A lovagkirály
A lovagkirály
László a Szent Koronával csak 1091-ben koronáztatta meg magát, miután azt visszaszerezte Salamontól. A király tettei arra irányultak, hogy a Szent István által megalapított rendet megszilárdítsa. Ezért indította meg István király, Imre herceg és Gellért püspök szentté avatását, valamint ez tükröződött törvényhozásában is. A király a krónikák szerint remek harcos volt, amit számtalan alkalommal bizonyított. 1068-ban, amikor a Moldvában lakó besenyők támadták meg az országot, Kerlésnél vitézen szállt szembe a betörő ellenséggel. Számos falfestményen megörökítették a csata nevezetes eseményét, amikor "László herceg meglátott egy pogányt, aki lovának a hátán egy szép magyar lányt vitt. Szent László abban a hitben volt, hogy a váradi püspök leánya az, és bár súlyosan meg volt sebesülve, mégis nagy sebesen üldözőbe vette". Királyként is sikeres hadvezérnek számított. 1091-ben seregével bevonult a tengermelléki Horvátországba (egykori nevén Szlavóniába). Magyarország szempontjából azért volt jelentős ez a római egyházhoz tartozó terület, mert kijárást biztosított az Adriai-tenger felé. A tartomány királyának I. Géza király kisebbik fiát, Álmos herceget nevezte ki. A terület szorosan csak azután tartozott a magyar királysághoz, amikor I. (Szent) László megalapította a zágrábi püspökséget.
