Madarassy László dr.: Mezőmadarasi Madarassy Sándor útja Gömörből Szatmárba. Budapest, 1929. 11. 1.
E füzet tulajdonképpen folytatása illetőleg újabb fejezete a szerző családja történetének, melynek első részét folyóiratunk 1929-ben megjelent évfolyamában (68–69. l.) volt alkalmunk ismertetni. Akkor a családnak Erdélyből Gömörbe vándorlásáról írt; ezúttal a Dömsödi Hajós-család levelesládája és a Maróthy-család birtokában levő «Diárium» segítségével az egyik ág Gömörből Szatmárba jutását világítja meg kellő családtörténeti levezetés után. Az eredetileg Mezőmadarasi Magyar nevet viselő családnak a XVII. század második felében élt István nevű tagja, aki gömörmegyei szolgabíró, majd másodalispán volt, hagyta el elsőnek végleg a Magyar nevet s használta állandóan a Madarassy-t. Egyik fia, György, ki szintén gömöri alispán volt, katholikus lett. Másik fiától, Lászlótól származó öt fia közül négy a ma is élő gömöri, illetve pesti ágnak az őse, egy pedig, névszerint Madarassy Sándor, anyja, Marótegyházi Maróthy Erzsébet révén szatmármegyei, gacsályi birtokoknak lett örököse és egyben a szatmári ág megalapítója.
A két első füzet létrejöttéhez a Madarassy-családtagok időközönként tartott rokoni összejövetelei adtak lelkes írójuknak impulzust. A legközelebbire – mint szavaiból kivesszük – újabb folytatást helyez kilátásba.
Czobor Alfréd.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.