Csokonai Vitéz Mihály: A reggelről
A reggelről
Már alélva pislog szép fénye azoknak
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
Amelynek pirosló rózsából rakatott
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
Erre a madarak koncerti zengenek,
A szelek is áldó éneket suttognak,
| Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak. |
| Felébredésére a piros hajnalnak, |
| Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre. |
| S aranyos csipkékkel körűl övedezi. |
| Az estve még félig bimbó virágokat, |
| Béfűszerszámozzák az egész vidéket. |
| A kies vőlgyeket bényargalják velek, |
| És egy fűszerszámos templomot csinálnak, |
| Oltárára hint le a hajnal harmatot, |
| Az egész szent helyet béfüstölik velek; |
| Ártatlan érzéssel a lelket elhatja. |
| S a lélekben egy szép érzést teremtenek. |
| S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak. |
