Vörösmarty Mihály: (TÉGEDET, AKI VELEM. . .)
(TÉGEDET, AKI VELEM. . .)
Tégedet, aki velem nyájas zsengékre kifejlő
Tégedet, Udvardim, feledékeny csendbe merűlni
Kiskori távolesés örökön nem szünteti a szív
Melyből a tartós emlék életre kifejti,
Elválánk, - im félbeszakadt az előbbi barátság
Mert bátor levelink hírt vinni tudának, azokban
S bár hű közlőnk is, félénken járnak előnkbe,
Miskám! A vak eset minket tova szóra, s azóta
Mondják, (ha csak ugyan méltók hitelemre) hogy elszórt
S a fenn végzetnek szava tilt most téged előbbi
Ám a puszta vidék megnyugtat nyájas ölében,
Mint ki kemény sebbel megrakva csatának helyéről
Vagy mint vésztől ment révész, ki öbölbe hevervén
Így, ha megállapodol, megvethetd csended helyében
Béke magány kísér ottan, s nem dúlja szivednek
A tavasz erdőkön gyönyörödve ujítja virányit,
A szentes berkek lakosik zenegésit ajánlák
Hogyha sütő meleget a nyár ránk hozza, Te láthatsz
Míg mi henyén pihegünk a rest gőz s porba, Te addig
S jegyzed az elmultak tűkrében előbbi ügyednek
Mely egyesűlésünk tárgyának régi tanúja,
Változik ez mindég, s vele változik emberi pályánk,
S mint a Fölsőbbek szabják, úgy semmibe dőlnek
Héj! mi is álmunkból fölocsódva Hazánkkal elégszünk,
Hajdani képzésink komor üszke világtalan áll most
| Korban együtt buzgál járni az ősi nyomon, |
| Hagyjalak, a hűség szép neve, puszta - hiú? |
| Forró érzeteit, csak kis homályba veti, |
| Mint hüves harmati csepp a ligetek füveit. |
| S a haladékony idő bontakozásba vetett. |
| Csak szűk és száraz dolgok akadnak elő. |
| Mint kiket a kicsapás durva gyanúja szorít. |
| Sorsodat a rossz hír kétesen adja elő: |
| Gyenge reményidtől a könyörűltlen erő: |
| Pályádon buzgó szivvel eredni, - ne félj. |
| Hol majd múlt bajidon kedves örömre fakadsz, |
| Megmaradott éltét szép nyugalomba teszi. |
| A hullámló zajt biztosan hallja, s örűl. |
| A váras zajait s annak ezernyi dühét. |
| Érzésit csapodár módon az álnok erő. |
| Hol gyors habjaikat csermelyek öntik alá. |
| Kényednek, suhogó lombok hüs árnyaikat. |
| Sárga kalászokkal habzani víg teleket. |
| A hűs róna között andalodásba merűlsz |
| Szánatlan bajait, s a haladékony időt, |
| S a nem várt jeleket tünteti mostan elő. |
| Egy kivesző támaszt Léte helyébe ezert. |
| A voltak, s kiderűl, ami homályba nyögött. |
| Mely szűk volt ezelőtt, füstbe kel, ami hiú! |
| A nem csalfa Való mostani fénye előtt. |
Pest, 1818 - 1819
