Gyulai Pál: OH AZ IDŐ . . .
Eltemetjük akiket szerettünk;
Nem találjuk többé örömünket,
Észrevétlen túléljük szívünket.
Uj örömnek, uj bánatnak élni;
A romok közt eltévedve járunk,
Idegenné vált egész világunk.
Áraszd fényed' éltünk alkonyára!
Oh melegitsd még egyszer szivünket,
Aranyozd meg utolszor egünket!
Hadd enyésszünk csendes szép halállal!
Legyen álmunk, enyhe sir ölébe',
Szeretteink örök szent emléke.