A színész művészete
A színész művészete
A színházlátogató közvetlenül a színész művészi munkáját érzékeli. Az előadás láthatatlan közreműködői helyett is (róluk A rendező művészete c. fejezetben szólunk) neki tapsol vagy neki fejezi ki nemtetszését. A teljes fizikai és szellemi koncentrációt igénylő színészi alkotómunka érthetően került és kerül a figyelem középpontjába.
A régi Nemzeti Színház hősszínésze, az első magyar férfisztár: az idősebb Lendvay Márton, egy francia vaudeville főszerepében és Shakespeare III. Richárdjaként (1842-43)
A modern nő megtestesítője is volt klasszikus sikerei mellett: Bajor Gizi (Niccodemi: Hajnalban, délben, este, rendezte: Hevesi Sándor, Nemzeti Kamaraszínház, 1929)
A színész az egyetlen olyan művész, aki testével, annak minden képességével, adottságával, lehetőségével dolgozik, alkot. Hangszer, vászon, papír, márvány vagy más eszköz, anyag közbeiktatása nélkül. Alkotótevékenységének alapvető problémáját a 18. század közepén kezdték igazán vizsgálni. Nem véletlenül akkor; a "fény százada" az ész, a racionalizmus eszközével közeledett a művészetekhez is, és a korszak reprezentatív tudományának, a mechanikának szélsőséges hívei az emberi testet egyfajta gépezetnek tekintették.
