Kubinyi András leánya. A fogékony lelkü gyermekben korán feltámadt az érdeklődés a régiségek iránt, mert lelkes gyüjtő volt a nagyatyja, Kubinyi András, valamint két nagybátyja is, Ferencz, a kinek Losonczon volt szép régiséggyüjteménye és Ágoston, később a M. N. Muzeum igazgatója. Az egyetemen Horvát István kedves tanitványa volt testvérével Alberttel együtt, s az ő erős egyénisége nem maradt rájuk hatás nélkül.
Pilinyi birtokán nagy mennyiségben kerültek elő őskorunk emlékei s ő korán hozzáfogott ezek gyüjtéséhez, majd 1867-ben Érdy Jánossal együtt rendszeres ásatásokat kezdett meg. Rómer Flórissal kötött barátsága csak fokozta kedvét s együtt folytatták az ásatásokat.
Kutatásainak eredményéről a Történelmi Társulatban s annak közlönyében a Századokban, az Archaeologiai Értesitő, az Arch. Közlemények, az 1876. Comte-Rendu s a Monumenta Archaeologica lapjain számolt be.
Tudományós érdemeit méltányolta a M. Tud. Akadémia is, mikor őt 1883-ban tagjai közé választotta. 1889-ben tiszteleti tagja, 1897-ben pedig az archaeologiai bizottság elnöke lett. Az Orsz. régészeti és emb. társulatnak másodelnöke, majd elnöke volt s több vidéki régészeti és történelmi társaság választotta meg tiszteleti tagjává. Társulatunk igazgató-választmányának megalakulásától, 1883-tól kezdve volt tagja. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni!
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.