A magyar népművészet legszínesebb, leggazdagabb emlékanyaga a 19. századból és a 20. század elejéről maradt fönn. Ekkor viselték azokat az öltözeteket, melyeket a közvélemény "népviseletként" tart számon, ekkor készültek az alföldi fazekasközpontokban az ólommázas boroskancsók, pálinkásbutellák, tálak-tányérok.
Első rátekintésre ez a 19. századi virágzás rendellenesnek, érthetetlennek tűnhet. Ebben az időszakban ugyanis már folyt a magyar társadalomnak az a mélyreható átformálódása, amelynek részeként a hagyományos paraszti életforma keretei is fölbomlottak. Azt gondolhatnánk, hogy a modernizálódás, a parasztgazdaságok bekapcsolódása a nemzeti piac keringési rendszerébe, a pénzgazdálkodásba – inkább a népművészet bomlását, elhalványodását hozza. Ezzel szemben viszont azt tapasztaljuk, hogy az új gazdasági lehetőségekkel élve a parasztemberek kézművesektől, sőt manufaktúrák, gyárak termékeiből egyre több díszes holmit vásárolnak, a táji-helyi népművészeti stílusok ebben a korban mutatják a legnagyobb változatosságot. Ezeket a megfigyeléseket megerősíti a népzene- és a néptánckutatás is. Bartók Béla megállapítása szerint ebben az időszakban (a 19. század elején vagy második felében – megoszlanak a vélemények) egy új népzenei stílus terjedt el "szökőárszerűen" az egész magyar nyelv területen, kivéve egyes elzárt keleti csoportokat. Szorosan kapcsolódott az új népzenei stílushoz az új néptáncstílus is, amelynek legközismertebb formája a sokféle változatban ismert csárdás volt.
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.