Gyulai Pál: AZ AKÁCFÁK ALATT.
AZ AKÁCFÁK ALATT.
Hányszor mulattunk itten,
Ákácok árnyiban,
S feledve gondjainkat,
Kis játszó magzatinkat
Elnéztük boldogan.
Ákácok árnyiban,
S feledve gondjainkat,
Kis játszó magzatinkat
Elnéztük boldogan.
Dicsérted kis leányod',
Mily szép, szemérmetes;
Fiacskád' átölelted,
S örömben ége lelked,
Hogy bátor és eszes.
Mily szép, szemérmetes;
Fiacskád' átölelted,
S örömben ége lelked,
Hogy bátor és eszes.
Beszéltük, mindenikből
Mi lesz, ha nagyra nő;
Tréfáltunk és nevettünk,
Majd olykor elmerengtünk
S kitárult mult, jövő.
Mi lesz, ha nagyra nő;
Tréfáltunk és nevettünk,
Majd olykor elmerengtünk
S kitárult mult, jövő.
Mondád, ha majd elaggunk,
Hajunk ezüst fehér,
S betelve annyi vágyad,
Nem adnád unokádat
Szép ifjuságodér'.
Hajunk ezüst fehér,
S betelve annyi vágyad,
Nem adnád unokádat
Szép ifjuságodér'.
Oh drága nőm, a földön
Ki legjobb nő valál,
Nem agg korban, de ifjan,
Virágzó bájaidban
Tépett le a halál.
Ki legjobb nő valál,
Nem agg korban, de ifjan,
Virágzó bájaidban
Tépett le a halál.
A gyermekek már nőnek,
Év év után halad;
Még szebbé lőn leánykád,
Oh Istenem! ha látnád
S ölelnéd kis fiad'.
Év év után halad;
Még szebbé lőn leánykád,
Oh Istenem! ha látnád
S ölelnéd kis fiad'.
Oh Istenem, ha látnám
Még egyszer arcodat,
Ha köztünk itt lehetnél,
Ha percre megjelennél
E kedves fák alatt!
Még egyszer arcodat,
Ha köztünk itt lehetnél,
Ha percre megjelennél
E kedves fák alatt!
Ha látnám lelked fényét,
Amint szemedben ég,
Boldog, mosolygó arcád' -
Az élet gyászos harcát
El tudnám bírni még!
Amint szemedben ég,
Boldog, mosolygó arcád' -
Az élet gyászos harcát
El tudnám bírni még!
1869
