Könyves Kálmán
Könyves Kálmán
Mivel László fiúörökös nélkül halt meg, a trónt I. Géza idősebb fia, Kálmán örökölte (1095-1116). A magyar történelemben kevés uralkodóról beszéltek olyan ellenszenvvel, mint Könyves Kálmánról. "Testalkatára nézve ocsmány volt, de ravasz és tanulékony; borzas, szőrös, kancsal, púpos, sánta és hebegő" – írták róla. A nem túl hízelgő beállításnak az az oka, hogy az idézett részletet II. (Vak) Béla (1131-1141) uralkodása idején írták, akit Kálmán vakíttatott meg apjával, Álmossal együtt, gyermekkorában. Igaz, a krónikás arról sem feledkezett meg, hogy a királyt "a magyarok Könyves Kálmánnak nevezik, mivelhogy voltak könyvei, amelyekből mint püspök a zsolozsmát olvasta." Kálmán műveltségéről a kortársak is elismerően szóltak. "Kálmán, a magyarok királya a korábban élő összes királyok között a legműveltebb az irodalom tudományában."
Kálmán uralkodásának elejét beárnyékolta az Álmossal való viszony. A herceg kezdettől fogva támadta a királyt, s tovább súlyosbította a helyzetet, hogy míg Kálmán a reformpápaságnál, addig a herceg a császárnál keresett támogatást. Számtalanszor fellázadt bátyja ellen, aki mindig megbocsátott testvérének.
Álmos nem érte be a hercegi tartományokkal, s kész lett volna hűbérurának elismerni V. Henrik császárt (1081-1125). 1113-ban, amikor a herceg hatodszor lázadt fel a király ellen, Kálmán nem kegyelmezett. Elfogatta testvérét, és fiával, Bélával együtt megvakíttatta.
Könyves Kálmán, nevével ellentétben, nem csak a tudományhoz értett. Uralkodása alatt sikerült elfoglalnia Dalmáciát. A fejlett terület városai sorra kapituláltak, de Kálmán nem fosztotta ki azokat, hanem elfogadta és megerősítette a helyi szokásokat. A hódítások eredményeként Könyves Kálmán és utódai nemcsak Magyarország, hanem Horvátország és Dalmácia királyának tekintették magukat. A 13. század végéig a két tartományt Tengermelléknek nevezték, s a terület a magyar korona tartozéka lett, de különállásukat jelzi, hogy élükre bánokat neveztek ki.
Horvátország és Dalmácia elfoglalása után Magyarország a közép-európai régió vezető hatalma lett. A támadó politika egészen az oszmán betörésekig tartott. Igaz, az Árpád-házi uralkodók terjeszkedése inkább a királyi címekben mutatkozott meg, s nem a tényleges hódításokban. 1916-ban IV. Károly király (1916-1918) a szokásnak megfelelően a koronázási dombon arra is esküt tett, hogy a magyar királyság országait megvédi, illetve visszaszerzi. Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Bulgária és Kunország királyi címét már a 13. század végére megszerezték a magyar uralkodók. Ez a hagyomány elevenedett fel a 20. század elején, az utolsó Habsburg-házi király megkoronázásánál.
Könyves Kálmán
E. K. P.
