A lemezautó

Full text search

A lemezautó
A honi autógyártás történetében szólnunk kell Fejes Jenő lemezautójáról is, amely az 1920-as évek találmánya volt. Fejes a Westinghouse-gyár francia leányvállalatánál dolgozott Böszörményi Jenővel együtt (Böszörményi később a magyar Benz autógyár, a Marta autógyár, majd a Magyar Általános Gépgyár műszaki igazgatójaként vezette a hazai gépkocsigyártást). Fejes Aradon, majd Budapesten is dolgozott, s tervezett túraautót, majd repülőmotorokat. Az I. világháború után – a háborúban a repülőgépgyártásnál szerzett tapasztalatai alapján – az autókhoz használt motor öntvényeit hegesztett acéllemez-szerkezettel helyettesítette, s az alvázat is könnyebbé tette, mert azt is acéllemezből állította elő. 1922-ben el is készült az első lemezautó, de arra itthon nem kapott kellő megrendelést. Ekkor londoni szakembereknek ajánlotta fel találmányát, de a gazdasági válság éveiben ott sem tudtak nagyobb mennyiséget eladni a lemezautókból. Találmányait lényegében csak a II. világháború után tudták megvalósítani, de akkor azokat már nem védte oltalom. Fejes 1952-ben hunyt el Budapesten.
Kortársa, Hóra Nándor is a honi korai autóépítők egyike, aki négykerekű, kétüléses motoros járművet is épített. (Eredetije a Közlekedési Múzeumban látható.) Később háromkerekű motoros áruszállítókat állított elő.

A Fejes-féle lemezautó

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi