Juhász Gyula: A föltámadt Lázár
A föltámadt Lázár
Uram, bocsásd meg, hogyha vétkezem,
De ez az élet nem kell már nekem.
De ez az élet nem kell már nekem.
Elhagytam egyszer és jó volt igen
Aludni sírom áldott méhiben.
Aludni sírom áldott méhiben.
Hallgattam, hogy a fű nő zajtalan,
Ó, a síroknak mély nyugalma van.
Ó, a síroknak mély nyugalma van.
Már vártam, hogy virág meg rög leszek,
Mikor e zajba visszavitt kezed.
Mikor e zajba visszavitt kezed.
Úgy bánt e fény az örök fény után
S az ember, aki bámul rám bután.
S az ember, aki bámul rám bután.
A sok kiáltó és sok törtető,
Ki mind hiszi, hogy úr és isten ő.
Ki mind hiszi, hogy úr és isten ő.
A férgek lenn mind csöndesek nagyon,
Pedig övék ott ország, hatalom.
Pedig övék ott ország, hatalom.
Engedd, hogy szépen visszatérjek én
S tovább pihenjek békém éjjelén.
S tovább pihenjek békém éjjelén.
Ki áment mondott, az mit kezdjen itt,
Uram, bocsáss meg, engedj el megint!
Uram, bocsáss meg, engedj el megint!
