A megtorlás
A megtorlás
A forradalom és szabadságharc résztvevőivel való leszámolás már 1848-49 fordulóján, Windisch-Grätz tábornagy fővezérsége idején megindult, de az általa, és utódja, Welden táborszernagy, által kivégzettek száma "csupán" tizenkét fő volt. Julius von Haynau táborszernagy fővezéri kinevezése egy jóval kegyetlenebb megtorlási szisztéma kezdetét jelentette. 1849. augusztus végéig, a fegyveres harc befejezéséig harmincnégy személyt végeztetett ki. Ezek többsége paraszt, pap vagy jegyző volt, de négy katonatisztet is találunk közöttük. Szeptemberben mindössze két kivégzésről tudunk. A megtorlás 1849 októberében érte el csúcspontját. Ebben a hónapban huszonkilenc, többségében a szabadságharc felső katonai vagy politikai vezetéséhez tartozó elítélt lépett a vesztőhelyre. Október 6-án Pesten főbe lőtték Batthyány Lajos miniszterelnököt és felakasztották Fekete Imre gerillaszázadost. Aradon ezen a napon végezték ki a honvédsereg tizenkét tábornokát és egy ezredesét. Pécsett Vertike Gábor és Szilva János kerültek kivégzőosztag elé. A Windisch-Grätz, Welden és Haynau által kivégzettek száma összesen kb. száz főre rúgott. 1848-49-es cselekményeiért utoljára Ludwig Hauk alezredest, a bécsi forradalom tevékeny résztvevőjét, Bem segédtisztjét végezték ki 1850. február 19-én. A halálos áldozatok közé kell sorolnunk azokat a volt honvédeket, akikkel katonaszökevényekként végeztek az üldözésükre küldött cs. kir. katonák vagy csendőrök. Tízezreket soroztak be a cs. kir. hadseregbe, s százak kerültek börtönbe vagy sáncmunkára. A volt képviselők, kormánybiztosok és honvédtisztek ugyanúgy a megtorlás potenciális áldozatai voltak, mint a Kossuth-bankók rejtegetői. Az 1849. októberi kivégzéseket követő nemzetközi felháborodás következtében a halálos ítéletek többségét nem hajtották végre, hanem hosszabb börtönbüntetésre változtatták.
