A híres "színészparadoxon"

Full text search

A híres "színészparadoxon"
A francia François Riccoboni (1750), majd nyomán Denis Diderot (1769) fogalmazta meg a kételyt, a híres "színészparadoxon"-t, miszerint a játszók nem élhetik át szerepüket, mert akkor nem tudnának érzelmeket váltani, a színész csak önmagát adhatná, ami a művészi alkotótevékenységet szerep és személyiség találkozásakor, azaz ritkán vagy csak az előadás egyes részleteiben tenné lehetővé. A racionalisták szerint a színész tapasztalatokat gyűjt, utánozni tud, egyszersmind uralkodni képes indulatain. Az alakítás megismétlése estéről estére már csak mechanikus mesterség; gyakorlatot és jó emlékezőtehetséget kíván.
Csakhogy az utánzás képessége még nem művészet. Ám a külsőségek jó másolása képes arra, hogy hasson a lélekre, azt a külső jegyek képviselte "mintha"-lelkiállapotba hozza, ami azután visszahat a testre – vélte 1767-ben a német Gotthold Ephraim Lessing.
A 19. század romantikus színészei az egyénítés gondjával küszködtek, mivel a kor eszménye az "átlényegülő", a fizikai adottságain felülemelkedő, az ábrázolt figurában eltűnő színész volt. Külön színdarabtípus is született erre a célra, a "piéce á tiroir", a "fiókos darab", amelynek jeleneteiben a mesterségbeli tudását fitogtató színész több szerepben léphetett fel, úgy váltogatva színpadi alakjait, mintha fiókból húzná elő őket. A mi Egressy Gáborunk, aki gyengébb fizikai adottságait leküzdve, tudatos önképzéssel lett a magyar romantika legnagyobb színésze, már 1839-ben megkülönböztette a hideg fejjel szerepet építőket, a fantáziadús őstehetségeket és a kettőt ötvöző művészeket, akik "a helyesnek tudatával", "de egyszersmind a legemésztőbb" alakításokat hozzák létre.
Van-e feloldása a színészparadoxonnak? Aligha, hiszen – személyiségüktől, pályahelyzetüktől, hangulatuktól függően – színészek, rendezők, elméleti szakemberek a legkülönbözőbb válaszokat adták a 20. században. Jászai Mari nagyjából Egressy igazát vallotta. Vele szemben Pethes Imre, az első magyar Cyrano kijelentette: "Átélés nélkül a színészet kutyakomédia." Hevesi Sándor kiegyenlítő álláspontot foglalt el, válasza már a modern lélektan eredményeinek ismeretéről tanúskodik: " . . a színész személyileg a legtökéletesebb nyugalmat őrizze meg, művészileg pedig a lehető legszenzibilisebb legyen."
Kétségtelen, hogy a magyar színészekhez – mint minden olyan országban, ahol a nemzeti színészetet a romantika hívta életre – vagy az átélés gyakorlata vagy a kiegyenlítő álláspont állt és áll közelebb.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi