Területi sajátosságok
Területi sajátosságok
A népművészetnek ez a virágzó ideje az egyes közép- és kelet-európai országokban eltérő módon volt időzítve, hozzávetőleg annak megfelelően, hogy milyen ütemben kapcsolódtak be a kontinens ipari forradalom által diktált átalakulásába. Észak-Németországban vagy a Rajna-vidéken a 18. század eleje, közepe a népművészet virágzó korszaka. A 18. század végére már nemcsak a férfiak öltöztek a városi köznéphez hasonlóan, hanem általában az asszonyok is letették falusias viseletüket. Ausztriában, Szlovéniában, Svédországban, Dániában viszont a 18. század közepén kezdődött a falusi fényűzés, a festett-faragott bútorok tömeges elterjedése – és a 19. század közepén, sőt már a reformkor évtizedeiben beállt a hanyatlás. Ausztriához vagy Svédországhoz képest a népművészet virágzása Magyarországon mintegy fél évszázad késéssel kezdődött, de ugyanennyi idővel tovább is tartott.
Természetesen a magyar nyelvterületen belül is nagy különbségek voltak az egyes vidékek és egyes tájegységek között. A népművészet "földrajza" egyébként is különböző sajátosságokat mutat műfajok szerint, attól függően, hogy az egyes tárgyféleségeket mesteremberek készítik vagy maguk a falusi emberek, asszonyok, a falukban élő specialisták. A mesteremberek központokba tömörültek, ahonnan nagy területeket elláttak hasonló stílusban készített termékeikkel. A cserépedényt például fazekasközpontokban gyártották a portékájuk szerint megkülönböztetett tálasok, korsósok, fazekasok stb. Az Alföldnek a 19. század végén talán legnagyobb fazekasközpontja Hódmezővásárhely volt. Érdemes idézni a vásárhelyi fazekasműhelyek számát. 1788-ban még csak nyolc mester dolgozott itt, 1836-ban már ötvenhat, 1848-ban a számuk százhatvankilenc volt, 1860-ban négyszázhúsz – ez a csúcs. 1880-ban a fazekasok száma kétszáznegyvenre csökkent, 1903-ra százhatvanháromra, de még 1912-ben is száztizenkilenc mestert írtak össze. A sok fazekas között természetesen akadtak olyanok, akik egyéni újításokkal, változatokkal kísérleteztek, mégis a vásárhelyi kerámia stílusa uralkodott több vármegyényi területen. Hódmezővásárhelyen ólommázas evő-, ivóedényeket, tálakat, boroskancsókat, vizeskorsókat, pálinkásbutellákat gyártottak. Főzőedényeket, tűzálló edényeket a vásárhelyi agyagból nem lehetett előállítani. A vásárhelyi fazekasok számának változása így többé-kevésbé összefügghet azzal, hogy az alföldi nagy mezővárosokban és az Alföld-széli falukban mennyire voltak divatban a falra aggatott cifra tálak, a színes, mázas boros- és pálinkásedények.
Ugyanakkor a házilag készített tárgyak körében sokkal szűkebb kiterjedésű helyi stílusok alakulhattak ki. A népviselet, amit maguk az asszonyok, esetleg helyi specialisták közreműködésével készítettek el, faluról falura váltakozhatott, vagy három-öt faluból álló kisebb viseletcsoportok szerint tagolódhatott. A viseletnek is voltak azonban mesteremberek által készített elemei, mint például a férfiaknál a szűr, a cifraszűr, a suba; férfiaknál-nőknél a ködmön; nőknél a kisbunda. Ezeket vásárokon vették, széles körben viselték.
Nem minden táj vett részt egyenlő mértékben a helyi népművészeti stílusok kidolgozásában. Szembetűnőek ezek a különbségek például a népviseletek közt. Voltaképp elég kevés vidék alakította ki azokat a különböző módon jellegzetes, kiváltképp női öltözettípusokat, amelyeket a közvélemény számon tart. E községek, vidékek mellett, között más tájakon az öltözködés tartózkodóbb maradt, közelebb állt a korszak városi közrendű öltözködéséhez.
Kalotaszegi lányok ünneplőben (Méra, volt Kolozs megye, Románia)
Méra Kalotaszegnek Kolozsvárhoz közel fekvő nádasvölgyi részéhez, Nádasmentéhez tartozik. Itt ez a viselet még néhány évvel ezelőtt is élt, az eladó lányok helyi szokás szerinti ünneplőbe öltöztetése hozzátartozott a családok tekintélyéhez. Az ünneplő öltözet kiállítása nagy anyagi terhet jelentett, a helyi szólás szerint valakinek ahány lánya volt, annyiszor égett le a háza. A képen látható lányok fején gyöngyös párta van, a hajadon lányokat megillető fejdísz; ebben mentek esküvőre is. Egy-egy ilyen gyöngyös párta annyiba került, amennyit Kolozsvár üzemeiben egy szakmunkás apa egy hónap alatt keresett
Falitéka (Hódmezővásárhely, 1855)
