Csokonai Vitéz Mihály: A kétszínűség
A kétszínűség
Vélnéd, hogy a nyalkán pirosló Sodoma
Pedig ha skarlátja szádba ketté válik,
Gyakran a mennyei illatú epernek
Ne higyj a hozzája csalogató partnak,
| A legjobb gyümölcsök szép paradicsoma: |
| Várt gyönyörűséged mind hamuvá válik. |
| Apró leveli közt kígyók is hevernek: |
| Ne véld, hogy sikamló hantjai megtartnak. |
A szív igen szoros helyre vagyon zárva,
Sőt még a beszéd is egy oly csalható jel,
Sőt a mosolygó száj, a vigyorgó szemek
Sőt mit mondok? vagynak olyatén Judások,
| Az ábrázat sokra fordítható lárva: |
| Hogy minden szándékot palástolhatsz ezzel. |
| Egy ártalmas lelket fedező tetemek; |
| Akiknek halálra árúl csókolások. |
Oh, Jupiter! ha már a hamis arannak
Ugyan hát a hamis szívű rossz embernek
| Ily tiszta jelei s bizonysági vannak: |
| Testén ilyen jegyek miért nem hevernek? |
Különben ki milyen portékákat árúl,
| Azoknak jutalma mind magára hárúl. |
