Verseghy Ferenc: 23. Szerentsétlen Szerelem.
23. Szerentsétlen Szerelem.
Sétálván egy erdő mellett,
egy kedves Lyánkát szemléltem
Kótsolt kézzel zokogva sirt
| mellyben a' föld, 's fa zöldellett, |
| nagy búval járni előttem. |
| és Amor ellen boszszút kért. |
Meg-állapodván némelykor
Itt jártunk, még el nem pártúlt,
Osztán sirva egy kendőbe
| ah! ugy mond, itt jártunk sokszor! |
| még szerelmünk be nem borúlt. |
| temérdek virágot szede. |
Nagy lett végre sziv fájdalma,
Virágit öntvén egy dombra,
Egy mély, terhes, 's nagy ah! után
| sokszor, 's mélyen fohászkoda. |
| lesztek, ugy mond, testem' sirja. |
| repedt szivvel meg-holt dombján. |
(A 80-as évek végéről.)
