Juhász Gyula: Térzene
Térzene
Felgyöngyözik a kisváros ködéből
Honvágyóan az alkonyi zene,
Majd szikrázón a szürke ég felé tör,
Mintha a tűnt nap lelke zengene.
Honvágyóan az alkonyi zene,
Majd szikrázón a szürke ég felé tör,
Mintha a tűnt nap lelke zengene.
A fáradt földön elhal a dübörgés,
Minden zenébe halkul s mese lesz
És minden fölszáll, minden ablak fölnéz,
Az ég, mint egy nagy és zengő eresz.
Minden zenébe halkul s mese lesz
És minden fölszáll, minden ablak fölnéz,
Az ég, mint egy nagy és zengő eresz.
Ó lelkem, ki egész nap messze vágytál,
Egekbe, melyekből száműzve élsz,
Miért roskadsz meg, szárnyad porba vágván,
Minden zenél most ég és föld határán,
Minden zenél már és te nem zenélsz?
Egekbe, melyekből száműzve élsz,
Miért roskadsz meg, szárnyad porba vágván,
Minden zenél most ég és föld határán,
Minden zenél már és te nem zenélsz?
