Reviczky Gyula: A tenger-patakról
A tenger-patakról
Langyos szél kezdett fújdogálni,
Mely lesöpörte a hegyek havát.
Az égen bárány-felhők kergetőztek
S a földön mint árnyékok elsuhantak.
Bilincseit lerázta a patak,
S dagadva a hegyek vizétől,
Ellepve bokrokat, fatörzset,
Mindig fölebb, mindig fölebb
Hajtotta habjait.
Mely lesöpörte a hegyek havát.
Az égen bárány-felhők kergetőztek
S a földön mint árnyékok elsuhantak.
Bilincseit lerázta a patak,
S dagadva a hegyek vizétől,
Ellepve bokrokat, fatörzset,
Mindig fölebb, mindig fölebb
Hajtotta habjait.
Egy fecske szállt a partra, hogy sarat
Vigyen fészkéhez. A patak sohajtott:
Boldog madár! te szabadon repülhetsz,
A meddig elvihetnek szárnyaid.
«Tengerről jöttem most is, - szólt a fecske -
Az éggel összeérő óczeánról,
Hová a fényes nap meghálni jár,
S mely a pogány ajkát imára nyitja.»
Vigyen fészkéhez. A patak sohajtott:
Boldog madár! te szabadon repülhetsz,
A meddig elvihetnek szárnyaid.
«Tengerről jöttem most is, - szólt a fecske -
Az éggel összeérő óczeánról,
Hová a fényes nap meghálni jár,
S mely a pogány ajkát imára nyitja.»
Irigységtől tajtékzott a patak,
S türelme fogyván, lázasan, kevélyen
Csapkodta partjait,
S ilyenkép fortyant fel habzó ajakkal:
S türelme fogyván, lázasan, kevélyen
Csapkodta partjait,
S ilyenkép fortyant fel habzó ajakkal:
Mit, én itt hajtsak malmokat?
Hid-terhet hordjak hátamon?
Engedjem, hogy a molnár megcsapoljon,
Hogy mosdatlan paraszt fiúk
Fürödjenek hullámaimban,
És megláboljanak vén asszonyok?
Hagyjam, hogy az egész falu
Énbennem mossa szennyesét?
Hitvány, ki tűri! - én nem engedem.
Tenger leszek!
Tenger vagyok már!
Hid-terhet hordjak hátamon?
Engedjem, hogy a molnár megcsapoljon,
Hogy mosdatlan paraszt fiúk
Fürödjenek hullámaimban,
És megláboljanak vén asszonyok?
Hagyjam, hogy az egész falu
Énbennem mossa szennyesét?
Hitvány, ki tűri! - én nem engedem.
Tenger leszek!
Tenger vagyok már!
És zabolátlanul kiöntött;
S a meddig eljutottak habjai,
Inséget, pusztulást hoztak magukkal.
Eláztatták a zöld vetéseket;
A gazda jó reményét tönkre tették,
S a munkás pórnak házi tűzhelyét.
A patakot szidták mindenfelé,
S a jámbor nép fohászkodott az Urhoz,
Hárítsa el fejérül e csapást!
S a meddig eljutottak habjai,
Inséget, pusztulást hoztak magukkal.
Eláztatták a zöld vetéseket;
A gazda jó reményét tönkre tették,
S a munkás pórnak házi tűzhelyét.
A patakot szidták mindenfelé,
S a jámbor nép fohászkodott az Urhoz,
Hárítsa el fejérül e csapást!
Nyár lett. A nap forró sugárt
Nyilazott sűrün a patakra,
S keskeny medrébe űzte vissza vagy
Felitta lassan szomjas ajakával.
S hol azelőtt tengert látott az útas,
Kigyók, nadályok úsztak mindenütt
S undok békák csoportja brekekézett.
Nyilazott sűrün a patakra,
S keskeny medrébe űzte vissza vagy
Felitta lassan szomjas ajakával.
S hol azelőtt tengert látott az útas,
Kigyók, nadályok úsztak mindenütt
S undok békák csoportja brekekézett.
Tengervágyáról a patak letett.
Malmot hajtott megint türelmesen;
Viselte a sulyok csapásait,
S megusztatott birkát, csikót, lovat.
Szelidke habveréssel folydogált
S megfogyva tünt el a Dunába végre,
Név nélkül, mint szerény patak.
Malmot hajtott megint türelmesen;
Viselte a sulyok csapásait,
S megusztatott birkát, csikót, lovat.
Szelidke habveréssel folydogált
S megfogyva tünt el a Dunába végre,
Név nélkül, mint szerény patak.
