Lehoczky Tivadarral annak az értékes tipusnak kitünő képviselője szállt sirba, mely azon vidék multja feltárásának, megismertetésének szenteli minden erejét, melyhez hivatása köti s a lokálpátriotizmus tiszteletreméltó érzésétől lelkesitve fáradhatatlanul dolgozik egy életen át.
Beregvármegye, Munkács vidéke volt oly szerencsés, hogy Lehoczky Tivadart magáénak mondhatta. A szabadságharczot végig küzdött ifju elvégezvén jogi tanulmányait, 1865-ben került a Schönborn grófok munkácsi és beregszentmiklósi uradalmába főügyésznek s itt töltötte el egész életét. Először Erdélyi János biztatására a munkácsvidéki magyar, orosz és tót népdalokat gyüjtötte össze s adta közre (1864., 1866.), azonban csakhamar a régészeti kutatások keltették fel érdeklődését s ez lett működésének igazi tere. Nagyarányú ásatásokat végzett és szorgalmasan gyüjtögette a vidék őskori és történelmi emlékeit.
Azonban nemcsak az őskornak szentelte munkásságát, Beregvármegye történetéhez is szorgalmasan gyüjtötte az anyagot s 1881–82-ben három kötetben közreadta a vármegye történeti monográfiáját, majd 1899-ben egy újabb kötete készült el: Beregmegye és a munkácsi vár 1848–49-ben. 1907-ben pedig Munkács város új monográfiája cz. munkája jelent meg. Nagyobb munkája még Adatok hazánk archćologiájához, különös tekintettel Beregvármegyére (1892.); ezek mellett a Századokban, Arch. Közleményekben és Értesitőben, Történelmi Tárban, Hazánkban, Ethnographiában stb. czikkeinek egész sora jelent meg.
Társaságunk igazgató-választmányának 1887-ben lett tagja s a Turult is gyakran felkereste tanulmányaival: 1886-ban a Sulyok-, 1892-ben a Dercsényi-, 1894-ben a Longodáry-, Eötvös-, Balling-, Berthóthy-, Leővey-, Döbrentei-, Szentmiklósy-család multját ismertette, 1887-ben pedig Emlékeink néhány erdélyi és magyar régi nemes család conjunctiójáról czimü czikke jelent meg; heraldikai tárgyu czikkei voltak: 1886-ban czímeres és nemes levelek Bereg vármegye levéltárában; 1887-ben Báthori István szakácsának czímerlevele, 1894-ben Bethlen Gábor fejedelem nemeslevele református papjai részére, 1902-ben pedig a Petri Ders-család czímeres levele.
Hosszu, munkás életének értékes gyümölcsei meg fogják őrizni emlékét.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.