Az első figyelmeztetés

Full text search

Az első figyelmeztetés
Ekkor még az európai összefogás nem látszott vágyálomnak, s a szövetséges haderőre már csak azért is szükség volt, mert sem Magyarország, sem a vazallus balkáni fejedelemségek (Bosznia, Havasalföld és Moldva) nem tudták megállítani az ellenséges támadást. Zsigmond követei hatalmas szervezőmunkával számos európai fejedelmet nyertek meg az ügynek, ráadásul a nagyobb siker reményében a pápa keresztes hadjáratot hirdetett. A döntő ütközetre 1396. szeptember 25-én a bulgáriai Nikápolynál került sor. Zsigmond tanácsa ellenére a nemzetközi haderőben többségben lévő francia lovagok egyetlen rohammal akarták a város felmentésére érkezett I. Bajezid szultán (1347-1403) haderejét elsöpörni, ami hiú ábrándnak bizonyult. A súlyos vereség bebizonyította, hogy a hagyományos lovagi harcmodor nem sokat ér a török haderővel szemben.
A nikápolyi csata után alapvetően megváltozott a magyar-török viszony. Zsigmond lemondott a további támadó hadjáratról, és egyre nagyobb figyelmet szentelt az ország közvetlen védelmének. Kedvező nemzetközi helyzetben tehette ezt, hiszen 1402-ben a szultán Ankaránál súlyos vereséget szenvedett Timur Lenk belső-ázsiai hódító seregeitől, és a fogságban maga is életét vesztette. I. Bajezid halála után közel egy évtizedig trónharcok szabdalták az Oszmán Birodalom belső egységét. A magyar király négypilléres védelmi rendszer kialakításán fáradozott. Arra törekedett, hogy az országával délen határos fejedelemségeket a befolyása alá vonja. A két ütközőállam, Havasalföld és Szerbia megszervezése azt jelentette, hogy a török betörések hosszú évekig a román és a szerb lakosságot sújtották. Hosszas harcok árán Boszniát is sikerült Zsigmondnak a magyar királyság befolyása alá vonni, de Szerbiát leszámítva a vazallus államokban az erősödő török befolyás ellen egyre nehezebb volt megtalálni az ellenszert.
Zsigmond uralkodásának idejére tehető a végvári rendszer kiépítése is. 1429-ben a Német Lovagrendre bízta a délvidéki várak védelmét, de az állandó török nyomásnak ők sem tudtak ellenállni. Ezért Zsigmond addig példa nélküli rendszert alakított ki a határvidéken. Az országrész bevételi forrásait a védelemre fordította, s a végvárakat a Szörényi bánságtól az Adriai-tengerig egységes vezetés (Tallóci testvéreké) alá rendelte, s egyben korszerűsítette a katonakiállítás rendszerét is (telekkatonaság).

I. (Nagy) Lajos csatája a török ellen

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi