Eötvös József: ÉN IS SZERETNÉM...
ÉN IS SZERETNÉM...
Én is szeretném nyájasabb dalokban
Ábrándaimnak fényes csillagokban
| Üdvözleni a szép természetet, |
| S bimbók között keresni képeket. |
Én is szeretnék kedvesem szeméről
S nyájas arczáról, jég-hideg szivéről
| Enyelgve és busongva dallani, |
| Érzékenyen sok szépet mondani. |
Én is szeretném lángoló szavakkal
Szabály szerint kimért zengő sorokban
| Dicsérni ősz Tokajnak tűzborát, |
| Megénekelni a magyar hazát. |
De engem fölver nyájas képzetimből
Fajom keserve hangzik énekimből,
| Komoly valónak súlyos érczkara; |
| Dalom nehéz koromnak jajszava. |
Mit ezrek némán tűrve érezének,
Mért bámulod, ha nem vidám az ének
| Eltölti égő kínnal lelkemet; |
| S öröm helyett csak bút ébreszthetett? |
Mig gyáva kor borúl hazám fölébe,
Mig égő könny ragyog ezrek szemébe',
| Én szebb emlékivel nem gúnyolom; |
| Szelíd örömről nem mesél dalom. |
Miként az aeol-hárfa viharokban
Úgy zeng a dalnok bús dalt bús napokban,
| Feljajdul a magas tetők felett: |
| Ki várna tőle nyájas éneket? |
Ha éji vész borítja látkörünket,
Ha régi bánat kínozá szivünket
| Villámokért sohajt a tévedő; |
| Nem könnyeket kér-e a szenvedő? |
S ilyen legyen dalom: egy villám fénye,
Kit nem hevít korának érzeménye,
| Egy könny, kimondva ezrek kínjait; |
| Szakítsa ketté lantja húrjait. |
1846.
