Csokonai Vitéz Mihály: A szerencse változó
A szerencse változó
Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,
Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,
Bár jőjjön kincsekkel talpig bétakarva,
Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek,
Ne higyj; mert amidőn legjobban kecsegtet,
Midőn legnyájasabb karokkal öleled,
Azért repűl veled az ég tetejére,
Ne higyj hát, barátom, ne higyj mondom, neki,
| Bár feléd fordúljon tarka golyóbissa, |
| S páva módra fénylő szárnyára emelni, |
| Nála hízelkedjen a bőségnek szarva: |
| Mikor nála boldog életet keresnek. |
| Forrót alád éppen azalatt csepegtet. |
| Akkor rakja tele fúlánkkal kebeled; |
| Hogy mélyebben vessen a pokol mélyére. |
| Mert halálra csalnak szíreni éneki. |
De azért ha bánt is, meg ne rezzenj tőle,
Ő asszony s szerencse: minden pontba fordúl,
Azért hát, barátom! bár szíved rettentse,
Ellene a virtus fog lenni kőbástya,
Ez az a conductor, amelyre mennyköve
Ez ama Gibraltar, s ama citadelle,
| Bátor szívvel vonjad fére magad tőle. |
| Nem sok, akár vígan legyen, akár mordúl. |
| Meg ne rezzenj tőle: ő asszony szerencse. |
| Az ártatlanságnak béfed szent palástja. |
| Mindig haszontalan ropogással löve. |
| Melyre minden bombit hasztalan lövelle. |
